A miso (みそ or 味噌) a használata Japánban mintegy 1300 évre vezethető vissza, s egészen a mai napig is a japán konyha megkerülhetetlen eleme. Sűrű, tápanyag gazdag, paszta állagú alapanyag, melynek készítése során szójababot fermentálnak kōjival és sóval, időnként rizzsel, árpával de akár algával is. Szószok készítéséhez, zöldségek, halak, vagy akár hús savanyításához egyaránt használt, de dashialaplével összekeverve is a japán konyha slágere, mint miso leves. Magas a protein, és vitamin, és ásványi anyag tartalma, ezért is volt kiemelkedő fontosságú alapanyag a japán történelem során, de napjainkban is: a miso széles körben használt mind a hagyományos, mind a modern japán konyhában, sőt azt is mondhatjuk világszerte.

A miso eredete

Létezik olyan teória, mi szerint már a neolitikus korszaktól kezdve - ez az ún. Jōmon korszak, i.e. 14000–300) a japánok különutas fermentációs eljárásokkal, a szomszéd Kínához hasonlóan készíthettek hal, és szójabab alapú szószokat, pempőket. Ugyanakkor a kínai eredet elfogadottabbnak tűnik - jóllehet a kutatók között nincs teljes konszenzus azt illetően, hogy a miso közvetlenül Kínából, avagy Koreán keresztül Kínából átvett dolog lett volna valamikor az Asuka-korszakból (飛鳥時代, isz. 552 - 645 ) - mindenesetre a hishio (醤, aminek ugyebár kínai olvasata jiàng)és más fermentált szójabab alapú ételek (úgymint a shi, vagy más olvasatban kuki 豉) illetve szószok a buddhista szerzeteseken keresztül a VI. századtól kezdődően kezdtek nagyobb számban elterjedni Japánban is.

A legelső misót említő forrás egyébként az. ún Taihō-ritsuryō (大宝律令), Taihō törvények, amelyet 701-ben adtak ki, a korszak legjelentősebb szabálygyűjteménye.

A mai értelemben vett miso közvetlen eredete pedig egy Mishō vagy Mishou nevű étel lehetett (未醤, azaz még nem hishio, vagyis a szójabab vélhetően nem fermentálódott meg teljesen) a Nara korszakból (i.sz. 710 - 794). Egyesek úgy vélik, e mishō - mishou hangalakja változott át misóvá az idők során.

Egyébiránt a különböző gabonafélék, például köles kōji (麹) fermentált kultúrával (Aspergillus Oryzae penész spóra) való beoltásának eljárása eredetileg Kínából származik ahogy arról korábban írtunk, és ahogy azt az előbbiekben említettük buddhista szerzetesek közvetítésén keresztül jutott el Japánba, hol a fermentálás ezen eljárást ebből az okból kifolyólag kezdetben kifejezetten a buddhista egyház illetve az arisztokrácia részesítette előnyben.

Apropó arisztokrácia, időrendben a következő forrás, ami a misót említi, az i.sz. 927-ből származó Engishiki (延喜式) - mely fontos kordokumentumként afféle törvények és szokások gyűjteménye - melyben a misót a jómódúak számára írt receptben leves hozzávalójaként tüntették fel. Az kor átlagembere számára igen drága cikknek számított, s a legtöbbek csak kis golyónyi formátumban tudták élvezni akár rizzsel, vagy akár savanyított zöldségekkel elkeverve.

A Kamakura-korszakban (1185 - 1333), a miso már széles körben elterjedt ételnek számított, mi több egy átlagos kortárs ebéd - egy tálnyi rizs, némi szárított hal, friss zöldség mellett a miso is felszolgálásra került. Egészen a Muromachi éráig (室町時代, 1336-1573) a miso készítéséhez nem darálták le a szójababot, tehát valami olyasmi állaga lehetett mint a mai nattōnak (納豆). Ugyanakkor a Muramachi korszakban jöttek rá buddhista szerzetesek, hogy a szójababot sűrű pasztává lehet morzsolni, ez új elkészítési eljárásoknak is teret adott.

A tulajdonképpeni japán középkor során, a temaemiso (手前味噌) szó házilag készített misót jelentett, egyszerű elkészítési módjából adódóan az egész országban elterjedt. A japán trónok harca - a Sengoku korszak (戦国時代, 1467-1615) - ínséges éveiben a miso katonai porcióként is szolgált, mi több a helyi földesurak, a daimyōk számára a miso készítés egy fontos bevételi forrássá vált.

Az idők során a miso egyre inkább fontos alapanyag, pontosabban ízesítővé vált, párolt halakhoz vagy zöldségekhez, ecettel hígítva pedig a namasuhoz (膾, nyers hal és zöldség ecetben) használt zöldségek pácolásának elengedhetetlen kelléke is lett. A XVIII. századra, tehát az Edo-korban (1603 - 1868) már számos helyi változata alakult ki a miso készítésnek, mindazonáltal a szójaszósz a városi területeken igencsak kiszorította a misót, mint ételízesítőt - s mielőtt újfent reneszánszát élte volna, mint napjainkban szerte az országban - a 2000-es évekre a miso teljes felhasználásának mintegy 90%-a ment a levesbe, pontosabban a miso levesbe!

毎日味噌汁を作ってください
"Főzd meg babám a mindennapi misó levesem"

A miso leves, ahogy azt ma ismerjük, vélhetően Muromachi-korszakbeli (室町時代, 1336-1573) találmány lehet, ugyanis akkoriban terjedt el jobb körökben a miso-leveses összejövetelek szabadidős gyakorlata, mely során a vendéglátó elkészítette az alaplevet, az atsume jirut (あつめ汁) szezonális hozzávalókkal, a vendégek pedig köreteket hoztak magukkal és együtt élvezték a 'közösségi leves' fogyasztását. A voltaképpeni instant miso archeotípusa pedig a Muromachi korszak csatába induló szamurájaihoz köthető, akiknek a porciójának részét képezte a misóban párolt taró szára amit kiszárítva kötegekbe fontak (ez az ún. imogara nawa, 芋がら縄), a szamurájok pedig a csuklójukon viselték, és étkezések alkalmával egy-egy darabot lemetszettek a kötegből, és forró vízzel elkeverve máris instant tápanyag gazdag leveshez jutottak.

Ahogy azt az imént említettük, a városi területeken a szójaszósz fokozatosan kiszorította a misót az elkövetkező évszázadok során, mindazonáltal a vidéki területeken egészen a XX. századig meghatározó maradt a miso mint ételízesítő. A legtöbb vidéki földműves család egészen az 1950-es évekig saját maga készítette a miso levest, már csak azért is, mert sokkal könnyebben elkészíthető, mint mondjuk a szójaszósz. A miso leves olyan szinten a japánok voltaképpeni mindennapi kenyerévé vált, hogy még lánykérés esetén is előjött: a japán romantika csimborasszójaként a közelmúlt stramm japán legényei (nagyjából a mai nagyapák generációja) szívük választottját esetenként az alábbi verbális lasszóval fogtak meg egy életre: 毎朝、俺の味噌汁を作ってくれ "főzd meg napi miso levesem, [ babám]", hol kedvesebb, hol macsósabb kivitelben.

A miso ételízesítőként az étel ízét, sós érzetét és aromáját is fokozza, magas glutaminsav tartalma miatt összetett struktúrával egyszerre járulhat hozzá a fanyar és édes ízjegyekhez. A japán szakácsművészet paradoxona szerint a főzés legideálisabb módja, ha nem kell főzni, a miso pedig egy nagyszerű módja a komplex, fermentált sós ízek bármilyen ételbe való becsempészésének.

Egy pár szót a miso fermentációjáról

Jóllehet a miso alapvetően egy fermentált alapanyag, miso és miso között nagy különbségek vannak arra vonatkozóan, hogy a kōjit milyen arányban keverik a szójababbal, illetve hogy mennyi ideig tart maga az erjedés. A kōjiról is említettünk már abban a bizonyos előző bejegyzésben, és a szomszédos Kínán kívül igazából Japánban is tulajdonképpen évezredes használatra tekintve vissza. E sokszor misztikusnak tekintett penészgomba számos hagyományos japán étel illetve alapanyag komplex fermentációjáért felelős, legyen az a miso, szójaszósz, rizsecet, vagy mondjuk a mirin. A nagymértékű kōji hozzáadásával készített misót alig fermentálják, vagy hogy pontosabban fogalmazzunk inkább érlelik, semmint fermentálják, és nem túl karakteres ízvilágú, inkább afféle édeskés-sós ételízesítőként használják elsősorban, például hagyományos kekszekhez, szimplán ízfokozóként.

Egyes helyi változatokban, ahol több időt fordítanak a fermentálásra, a miso sokkal karakteresebb jegyeket fejleszt, általában aromásabb, ezáltal igen nagyra becsült. A hosszabb ideig fermentált miso sokkal pikánsabb, jóllehet szintén erősen sós ízű. A miso készítéshez az is hozzátartozik, hogy minden termelő saját maga készíti a kōjit, ami pedig a meghatározó elem a miso ízének kialakításában. Úgy tartják hogy még abban az esetben sem lehetséges két megegyező ízű misót készíteni, ha ugyanazokból a hozzávalókat használsz, mivel a kōji minden egyes alkalommal más íz-variációkat idéz elő a fermentáció során.

Köztudott, hogy a fermentált ételek probiotikumokus hatással vannak az ember étrendjére, könnyen emészthetőek, és egyaránt meghatározó elemét képzik akár a világ hagyományos konyháinak, vagy éppen napjaink fine-dining éttermeinek konyhaművészetében is - gondoljunk csak a Nomára, akik könyvet is írtak erről: The Noma Guide to Fermentation. Japánban a fermentálás szintén kulcsfontosságú szereppel bír a hagyományos konyhában is, ahogy azt a miso szerepén keresztül láthattuk.

A miso ugyanakkor nem csak Japánban, de szerte a világban felkapott termék lett a fermentálás tulajdonképpen divattá válásával, híres szakácsoktól kezdve a lelkes amatőrökig, rengetegen próbálkoznak különböző miso változatok készítésével, mindazonáltal a japán hagyományos miso-készítési technikák jóval több mint ezer év kísérletezgetésének eredményét ötvözik magukba, mely végtelenül egyszerű, de nagyszerű, és ezért képes rejtett ízeket (kakushi aji, 隠し味) csempészni bármilyen ételbe.

Kapcsolódó bejegyzések:

Fermentált ételek története vol. 1 - Jiàng 酱

中国菜 - a kínai kajáról úgy nagyvonalakban

Kína és a forró víz

Koreabeli japán buddhista szerzetesek kalandjai Kínában

Food Supply and Population Growth in Southwest China, 1250-1850 - egy korábbi egyetemi recenzióm

Běncǎo Gāngmù - füveskönyv

Kis koreai kajatörténet- összefoglaló a koreai konyháról az alapoktól a street foodig

Korabeli koreai zabálások - tényleg annyit ettek a régi Koreában? Mennyit?

A hegyi bálna - nem az aminek gondolod!

Hoto-tészta - nem éppen nasi Yamanashiból

Amerika, a rizs országa - nem pedig a hambié, legalábbis a japánok szerint

Középföldi szleng - ha nem ízlik a hamika

Ragacsos rizst az ősöknek - Qingming ünnepi kaják Kínából

Muszlim piac - itt mondjuk meggondolnám, mit egyek...

Setagaya boroichi - gyere ide jóféle japán street foodért!

Yokohamai kínai negyed - itt is vannak ám finom falatok!

Gojira nénik fészke -viszont az univerzum legjobb sültcsirkéje márpedig itt van!

Doyou-no-ushi-no-hi - unagi-burkolás

Oshogatsu - japán újévi kaják és szokások

Az omiyamairi (お宮参り), vagyis az első szentélylátogatás egy sintóista hagyomány Japánban az újszülöttek számára. Hagyományosan a születést követő első hónapban került sor a ceremóniára (31 nap a fiúk, 33 nap a lányok esetében), a szülők és nagyszülők kíséretében, általában egy közeli szentélyben, hogy köszönetet nyilvánítsanak a babáért, illetve hogy a sintó pap a kisded egészségéért, boldogságáért fohászkodjon.

Manapság az omiyamairit általában egyhónapos kortól 100 napos korig bezárólag szokták megejteni, nálunk is így volt, a múlt héten került sor a dologra. A híres, vagy ismertebb szentélyek esetében valódi dugó szokott lenni a várakozó családok hosszú sora előtt, és mivel időpontot foglalni nem lehet, azt a taktikát választottuk hogy korán megyünk a jinjába (神社, azaz szentély), még a gyerekáldó rush hour előtt, szerencsére pont elsőként érkeztünk meg, igaz, pusztán egy helyi szentélyről volt szó esetünkben.

Omikuji "szerencse lottó"

Ünnepi ruci is dukál a ceremóniához, a leg-legtradicionálisabb az ún. shirohabutae (白羽二重), afféle baba-kimono, de standard alakalmi fehér babaruha is megteszi, hasonlóan mint a keresztény keresztelők során. Kayokoék sok-generációs omiyamaeri baba-szettjét megörököltük eme jeles alkalomra, ami igazán menő volt, az a családi sasos kakegi (掛け着) , ami szintén egy kimono jellegű ruhadarab, kifejezetten az első szentélylátogatás alkalmára.

Ahogy megérkeztünk a szentélyhez, beperkáltuk a jattot a kaminak (ami 5 vagy 10 ropi lehet adakozókedvünk függvényében), karomba vettem a fiunk, s ránk öltötték a kakegit, majd átvonultunk a ceremónia színhelyére, a családdal együtt.

Kannushi-san készülődik a ceremónia előtt

Már várt ránk a kannushi-san (神主), vagyis a sintó szentély főpapja, fiunk nevét, születési idejét imájába illesztve recitálta az ilyenkor használatos szent szövegeket, a félhomályos szentély átszellemült hangulatát csak porontyunk időnkénti Gojirát idézőüvöltése ingatta meg, de maga a ceremónia nem tart tovább mint 15-20 perc, és személy szerint számos analógiát figyeltem meg a keresztelő hagyományával, a tartalom és az isten(ek) nyilvánvalóan eltérőek, de alapvetően arról van szó hogy értesítsék a transzcendens entitást, hogy innentől kezdve érdemes eme kisdedre is figyelnie.

szentélyi ajándékcsomag

Miután vége lett a ceremóniának, a szentélytől kaptunk egy kis ajándékcsomagot, amiben többek között nishonsú, katsuobushi, omamori, Momotarós kendő és egyéb szimbolikus kellékek kerültek, amik a házi, az egyik konyhai polcunkon kialakított szinkretikus családi oltárunkba kerültek, hol máriapócsi olvasófűzértől kezdve a szentelt szakéig mostmár számtalan nyavalya-távoltartó kellék gondoskodik a világbékéről.

A ceremónia után általában valami menő étterembe megy a család, vagy onnan rendel kaját, ezúttal mi rendeltünk, kár hogy szart sem éreztem belőle miután a covid után elment az íz, és szaglás érzékem, kárhozat. Amabie sem segített. Szintén gyakori ilyenkor hogy a család fotó-stúdióba megy, de még milyen szerencse - vagy pontosabban micsoda előrelátás! - hogy az idén beszereztem egy 24-70 f2.8-as objektívet az év elején, ennek, s nem kis részt kitörő tehetségemnek köszönhetően csodálatos fotókat készíthettem én magam, mily sokat spórolva a családnak! - asszony is kénytelen volt beismerni e nagyszerű tényt.

Omamori

Legközelebb már shichigosan (七五三 ) ünnep során fogunk e szentélybe látogatni, de az még jó pár év múlva lesz, ha odaérünk, majd arról is érkezik egy bejegyzés!

Asszony nem tudja még, de arra az alkalomra is szükséges lesz egy új objektív.

Kapcsolódó bejegyzések:

Hinamatsuri - babaünnep

Setsubun és ehoumaki

Japán újévi szokások - Oshōgatsu, vagy amit akartok

Shirasagi-no-mai - Heian-kori kócsag dance

Újévi mochi-burkolás

Doyou-no-ushi-no-hi - nyári unagi-burkolás

Uborka lovacska és padlizsán tehén

Shimokita Tengu-fesztivál - Jumbó Tengu-parádé

Hachioji matsuri - képekben gazdag bejegyzés a nagy nyári matsuriról

Fukagawa hachiman matsuri - szintén nyári vizes-pancsolós-felvonulós móka

Kanamara fallosz fesztivál - fertő Kawasakiban

Tōrō nagashi - lampionfolyam a Sumidán

Japán folkór sorozat - barangolás Japán igencsak gazdag hiedelemvilágában

Top 15, nyolcadik felvonás, mely során szokás szerint az idei kedvenc tizenöt fotóm egy bejegyzés Prokrusztész ágyába gyömöszölöm. Korábban a legnagyobb problémám éppen az volt, hogy sok-sok ezer, néha 10-15,000 fotóm közül macerás volt kiszortírozni a kedvenceimet, sokszor egész délutánjaim mentek el, mire végeztem az évadzáró bejegyzéssel. S lőn 2022, az első év, hogy vért izzadok, hogy összesen 15 fotót össze tudjak szedni, na nem a bőségből, épp ellenkezőleg, a képszegénység ordító ürességéből.

Pedig hát jól kezdődött az év, újév napján, hatsumode, azaz az év első szentélylátogatása alkalmával mindjárt sikerült pár kedves képet lőnöm. Az egyik legközelebbi szentélybe sétáltunk el a nagy hidegben, és olyan meghitt hangulata volt az egésznek, főleg, hogy kurva hideg volt és megváltásként éltük meg, hogy a tűzrakás közelébe kerültünk végre. Viszont itt kaptam el a jelentet, hogy egy család fiatal tagjai olvassák az omikujit, ergo 'szerencselottót', miszerint jószerencsére vagy balszerencsére érdemes készülniük. Ez utóbbi egyébiránt a második, magazinban publikált fotóm is egyben.

Újévi bokeh. Még sorban állás közben ugyanazon szentélyhez vezető lépcsőn, 50mm f1.4., totálisan bokehlicious!

És még egy, még egy a helyi szentélyünkből, ugyanazon látogatás alkalmával, mégpedig egy oroszlántánc jelmez, shishimai (獅子舞), mely kifejezetten újévi jószerencse érdekében végzett tánc.

Ez pediglen nem mással, mint szíven régi vágyával, a 24-70 f.2.8 objektívval készített fotó, aminek a létezéséről azóta tudok, hogy Guczó megmutatta valami sok-sok évvel ezelőtti magyar bulin még Shanghaiban, és nagyjából azóta szerettem volna egyet, aztán taktikus kivárással, mérhetetlen önmegtartóztatást követően végül egy megfelelő alkalommal beterjesztettem a pénzügyminisztériumnak és gond nélkül átment a kérelem. Miután kihozta a futár, olyan boldog lettem, hogy azonmód elmentem egy fotó sétára Shibuyától Omotesandóig, és azon séta során készítettem a fenti, meg a lenti három képet. Illetőleg, innentől kezdve az összes fotó e lajstromon a 24-70-el készült, mert más obit nem vettem a kezembe, mióta megvan, hiszen mindenre jó, és nincs ennél élesebb objektív a világon.

E séta során visszafelé elmentem az új olimpiai stadionhoz, ami egy nem éppen szokványos, megkapó épület és efféle kubista perspektívákat lehet találni.

Shibuya, bnw mood, mint az Insta tag, apropó szerintem egy jó kép. Szerinted?

Keresd a ~~nőt~~ macskát. A macska miatt lett beválogatva a kép, ahogy a templom előtt sütkérezik, szintén az említett sétám közben.

Ez pedig egy régi kanna egy megnyerő skanzen épületéből, Kawasakiból. Tetszett a szoba hangulata, a félhomály, meg az elrendezés, azt hittem én vagyok az utolsó szamuráj, aki felfedezte a sohavolt Japánt.

Az idei évünk nagy része babavárással telt, utána meg a babával való birkózással, szóval alig mozdultunk ki, már csak azért is a Covid változatlanul nagy szopás itten Japánban, meg a szomszédban is. Novemberben aztán én is beszoptam, mint az állat, cserben hagyott az amabie, a ribanc! Ez a kép a kőoroszlánról egyébiránt Kamakurában készült, és valahogy kifejezi azt, hogy egyrészt ez a tetves koronavírus továbbra is jelen van az országban, másrészt azt, hogy amíg ez a generáció ki nem hal, soha a büdös életben nem fogják a japánok levenni a maszkot.

Készülődés. Egy másik kép Kamakurából, egy elkapott pillanat a résnyire nyitva hagyott ablakon keresztül, melyen egy házassági ceremóniához készülődő menyasszony látható egy helyi templomnál.

Adj egy falást! Könyörög a corgie a ~~baba~~ kutyakocsiból, whyjapanesepeople, de nem ezen van a hangsúly, hanem a mókás szituáción. Egyébiránt a kép Hakonéban készült.

Shimenawa (しめ縄) egy több mint ezer éves cédrus körül, szintén Hakonéből. A Hakone jinja cédrusai valódi matuzsálemek, különleges aurát kölcsönöznek a helynek.

Ez a fotó pedig, ha követsz facebookon tudhatod hogy pár nappal ezelőtt készült, Tōkyō Tamachi (田町) állomásának környékén, én nem is tudtam hogy ilyen jó kis shotengai (商店街) van arrafelé. A fotó plasztikusan szemlélteti, hogy Japánban nincs 'két ünnep', csak az Oshōgatsu, azaz az újév, szóval Tōkyō nyüzsög ahogy szokott, nincs megállás egészen a mai napig.

Ez ugyanerről a környékről, klasszik betondzsungel, se több, se kevesebb, bár ha figyelsz osonó dementorokat is találhatsz a kép jobb oldalán.

Ráment ebédre!És a tizenötödik beválogatott kép, újfent egy fekete-fehér, ugyancsak a környék egy kis sikátorából. Nos, ennyi, c'est la vie, mondjuk eufemisztikusan hogy lehetett volna jobb is, persze babafotóm van 3 vagy terrabájtnyi, de azok nem ide kívánkoznak...Mindegy majd jövőre jönnek a jobb, erősebb, impulzívabb, fantörpikusabb fotók, fogj szavamon!

Áh, és ortodox módon első alkalommal egy nem saját fotó kéredzkedett be a lajstromra, asszony pisztolyt tartva fejemhez követeli hogy rakjam be ezt is, mivelhogy ezt történetesen ő készítette. S hogy szép kerek íve legyen a bejegyzésnek, ez ugyanaz (már megint! tudom...) a szentélylátogatás, amiről a bejegyzés elején írtam, s honnan az idei fotók tekintélyes része származik...De meg kell hagyni jó kép, nem gondoltam volna hogy hasonlót tud alkotni hogy kezébe adom a gépet, és lám! A fotó a szentélyhez látogató emberek sorát ábrázolja, szigorú social distance ha jól figyelsz! Owari.

Szóval ennyi az annyi, engedd meg kedves olvasó, hogy ezúttal is köszönetem fejezzem ki az idei lankadatlan követésed miatt, jövőre is tarts velem, kommentálj mintha nem lenne holnap és én meg majd tolom a tofuszeleteket, infatigábilis!

Na csá!

Kapcsolódó bejegyzések:

2021 top 15 - tavalyi termés

2020 top 15 - a tavalyi előtti terméketlen termés

2019 top 15 - ez egy erős év volt

2018 top 15 - 2018 legjava

2017 top 15 - 2017 legjava

2016 top 15 - 2016 legjava

2015 top 15 - 2015 legjava

Hamaya az úr kezében a kép jobboldalán, a tavalyi első szentélylátogatásunk során készült kép

A hamaya (破魔矢) nyílvesszőt sintóés buddhista templomokban egyaránt árulnak a japán újév alatt. A nyílvessző újévhez való kapcsolatának eredetét egy hamauchi (破魔打) nevezetű korabeli ceremóniából eredeztetik, mely során az újév napján mérettették meg nyilazási tudásukat az emberek.

Ezen hanayumi történetesen az előszobánkban található, anyós, a fő buddhista-sintóista-fengshui ideológus jóvoltából

Szokás Japánban az is, hogy íj és a nyílvessző szettet ajándékozzanak rokonok olyan háztartásnak újévi dekorációként, ahol újszülött kisfiú van, ezt úgy hívják hogy hamayumi (破魔弓). Hogy miért is e szett, erre azt a magyarázatot találtam, hogy mindez annak szimbóluma, hogy legyen nálunk egy komplett, használható 'fegyver' a gonosszal való harcra, ha arra kerülne sor. Igaz, e spirituális íj és nyíl jóllehet nem bárki által használható, hiszen vagy kaminak vagy egy démonlikvidáló képességekkel felruházott papnak kell lenned, hogy kezedbe vehesd, de a lényeg az, hogy ott legyen a háztartásodban, just in case.

innen jobban látszik az íj is

~~Vhagar, az utolsó sárkány aki még látta Valyriát~~,
bocs nemrég fejeztem be a Fire & Bloodot...

Mindezeken túl, bár egyre ritkább talán, az íj és a nyílvessző kombó szimbolikája megjelenhet új építésű házak szentelési ceremóniáján, az ún. jōtōsai (上棟祭) során, mikor is a tipikusan faszerkezetű lakóházak gerincoszlopán, az északkeleti, szerencsétlen irányba - kimon (鬼門) állítják az íjat és a nyílvesszőt, mintegy védelmezvén a gonosz és szerencsétlenség ellen.

Démontörő nyíl
破魔弓

Az íj és a nyílvessző ugyebár tényleges fegyver, viszont a buddhista mitológiában spirituális, emberek feletti létsíkokon is bevethető fegyverként tekintenek rá, amivel démonokat és egyéb rosszakarókat lehet szakszerűen aprítani.

Hiszen magát a kanjik illetően a 破魔 szó szerinti fordítása démontörő, démonzúzó, jobbára ördögűző, exorció fogalmat társítjuk hozzá. Egyes feltételezések szerint ennek eredete abban rejlik, hogy az alapvetően ezoterikus Buddhista panteonhoz tartotó, vad megjelenésű Shōmen Kongō (青面金剛, Kék arcú Vajraként fordítják) az Edo-korszakban lett népszerű entitás Japánban, s az őt követő négy yaksha (夜叉) közül az egyiknek, Umarokkyának (烏摩勒伽) markában szerepelt az arany íj és nyíl (弓矢) van. A buddhista mitológiában a yaksha pedig afféle őrző-védő harcos, aki távol tartja a démonokat, gonosz szellemeket.

A régi Japánban számos rontás-kivédő praktika, purifikációs gyakorlat létezett, érdekességképpen számos a mai japánban gyakran használt kifejezés eredetileg rontáshoz köthető buddhista terminusokat takar, par example:

邪魔 jama'rosszakaró ördög' - お邪魔します Ojama shimasu kifejezés, kvázi "bocsánat a betolakodásért" minden egyes alkalommal elhangzik, ha valaki lakására, vagy vendégségbe megyünk mintegy üdvözletként. A jama maga viszont eredetileg egy olyan démon/ördög, aki a buddhista vallásgyakorlást akadályozza. Igésítve邪魔をする jama wo suru - zavar, akadékoskodik.

邪道 jadō - 'az ördög útja', eredetileg szintén ugye a gonosz, az ördögútját, illetve gyakorlatát jelentette, ma pedig egyszerűen abban az értelemben használjuk, mint illetlenül, vagy helytelenül végezni valamilyen tevékenységet.

邪気 jaki - 'rosszakarat, rosszindulat'

邪心 jashin - 'rosszlelkű, rosszhiszemű'

Et cetera. E nem evilági (妖気), az emberekre rontást hozó jamák nyílvesszővel való elpusztítása megtisztítást, a gonosz távoltartását jelképezi, és ezért is van az, hogy említettem manapság a hatsumode (初詣), ergo azaz újévi templomlátogatás során afféle talizmánként árulják a hamayát.

Kapcsolódó bejegyzések:

Oshōgatsu vol. 1- újévi japán szokások

Oshōgatsu vol. 2 - Mochi

Hinamatsuri - babaünnep

Setsubun és ehoumaki

Doyou-no-ushi-no-hi - nyári unagi-burkolás

Uborka lovacska és padlizsán tehén

Shimokita Tengu-fesztivál - Jumbó Tengu-parádé

Hachioji matsuri - képekben gazdag bejegyzés a nagy nyári matsuriról

Fukagawa hachiman matsuri - szintén nyári vizes-pancsolós-felvonulós móka

Kanamara fallosz fesztivál - fertő Kawasakiban

Tōrō nagashi - lampionfolyam a Sumidán

Omiyamairi - a kisded első szentélylátogatása

Japán folkór sorozat - barangolás Japán igencsak gazdag hiedelemvilágában

Színes rizs az ősöknek - ünnepi hamika a szomszédból

Kínai ismétlő számszeríj

Kínai kapuőrzők

Kísértetek és sötét sztorik Shanghai múltjából

Kínai szellemünnep és túlvilági képzetek

Az okuizome (お食い初め) egy japán hagyomány az újszülöttek számára, a kifejezés jelentése az "első étkezés", mely során a baba először kóstol szilárd táplálékot. A ceremóniára a születést követő 100 nap után kerül sor, és kifejezetten erre az alkalomra készített hagyományos menüsor várja a kisdedet, akinek persze nem kell a teljes ételsort végigkóstolni fogak hiányában, nyilvánvalóan egy szimbolikus jelentőségű szokásról van szó, egy pálcikahegynyi rizst, vagy szintén hasonló mennyiségű ünnepi halat, mégpedig tait kap a kölök.

Már jó előre lefoglaltuk a tait a helyi halhentesnél, és meg is grilleztettük vele faszenen, ahogy kell - a tait faszenes grill nélkül nehéz ilyen tökéletesre sütni, meg amúgy is mit bajlódjunk vele!

Úgy tartják az okuziome már egészen a Heian-éraóta (i.sz. 794-1185) bevett szokás, nyilván az akkori korszakra jellemző higiéniai viszonyok, alultápláltság miatt a csecsemőhalálozás magasabb mértékű volt, ezáltal a gyermek első három hónapjának megélése fontos mérföldkőnek számított a korabeli családok életében.

Hamaguri kagyló, brutális dashi lesz belőle!

A száz nap megélése a baba egészségének való örvendés, és az első étkezés rituáléja azt a fohászt hordozza magában, hogy a gyermeknek soha ne kelljen nélkülöznie az ételtélete során.

A sör szintén ünnepi ital, már a Tokugawa-korszakóta (vicc desu)

Manapság családonként eltérő elemekkel ünneplik, van aki ilyenkor ünnepi baba kimonóban fotózkodik, van aki étterembe megy, de olyan is van aki szimplán otthon csap nagy bulit a családdal, hogy tettük azt mi is. Persze vannak állandó elemek is, ez pedig az okuizome ételsora, még pedig az ichijū sansai (一汁三菜) "egy leves három fogás" ami olyan ételeket foglal magában, amik a gyermek egészégés fejlődéséhez szükségesek. Ezek pedig a következők:

1. Tai (鯛), tengeri durbincs, de legalább egész hal (尾頭付き) grillezve. A tai ünnepi, ceremoniális alkalmakkor előszeretettel fogyasztott halfajta egy szójátékból adódóan: az omedetai (めで鯛) kiejtése azonos az omedetai (お目出度) szerencsés, örvendetes dologgal, és nem mellesleg finom hal

2. Sekihan (赤飯), ünnepi ragacsos rizs adzuki babbal*. Már régtől fogja úgy tartják, hogy a vörös szín (ez esetben az adzuki bab inkább bíborvörös színe) távol tartja a gonoszt

3. Takimono (焚き物), lassú tűzön sütött / főzött ételek, ez utóbbi régiókként eltérő, egyébiránt főként zöldségeket kell alatta érteni, de mindegyikhez valamilyen szerencse keltő fogalmat társítanak, par example a renkon (蓮根), vagyis a lótuszgyökér a tisztaság jelképe mivel a hit szerint abban a tóban termett, aminek a közelében Buddhaélt, s ezáltal a tiszta, előrelátható jövőt jelképezi.

4. Kōnomono (香の物), savanyúság, ami nem pusztán zöldség de akár polip is lehet, szintén egy szójátékból, hiszen a tako (蛸), azaz a polipúgy hangzik, mint a takō (多幸), ami alatt 'nagyszerű boldogságot'értünk.

5. Suimono (吸い物), azaz levesek, mégpedig hogy gyermek "szopó/szívó ereje" a szürcsölés útján megerősödjön, és nem is akármiből, hanem hamaguri (蛤) kagylóból, mégpedig azért, hogy gyermeknek is legyen párja a jövőben, éppúgy ahogy kagyló héja is párban van. (Amúgy meg brutálisan jó dashi készül a hamaguriból!)

A szimbolikus palettán szokott még lenni esetenként az ún. hagatame-ishi (歯固め石), a 'fogszilárdító kavics', ami hivatása pedig a gyermek fogainak erősítése, gyakorta umeboshival (梅干し), szárított majd pácolt szilvával egy tányéron kínálva.

A születést követő száz nappal való ünneplés (momoka iwai, 百日祝い) ceremóniája egyébként Kínábanés Koreában is szintén régóta jelen lévő hagyomány, eltérő gyakorlattal és ételekkel, de alapvetően hasonló analógiára épülő jelentéstartalommal.

Kapcsolódó bejegyzések:

Omiyamairi - az újszülött első szentélylátogatása, az egyik első ünnep egy Japánban született baba életében

Hinamatsuri - babaünnep, azaz játékbaba ünnep na

Setsubun és ehoumaki

Japán újévi szokások - Oshōgatsu, vagy amit akartok

Shirasagi-no-mai - Heian-kori kócsag dance

Újévi mochi-burkolás

Doyou-no-ushi-no-hi - nyári unagi-burkolás

Uborka lovacska és padlizsán tehén

Shimokita Tengu-fesztivál - Jumbó Tengu-parádé

Hachioji matsuri - képekben gazdag bejegyzés a nagy nyári matsuriról

Fukagawa hachiman matsuri - szintén nyári vizes-pancsolós-felvonulós móka

Kanamara fallosz fesztivál - fertő Kawasakiban

Tōrō nagashi - lampionfolyam a Sumidán

Japán folkór sorozat - barangolás Japán igencsak gazdag hiedelemvilágában

*Még évekkel ezelőtt amikor be akartam vágódni anyóséknál, japán nagymama kérdezte ízlik-e fiacskám, mire én hevesen bólogattam és azóta vödörszámra kapjuk a "finom" sekihant, amit sokáig utáltam, de végső során megtanultam megszeretni...

A nyúl évébe csöppentünk, ami számomra nem csak abból a szempontból különleges, hogy magam is nyúl évének szülöttje vagyok, de a nyúl évére (兎年) legutóbb éppen 12 évvel ezelőtt került sor, mikor is még Nánjīngban tengettem diáknapjaimat, mely nem mellesleg az első Kínában megélt holdújévem volt. S lám a kínai zodiákus köre forgott egyet azóta, hogy repül az idő! De ha már itt tartunk, ahogy azt a korábbiakban is számos esetben tettük - lásd kígyó, patkányés tigris - most pár nyúllal kapcsolatos mondást veszek elő a kínai nyelvből, jöjjön először talán az egyik legismertebb:

守株待兔

Tönk mögül várja a nyulat

A Tavaszok és őszök korából ( i.e. 771 - i.sz. 476) származó sztori szerint volt egyszer egy paraszt, aki hosszú napjait követően gyakorta heverészett egy fa töviben, s egy nap munka közben arra lett figyelmes, hogy egy megriadó nyúl úgy beleszalad a fába - ahol a paraszt pihenni szokott - hogy menten megdöglött. A paraszt nagy örömében azon kezd el gondolkozni, hogy minek is dolgozni, elég ha majd itt várja az önpusztító nyulakat, és nem lesz gondja az életben.

Az oktondi paraszt egyre vár, nyúl azonban nem jön többé, és nevetség tárgya lesz a faluban. A shǒuzhū dàitù (守株待兔) "tönk mögül várja a nyulat" mondás olyan szituációkra utal, mikor pusztán a jó szerencsében bízva, tettek illetve erőfeszítés nélkül várjuk valaminek a megtörténtét, többnyire valamilyen negatív kontextusban, afféle szemrehányásként.

你不应该守株待兔地等,而应该主动去联系那些客户

Ne csak ringassd magad, hívd fel a klienseket!

那个失业者守株待兔等待机会

Az a munkanélküli fazon csak várt, hogy történjék valami (munkalehetőség).

兔死狐悲

Nyúl halálán búsul a róka

A Déli-Sòng (i.sz. 1127-1279) dinasztia kaotikus éveiben, a mai Shāndōng tartomány egy részet a dzsürik (金朝), a mandzsuk őseinek is tekinthető népcsoport tartotta ellenőrzés alatt, a népi kínaiak pedig folyamatosan ellenállásban voltak. Számos anti-dzsürcsi csoportosulás létezett, az egyik ilyen gerilla sereg vezére egy bizonyos Yángān`er (杨安儿) volt, aki életét vesztette egy csatában, majd húga, Yáng Miàozhēn (杨妙真) folytatta a harcot; mi több egy másik felkelő sereg vezetőjével, Lǐ Quánnel (李全) házasodott össze s a későbbiekben mint férj és feleség harcoltak.

A dzsürcsi túlerővel szemben viszont folyamatosan délre szorultak, és a Déli-Sòng dinasztia által ellenőrzött területeken kerestek menedéket. Mindazonáltal a Déli-Sòng egy sereget küldött a házaspár által dirigált felkelőcsapat leverésére, és Lǐ Quán nagyon szorongatott helyzetbe került a mai Chǔzhōu (楚州) városában. Yáng Miàozhēn erre azt mondta:

将军非山东归附耶？狐死兔泣，李氏灭，夏氏宁独存？愿将军垂盼。

Érvelésében Xià Quánnek (夏全), a Déli-Sòng hadvezér - ki maga is egy császárhoz visszatért shāndōngi felkelő volt - ha elpusztítja Lǐ Quánt, azzal magának is árt, olyan ez, mint a róka bánata a nyúl halálakor (hasonló állatok, hasonló nehézségekkel), hiszen egyedül marad a bajaival, a bajok alatt pedig a közös ellenség dzsürcsiket értette, és ezzel sikerült meggyőznie Xià Quánt, hogy ne harcoljon Lǐ Quán ellen.

A tùsǐ, húbēi (兔死狐悲) "nyúl halálán búsul a róka* mondás olyan helyzetet ír le, amikor együtt érzünk egy hozzánk hasonló, nehéz helyzetben lévő emberrel. Példa:

公司近來大量裁員，能留下的職員難免有兔死狐悲的感慨。

Nagy létszámleépítés volt a cégnél, aki ott maradt, mind osztozott a bánatban.

A mondás egyébiránt fordítva is ismert, mint húsǐ, tùqì (狐死兔泣) "róka vesztén pityereg a nyúl".

狡兔三窟

A ravasz nyúlnak három ürege van

Az ősi kínaiak szemében a nyúlat egy ravasz állatnak tartották, aki képes megmenekülni az üldözői elől. A hadakozó fejedelemségek politikája (战国策) című munkában szerepel a következő történet, melyben Féng Xuān (冯谖), Mèngcháng uraság (孟尝君), Qí állam (齐国) kancellárjának tanácsosa azt javasolta urának, hogy a Qí fővároson túl is növelje politikai befolyását:

狡兔有三窟，仅得其免死身，今君在一窟，未得高枕而卧也

"A ravasz nyúlnak három ürege van, hogy elkerülje vesztét, s lám neked uram most csak egy (üreged) van, nincs még ideje párnák között pihenned" - utalva arra, hogy a nyúl ürgének is több kijárata van. Mèngcháng uraság elfogadta a tanácsot, ami sokat lendített karrierjén. A jiǎotù sānkū (狡兔三窟) mondás olyan embereket ír le, akik egyszerre több lábon állnak, számos tervvel rendelkeznek, igaz, némileg derogáló kontextusban. Példa:

如今罪犯都是狡兔三窟，我们必须严加防范

Napjaink gazemberei több lábon állnak, nagyon résen kell lennünk.

兔年大吉!

Kapcsolódó bejegyzések:

Ha a tigris hátára ülsz.. - tigrissel kapcsolatos kínai mondások

Te patkányszemű - patkánnyal kapcsolatos kínai mondások

Kígyós kifejezések - nagyon kígyós kifejezések

A kecsebirka éve - kecske, birka, juh, vagy amit akartok!

Kecske vs. birka - az egyetlen mód az igazság eldöntésére!

Holdújévi szokások - 春节习俗 - Ki az a Tűzhelyesten és miért köp a Jádécsászárnak? Miért ne vágassunk hajat vagy vegyünk egy új pár cipőt a kínai holdújév idején?

Lámpás fesztivál - 春灯节 - A holdújév záró ünnepsége, mely bejegyzésből kiderül, mi is az a tigrisnyelv, és miért akarta az Égi császár lezúzni az emberiséget.

Kínai kapuőrzők - 门神 - 钟馗 in da house, rettegjetek démonok! Kik ezek a morózus figurák a kínai folklórból és hogyan lettek házi biztonsági őrből brókerarcokká?

年 Nián - avagy miért is kell annyit petárdázni újévkor Kínában - Mi az Nián és miért akart felfalni mindenkit? És miért kell petárdázni Kínában?

Holdújév - még-még-még holdújév, ennyi nem elég!

Chunyun - tavaszi népvándorlás Kínában

Császárok és sztorijaik - a legelsőtől a legutolsóig

LinkedIn felületén követem James Wattot, a kissé ellentmondásos sörpunk BrewDog sörművek alapítóját, és legutóbbi, a kínai piacra való betörési kísérletük kapcsán láttam ezt a fotót. Jó pár évvel ezelőtt írtam már nyugati márkák kínai fordításairól lásd a becses lótól a boldogság ízéig vagy az örömteli dolgoktól a fürge párducig című posztokat, ezúttal pedig a BrewDog söreinek kínai fordításait vesszük gócsó alá.

Maga a BrewDog kínai fordítása niàngjiǔgǒu (酿酒狗), ami egy puszta tükörfordítás, a niàngjiǔ (酿酒) fermentálás útján készült szeszes ital (úgymint sör vagy bor), a gǒu (狗) pedig a kutya, mi utóbbiról az alábbi posztbanírtunk korábban.

A képen szereplő sörök sorrendben:

Elvis Juice fordítása Māo Wáng (猫王), egyszerűen így hívják Elvist kínaiul.

"Macska Király"?!

Merthogy az írásjegyek ezt jelentik...Egy kis keresgélés után azt találtam, hogy Elvisre karrierje kezdetén úgy is hivatkoztak, mint "hillbilly cat" (a hillbilly az Appalache-hegyvidék hagyományosnak mondható zenei irányzata, az olyan zenékre pedig, amelynek egyaránt magukba foglalták a hillbilly és az afro-amerikai zenei tradíciók stílusjegyeit, gyakorta mint hillbilly boogie vagy rockabillyként nevezik. Többek között ugyebár Elvis nevéhez is köthető a rockabilly műfaj népszerűvé tétele, és ebből eredeztethető a "hillbilly macsek" elnevezése is.

Egy további elgondolás szerint az 1950-es években a "cool cat" avagy "menő macska" vagy csak simán cat "macska" egy elterjedt szleng kifejezés volt divatos/menő értelemben, és így terjedhetett el az akkoriban Hong Kongban illetve Tajvanon szolgáló amerikai katonákon keresztül a helyiek között, Elvis pedig a korszak egyértelmű cool catje volt. (Természetesen az ötvenes évek szárazföldi Kínájában senki sem hallott az amerikai zenészről...). Akárhogy is vesszük, még minding könnyebb kimondani a Māo Wángot minthogy āiěr wéisī · pǔléi sīlì (埃尔维斯·普雷斯利).

Péngkè (朋克): ez lenne a punk. Ez sima hangátíráson alapuló összetétel. Jóllehet a péngkè gyakoribb átírás, pángkè (庞克) forma sem ismeretlen. Ha már itt tartunk, hogyan kérnénk egy Punk IPÁt valami hamis kínai BrewDog kocsmában?

先来一杯朋克印度淡色艾尔啤酒

xiānlái yībēi péngkè yìndù dànsè àiěr píjiǔ - nagyon mondvacsinált, bizonyára csak egy buziróka nyelvtanuló mondaná így, aki így próbálja bizonygatni milyen sok kínai szót ismer (mint én, 10-12 éve)

给我一杯朋克

gěiwǒ yībēi péngkè - ez sokkal természetesebb, mondd így.

Harmadik sör a lajstromban, a Hazy Jane, Ködös Janka leánykori nevén. Ennek átültetése pedig húnzhuó jiǎnēn (浑浊简恩), ami egy kínai szó húnzhuó (浑浊), "ködös, zavaros" a Jiǎnēn egyszerűen a Jane átírására választott hangösszetétel, szerintem a Zhēn (珍) elegánsabb megoldás lett volna, de hát engem meg se kérdeztek.

Kapcsolódó bejegyzések:

Mivanmivanmivan– milyen beszólások előznek meg egy verekedést Kínában?

Kínai sörtipológia

Becses lótól a boldogság ízéig

Örömteli dolgoktól a fürge párducig

Sörfőző-szószedet japánul

Japán kocsmológia - Vertere, a hegyi kocsma

Japán kocsmológia - Sapporói sörmúzeum

Japán kocsmológia - Asahi sörgyár

Koreai kocsmológia - Booth Brewing

Japán kocsmológia - Nikka Miyagikyo lepárló

Japán kocsmológia - Nikka Yoichi lepárló

Japán kocsmológia - Mizunara tölgy

Japán kocsmológia- Whisky-szószedet japánul

Japán kocsmológia vol- Bar Caol Ila

Japán kocsmológia - Sültcsirke apoteózis atsukanon suhanva

Japán kocsmológia - Nonbei Yokochō, a pityókások sikátora

Japán kocsmológia - Omoide Yokochō, Shinjuku izakaya-labirintusa

Japán kocsmológia - Tokyo Whisky Library

Meglehetősen kevés adat mutatkozik azzal kapcsolatban, hogy mennyit vesztett Kína a rendelkezésére álló rizsfajtákból az 1970-es évektől kezdődően, de az bizonyos hogy elképesztő mértékben lecsökkent az általánosan fogyasztott rizsfajták száma. Par example, az 1950-es években egyedül Húnán (湖南) tartomány földművesei több, mint 1300 különböző típusú rizsfajtát termesztettek, ez a szám 2014-re mindössze 84-re csökkent.

A természetben található vadrizs alapvetően vörös színű, művelés alá vétel során vesztette el fokozatosan a színét, míg végül a maghéja fehérré nem vált. A vörös színű vadrizzsel szemben kevesebb vizet illetve munkát igényelt megművelése, sőt elkészítése is könnyebb volt, ezért mintegy ezer év leforgása alatt a vörös színű rizsfajták művelése szinte teljesen alábbhagyott Kínában.

Jóllehet a mai napig a világ számos pontján továbbra is termesztenek vörös rizst, például Afrikában, ahol a fajtanemesítés más irányt vett, de amúgy Ázsia különböző szegmenseiben, többnyire viszonylagosan elszigetelt közösségekben továbbra is megtalálható. Érdemes tudni, hogy a vörös rizs alapvetően magasabb tápanyagtartalmú, mint a fehér, és egészségesebb is.

japonica rizs

Mindazonáltal terméshozamot illetően képtelen vetélkedni a modern rizsfajtákkal, és leginkább ez annak oka, hogy szinte teljesen visszaszorult kultiválása. Ezen mára ritkaságszámba menő fajták rendkívül árvíz-toleránsak, hosszú heteket is képesek teljes egészében víz alatt tölteni, míg más vörös rizs fajták képesek sótartalmú talajban is növekedni (ami a legtöbb fehér rizsfajtára nézve halálos), sőt egyes vörös rizsfajták képesek a talajban lévő nanorészecskényi ezüst felszívására is. (Egyébiránt ezen ezüst-felszívó rizsfajtákat Indiában a mai napig gyomorfájdalmak kezelésére használják, sőt, a nyugati orvoslásban is az antibiotikumok megjelenése előtt az ezüst kórokozó-ellenes, fertőtlenítő, sebgyógyulást elősegítő szerként alkalmazták). Ezen rizsfajták manapság azonban többnyire izolált Ázsia legszegényebb közösségeiben maradtak csak fenn, és egyre inkább eltűnőben vannak.

A rizs háziasítása éppoly lenyűgöző folyamat eredménye volt, akárcsak a búzáé. Kínai korai vadászó-gyűjtögető közösségei a Jangce mentén különböző vadon termő rizsfajták magját szedték, a szintén vadon termő borsó, bab, makk, mogyoró és különböző bogyósnövények termésével együtt. Valamikor i.e. 13000 évvel ezelőtt a klíma melegedni kezdett, a jégmezők visszahúzódtak, a rizs pedig gyorsan terjedni kezdett a Jangce elmocsarosodott folyóvölgye mentén. Ahogy növekedni kezdett a rendelkezésre álló vadrizs állomány, ezzel együtt a vadászó-gyűjtögető populációk mérete is. Mintegy 7000 évvel ezelőtt kezdtek felhagyni az természetre való hagyatkozásra, és tudatosan árasztásos rizsföldeket létrehozni a korabeli közösségek, ahogy azt régészeti feltárások is bizonyítják.

E kezdeti földművesek arra lettek figyelmesek, hogy a legtöbb termést hozó növények többnyire az elárasztott rizstábla szegletében nőttek, azon a területen ami az évszakok változása során némileg kiszáradtak, ezért alkalmanként elkezdték lecsapolni a vizet a rizstáblákból, hogy ezen folyamatot másolják. A víz megvonása alapvetően stresszeli a növényt, ösztönei miatt pedig a lehető legtöbb magot hoz, hogy ezzel növelje túlélési esélyeit. Ezen megfigyelések során alakult a rizstermesztés gyakorlata, mely a mezőgazdasági termesztési eljárások közül a világ talán legsikeresebbjének tekinthető.

Természetesen mindez a rizs tulajdonságainak is köszönhető: a levelein keresztül veszi fel az oxigént, amit közvetlenül a víz alatti, talajban lévő gyökereibe vezet. Mivel ezáltal a rizsföldekben lévő meglehetősen oxigénhiányos, ez nem más mint egy természetes gyomirtó stratégia. A rizs kedveli az enyhén lúgos talajt, az állandó víz nagyjából garantálja a tartós pH 7-es értéket biztosít. A rizsföld maga önellátó tápanyagpótlás szempontjából is, egyszerűen az elszáradó növény szár, valamint állati ürülék ültetvény vizébe hullva lebomlik, és nitrogén szabadul fel, ami táplálóan hat a növényre. A rizsültetvény olyan hatékony, és nagy terméshozammal bír, nem véletlen hogy a történelem során a világ legnépesebb civilizációi többnyire mind rizstermesztő kultúrák voltak. A rizstermeléssel járó élelem felesleg lehetővé tette a kor emberi számára hogy jobban előre tervezzenek, megosszák és megszervezzék a munkát, és felszabadítsanak olyan energiákat, amiket például kézműves termékek készítésébe, művészetbe, vagy vagyonfelhalmozásba fektessenek.

Ennek kapcsán jut eszembe Richard E. Nisbett:The Geography of Thought - How Asians and Westerners Think Differently...and Why című művének fejtegetése, mely során az alapvetően tenger közeli, halászó, pásztorkodó, élénk kereskedelmet folytató, és ezáltal folyamatosan új emberekkel, új közösségekkel találkozó, alapvetően individualista és konfrontálódó ógörögöket hasonlította össze az ókori kínaiakkal, akik a rizstermesztésből adódóan már kezdetektől fogva egy kollektivista, centralizált társadalmat építettek ki. A földművelő közösségek számára különösen fontos, hogy a közösség tagja jól kijöjjenek egymással, nem pusztán a jószomszédi viszony miatt, de az egymásra utaltság miatt, hiszen a rizsföldek, illetve az öntözőrendszerek kiépítése hatalmas szervezőmunkát, és legfőképpen közösségi összefogást igényelt, e közösségek pedig kezdetben egy helyi rangidős vezető, később királyok, hadurak, majd a császár helytartójának irányítása alá kerültek. Azt is mondhatjuk tehát, hogy a rizs megművelésével a korabeli földművesek magát a civilizációt is nagymértékben formálták.

rizsfajták a világban

Azt a rizst, amit ma ismerünk, az három háziasítási hullám eredménye. A Jangce folyómedernél őshonos japonica, ami rövid, kerekded szemű termést ad (sushihoz is ezt használják). A japonica innen terjedt észak-Kínába, majd Koreába és Japánban, hol utóbbi helyen számos további tájfajai fejlődtek ki. A rizs háziasításának második nagy hulláma délebben történt, Északkelet-Indiában, Laoszban, Vietnamban illetve Thaiföldön. Az itt kifejlődött rizsfajta gyűjtőneve az indica nevet viseli, termése pedig hosszúkás, keskeny (ez utóbbi a világon legelterjedtebb rizsfajta). Mindeközben a Gangesz-deltában egy harmadik vad rizsfajta háziasítására került sor, az az aus, ami kisebb, keskenyebb termést hoz. Ezen rizsfajták génállományai kezdtek egymással keveredni, ahogy az emberek utaztak és kereskedtek az idők során, és mintegy 2000 évvel ezelőtt, valahol a Himalája lábainál, az aus és a japonica keveredéséből hozták létre a manapság igen nagyra tartott, aromás variánsokat, amiket ma úgy ismerünk, hogy basmati illetve jázmin rizs.

E három nagy háziasítási hullámmal egyetemben, a rizs elkészítése, és a helyi népcsoportok konyhája is hatalmas változáson, illetőleg újításokon ment keresztül. Arra már a vadászó-gyűjtögető közösségek is rájöttek, hogy egyes gabonaféléket melegítve némelyik ragacsosabbá válik (egyébiránt a legrégebbi Kínában talált főzőedényeket 18000 évesre becslik...!). S e ragacsosság a rizs genetikai változásainak következménye is, hiszen az emberek tudatosan választottak ragacsos rizsfajtákat a háziasítási folyamatok során. Jóllehet manapság már korántsem olyan népszerűek, egyes helyeken, úgymint Kína délnyugati Yúnnán (云南) tartományában azonban továbbra is a legelterjedtebben használt rizsfajta. Yúnnánon kívül a ragacsos rizs megtalálható még a dim sum ételekben, vagy a japán mochiban is.

Ezen Ázsia-szerte átívelő, hosszú házisasítási és kiválasztási folyamat eredménye egy elképesztő sokszínűség a rizsfajtákat illetően. a fülöp-szigeteki Laguna de Bay tónál található a világ legnagyobb rizsmag-bunkere, ahol 136000 egyedi rizsmag mintát tárolnak. Mindez a lehető legnagyobb skálájú változatosságokat foglalja magában a rizsfajtákat illetően, mind színváltozatokban, mind az aromát illetően, és minden egyes mag más és más ökoszisztémához alkalmazkodott, igaz, a teljes gyűjtemény egy földrengés-biztos bunkerban, fagyasztva van, távol a földektől, vagy a helyi őstermelőktől.

e látkép is a zöld forradalom eredménye...

A Green Revolution, vagyis a zöld forradalom vagy a harmadik mezőgazdasági forradalom (a neolitikus forradalom és a brit mezőgazdasági forradalom után) az 1950 és az 1960-as évek vége között lezajlott kutatási technológiatranszfer-kezdeményezések összessége, amelyek a világ egyes részein növelték a mezőgazdasági termelést, legjelentősebben az 1960-as évek végén. S míg e folyamatot elsősorban az amerikai tudomány és tőke támogatta, Kínában ez ettől függetlenül ment végre, nagyjából párhuzamosan a zöld forradalommal.

Máo Zédōng (毛泽东) nagyszabású iparosítási és társadalmi mozgalma, a Nagy Ugrás során a javarészt paraszti lakosság erőltetett mozgósításának következtében 1958-tól kezdve rengeteg földműves volt kénytelen elhagyni földjeit, aztán előállt az a hihetetlen helyzet, hogy falun nem maradt az őszi termés betakarítására elegendő ember, mivelhogy mindent a vastermelés növelésének vetettek alá. Emellett hatalmas beruházások, pl. öntözőmű-építések kezdődtek kellő szakértelem nélkül. A vidéki lakosság élelmiszerellátását egyetlen, monopolhelyzetben lévő állami kommunális étkezdék rendszerére bízta, kiiktatva minden magánjellegű termelést. A kínai földművesek hagyományosan tartalékokat hoztak létre, hogy fel legyenek készülve a hiányra, illetve a rossz termést hozó évekre, na ennek vetett véget a nép élelemellátására hivatott nagy, kommunális étkezdék létrehozása. Ezen kommunális étkezdék ételmonopóliuma, az ingyen ennivalóval járó átmeni túlfogyasztás együttesen valóságos katalizátorává váltak az éhínségnek, és milliók éhhalálát eredményezte.

Yuán Lóngpíng

A Nagy Ugrással járó társadalmi katasztrófát követően Yuán Lóngpínget (袁隆平), mezőgazdasági kutatót bízták meg a kínai élelemellátás helyreállításával, mégpedig a rizstermés hozam növelésének feladatával. A Húnán tartományban található kutatólaboratóriumában Yuán éveket töltött különböző tájfajok keresztezésével, majd az 1970-es évekre elejére kifejlesztette a Nanyou No. 2 (南優2号), egy hibrid rizsfajtát, ami olyan hatékonynak bizonyult, hogy mintegy harmadával nagyobb terméshozamot biztosított a korábbi fajtákhoz képest. Ebből adódóan a kínai földművesek ukázba adták, hogy váltsanak fel minden korábban termelt rizsfajtát a Nanyou No. 2-vel. Ezt azt eredményezte, hogy az 1980-as évektől kezdődőe a Kínában termelt teljes rizsállomány 50%-a egyetlen fajtából állt. Csakhogy, ahogy a zöld forradalom során bevezetett búzafajták esetében is, a Nanyou No. 2 is sokkal kevésbé volt ellenálló betegségekkel és kártevőkkel szemben, ezért több gyomirtóra volt szükség műveléséhez, még több műtrágyára, és rengeteg vízre.

IRRI

Az 1960-as években Ázsia más részein, kutatók egy csoportja szintén új rizsfajtákon kísérletezett. A ma International Rice Research Institute (IRRI) néven ismert rizskutató intézetet az amerikai Rockefeller és Ford Foundations alapította a Fülöp-szigeteken. Az általuk kifejlesztett törperizsfajta, az IR8 nagyfokú ellenállást tanúsított a kártevőkkel szemben, és terméshozama is igen magas volt, először Indiában, Pakisztán és Bangladeshben került bevezetésre 1966-ban. Az új "csodarizsnek" titulált fajta bár nagy terméshozammal bírt, de erősen az elsősorban nyugati kormányok által szponzorált agrárkémiai és technológiai cégek vegyszereinek használatán alapult. S. korábban termelt tájfajták feladására, és az IR8 termelésére lettek utasítva. Egy évtizeddel később,Gurdev Khush indiai kutató továbbfejlesztette az IR8-t, ez lett az IR64, ami aztán a világon legjobban elterjedt rizsfajtává vált, kiszorítva, mi több eltüntetve számtalan tájfajtát.

Jack Harlan

A növénytermesztésben való monokultúrákra való átállással szemben (amúgy ugyanez történt az állattartással is) természetesen számos kortárs elme is komoly aggályát fejezte ki. Ilyen volt az amerikai botanikus Jack Harlan, aki 1972 Júliusában publikálta - mikor már a zöld forradalom javában tartott - a The Genetics of Disaster (A katasztrófa genetikája) című művében kritikus veszélyforrásnak nevezte meg a gabonafajták diverziójának rohamos lecsökkenését. Harlannak ötven év távlatából is vannak elkötelezett követői. Ilyen közülük Susan McCouch, a Cornell University Növénytermesztési és Genetikai tanszékének professzora, a rizsgenetika elismert szakértője, kinek kutatási területe a kevésbé ismert Gangesz-deltában őshonos aus rizsfajtára irányult, ami egy igen ellenálló, szárazságtűrő, silány minőségű talajban is termő fajta bár, szintén kiszorult az újonnan keresztezett fajták miatt, és már alig van termelő Bangladeshben, aki aus rizzsel foglalkozna.

Susan McCouch

McCouch 2018-ban az USDA (USA mezőgazdasági minisztériuma) kutatóival együtt kifejlesztett egy új rizsfajtát, amit Scarlett névre kereszteltek. A keresztezéshez McCouch az amerikai Jefferson fajtát és egy Malajziában felfedezett rizsfajtát használt fel. Az új Scarlett tápanyagtartalma rendkívül magas, ez pedig leginkább annak köszönhető, hogy a Malajziában talált rizsfajta egy vörös színű vadrizs volt.

Vidéki Újjáépítési Központ korabeli előadása

Visszakanyarodva Kínára, a veszélyeztetett tájfajok védelme ma az ún. Vidéki Újjáépítési Központ (乡村建设运动, Centre for Rural Reconstruction) segítségével történik, mely mozgalom eredetileg az 1920-as években (!) kezdődött egy csoportnyi kínai értelmiségi, úgymint Y. C. James Yen (晏阳初) vagy Liáng Shùmíng (梁漱溟) vezetésével, céljuk pedig a helyi földműves közösségek fejlesztése, a terméshozam növelése, valamint együttműködő, mai fogalmakkal élve kosárközösség létrehozása volt, hogy elősegítsék a helyi termelők termékeinek eladását a kialakuló városi közösségekben.

Vidéki Újjáélesztési Központ vezetői

A kínai polgárháború, majd Mao és a Nagy Ugrás teljesen hazavágta a mozgalmat, de az 1990-es években újraélesztették. Ez elsősorban Wēn Tiějūn (温铁军), agárközgazdász, a Renmin Egyetem oktatójának nevéhez köthető, aki számos, korábban évezredeken át használt eljárást hozott vissza kísérleti jelleggel Běijīng közelében található telephelyén.

Mivel Kína lakossága a világ populációjának mintegy 20%-át teszi ki, nagy kérdés továbbra is hogy a fenntarthatóság jegyében továbbra is a terméshozamok növelésére, avagy a rendelkezésre álló fajták diverzifikálásra van-e inkább szükség. Kína köztudottan jelentős talaj erózióban, vízhiányban, és erőteljes ipari szennyezésben szenved. Vannak azonban előremutató jelek: Kína is aláírta 2016-ban a párizsi klímaegyezményt, aminek egyik előírása a műtrágya és rovarirtó szerek használatának jelentős lecsökkentésére is kiterjedt. Kína egyike azon kevés országoknak, ami masszív beruházásokat hoz botanikus kertek és kutatóközpontok létrehozására, ahol kifejezetten veszélyeztetett fajok fenntartására és kutatására folyik. A Kínai Mezőgazdaság-tudományi Intézet (中国農業科学院) 500000 tájfaj magmintából álló gyűjteményt hozott létre, amit jövőbeni használatra tanulmányoznak. És még bőven van mit tenniük, a felismerés már ott van, hogy ebben a formában a Kínát ellátó élelmiszerrendszer fenntarthatatlan. S minden bizonnyal ennek megváltozatásának kulcsa lesz majd, hogy mennyit tudunk meríteni az őshonos, változatos tájfajtákból, olyanokból, amik anno a Jangce medrének közelébe, vadon termettek.

Felhasznált irodalom:

Dan Saladino:Eating to Extinction. The World`s Rarest Foods and Why We need to Save Them. London, 2021. pp. 80-88.

Kapcsolódó bejegyzések:

Színes rizs az ősöknek

Amerika, a rizs országa - nem pedig a hambié, legalábbis a japánok szerint

Nyomor, éhezés, császári luxus - amikor nem terem a rizs

Fermentált ételek története vol. 1 - Jiàng 酱

Fermentált ételek története vol. 2 - Miso

中国菜 - a kínai kajáról úgy nagyvonalakban

Kína és a forró víz

Food Supply and Population Growth in Southwest China, 1250-1850 - egy korábbi egyetemi recenzióm

Běncǎo Gāngmù - füveskönyv

Kis koreai kajatörténet- összefoglaló a koreai konyháról az alapoktól a street foodig

Korabeli koreai zabálások - tényleg annyit ettek a régi Koreában? Mennyit?

A hegyi bálna - nem az aminek gondolod!

Hoto-tészta - nem éppen nasi Yamanashiból

Középföldi szleng - ha nem ízlik a hamika

Ragacsos rizst az ősöknek - Qingming ünnepi kaják Kínából

Muszlim piac - itt mondjuk meggondolnám, mit egyek...

Setagaya boroichi - gyere ide jóféle japán street foodért!

Yokohamai kínai negyed - itt is vannak ám finom falatok!

Gojira nénik fészke -viszont az univerzum legjobb sültcsirkéje márpedig itt van!

Doyou-no-ushi-no-hi - unagi-burkolás

Ha már a Nyúl évében járunk, gondoltam előveszek egy Japánnal kapcsolatos nyulas témát. Szóval az van, hogy kínai nyelvből eredően, a japán nyelvben is vannak számlálószavak. A számlálószavak (助数詞, josūshi) különböző dolgok és tárgyak megszámlálására, mennyiségének, fizikai mértékegységek kifejezésére alkalmazott kifejezések, és kategóriákra osztva nagyjából mindennek van egy számlálószava:

ko (個), ha mondjuk egy alma, vagy valami gömbölyded tárgy, dolog, például tojás is, de egyébiránt univerzális számlálószó

mai (枚) ha mondjuk egy lepedő, vagy papír

hon (本) vékony, hosszúkás tárgyakra, par example whiskysüveg

hai (杯) polip, tintahal, de egy pohár pia is

dai (台), gép, szerkezet, elektronikai eszköz

tai (体), mint kitömött állat, vagy akár humanoid formájú test ami lehet egy baba, szobor vagy 3CPO is

nin (人) mint emberek esetében

Tiszta sor. Aztán itt vannak az állatok is persze, mindjárt a hiki (匹), ami általában ugyebár kisebb testű állatokat takar, kutya, macska (érdekességképpen Godzilla, vagy az ördög (oni, 鬼) számlálószava is hiki, bár ezek különleges esetek). A tō (頭) általánosságban embernél nagyobb testű állatokra vonatkozik, mint ló vagy elefánt.

A wa (羽) pedig, mivel a kanji szárnyat jelent, ebből adódóan a madarakés szárnyasok számlálószava, valamint a nyulaké.

A nyulaké?!

A nyulaké! Mégis hogyan lett a wa a nyulak számlálószava?

Nem tudjuk, de egyes - tudományosan nem alátámasztott - elgondolás szerint arról lehetett szó, hogy miután a buddhizmus megjelent Japánban a VI. században, majd később vezető vallási irányzattá vált, magával hozta a vegetáriánus étrendet (ez az ún. shōjin ryōri,精進料理) is, hiszen Buddha azt mondja, ne egyél A5-ös wagyu steaket mert ha marhaként születsz ujjá, akkor könnyen lehet, hogy az a brutális szelet steak amit most puszilsz befelé, az a nagymamád volt.

Tény és való viszony, hogy ebből adódóan a japán történelem során számos korszakban szigorú húsevési tilalom volt érvényben, ami elsősorban a négylábú emlősállatokat érintette.

Namármost innen az elgondolás, hogy esetlegesen éppen buddhista szerzetesek kategorizálták a nyulat szárnyasnak, hogy így álcázva gond nélkül lehessen fogyasztani. Nekem ezzel a teóriával csak annyi a bajom, hogy ha jól tudom maga a csirkeevés sem volt általános Japánban egészen a Meiji-korig, meg amíg a KFC rájuk nem sózta. Ugyanakkor az is megjegyezendő, hogy a japán történelem során folyamatosan trükköztek-sumákoltak a húsevéssel, az Edo-korban az ilyen titkos húsevéseket kusuriguinak (薬食い), "gyógyszerevésnek" nevezték (főleg téli hónapok során a húsevéssel járó tápanyagbevitel gyógyító hatásában hittek), és ezért nevezték olyan fedőnevekkel a vaddisznóhúst, hogy hegyi bálna vagy éppen botan (牡丹, babarózsa), őszi levélnek a szarvashúst (紅葉, momiji, lásd 紅葉鍋), etc.

Mégis valószínűbbnek tekinthető az a magyarázat, ami a nyúlvadászat eljárásából indul ki, pontosabban abból, hogy az elejtett nyulakat a fülüknél fellógatva, kötegekben vitték, a köteg számlálószava pedig a wa, csak másik kanjival 把, ennek meg ugye azonos a kiejtése a madarak számlálószavával, s mint említettük ez szárnyat jelent. Namármost a tapsifüles nagy fülei olyanok mint a szárnyak, ergo 把-ból 羽-vá módusult a nyulak számlálószava. Ez is csak egy elgondolás, nem tudományosan bizonyított.

Ugyanakkor az is megjegyzendő, hogy bár csak a nyulat hoztam fel példának, a 羽 a madarakon és a nyulakon túl a denevér számlálószava is, mondjuk ez esetben a valódi szárnyak miatt talán logikusabb. Mindazonáltal nem minden szárnyas élőlény esetében használatos a 羽, úgymint szárnyas rovarok, repülő kaijuk (怪獣) és egyéb szörnyek, vagy éppen repülő dinoszauroszok is, egyszerűen csak a bejegyzés elején említett hikivel vagy tōval számláltatnak...

Owari.

Kapcsolódó bejegyzések:

A hegyi bálna - nem az aminek gondolod!

Matagi és a japán vadászkultúra

Madarak a japán folklórban

A panda etimológiája - vasevő vadállat?

Pokolvölgye majmai - téli vértelen majomvadászat

Heikegani rákok - a halott Heike szamurájok lelke rákokban él tovább

Rizstörténet

Amerika, a rizs országa - nem pedig a hambié, legalábbis a japánok szerint

Nyomor, éhezés, császári luxus - amikor nem terem a rizs

Fermentált ételek története vol. 1 - Jiàng 酱

Fermentált ételek története vol. 2 - Miso

Egy Japánban született gyermek életében az Omiyamairi, majd az Okuizome szertartása után az ún. Hatsuzekku (初節句) a soron következő fontos ünnep, melyre az előzőekhez hasonlóan szintén csak egy alkalommal kerül sor, ezért a legtöbb család számára kiemelkedő fontosságú esemény.

Az ünnep maga igen régi múlttal, és mély jelentéstartalommal is rendelkezik egyben. A sekku (節句) vagy gosekku (五節句) az év öt szakaszának megnevezése, voltaképpeni évszakhatár, egy eredetileg Kínából eredő időtávlat, illetve az ahhoz kapcsolódó szokásgyakorlat, mely során az adott évszakasz lezárásakor afféle tisztító-szertartásokat végezve űzték ki a nyavalyát (邪気) illetve balszerencsét (不吉). Ez a szokás valamikor az i.sz. VIII. században, ergo a Nara-korszakban (710–794) került át a japán császári udvarba, majd onnan az egész országba, és egészen a Meiji-korszakig (1868–1912) számtalan sajátosan japán szokásgyakorlat társult hozzá, melynek számos elemét egészen a mai napig őriznek.

Japánban eme gosekku, vagy évszakhatár a következő dátumokat foglalta magában, melyhez egyébiránt a mai napig ismert szokások kapcsolódnak, úgymint:

január 7.

március 3., lásd Hinamatsuri, a kislányok ünnepe

május 5., lásd tango no sekku (端午の節句), a kisfiúk ünnepe

július 7., lásd Tanabata, a szerelmesek ünnepe

szeptember 9.

A Tango no sekku, vagy más elnevezésben shōbu no sekku (菖蒲の節句) "a (japán) írisz sekku) szintén egyrészről a nyavalyák-ártások távoltartása érdekében végzett hagyomány, más részéről, egy szójáték, az ugyancsak ejtett shōbunak (尚武) ejtett kifejezés - mely "harci szellemet" jelent - végett a kisfiúk egészségessége, továbbá katonai, harci erényeinek fejlődése érdekében zajlott hagyománnyá vált. Kezdetben a Muromachi-korban (1333–1568) terjedt el a szamuráj osztály köreiben, majd a későbbiek során az Edo-korbanátterjedt szélesebb társadalmi rétegekre is, s vált így országszerte gyakorolt hagyománnyá.

A hatsuzekku, ergo az első sekku tehát egyszerűen annyit tesz, hogy a kisfiú életének első sekkuja, s ahogy említettük ezért is különleges alkalom, melyet a család a tágabb rokonsággal, és nagyszülőkkel együtt szoktak tölteni, külön szerencsénk volt ez alkalommal, hogy mind a japán, és mind a magyar családunkkal együtt tudtuk tölteni ezt az ünnepet.

Koinoborik lobognak Kyōtōban, legutóbbi utunk során május elején

A Tango no sekku (ugyebár ennek kínai olvasata a Duānwǔjié 端午节), illetve manapság inkább egyszerűen kodomo no hi (子どもの日, gyereknapnak) nevezett ünnepséghez tartozik a Japánban ilyenkor gyakorta látható koinoborik (鯉幟), a pontylobogók látványa is, elsősorban ugyebár fiús családoknál, mivel hogy a hagyomány szerint a ponty olyan erős és kitartó, hogy árral szemben is felküzdi magát, elhatározásával legyőzi az akadályokat, ez pedig követendő példát állít a fiúgyermekek számára (igaz, a közelmúltban a lányokra is kiterjesztették).

koinoborik még korábbi lakhelyem szomszédságában

A fekete ponty (magoi,真鯉) a legnagyobb, és az apát képviseli, míg a piros ponty (higoi, 緋鯉) a anyát szimbolizálja. Eredetileg maga a piros ponty az elsőszülött fiút képviselte, majd a kék, zöld és más színek következtek a később született fiúkhoz. Ma már az elsőszülött gyermek, akár fiú, akár lány, általában a kék pontyot képviseli, és minden további testvér esetén egy további pontyot helyeznek ki.

Ilyen alkalom során nem szarozzuk el a sushit, ezt a helyi hal-hentestől hoztuk a reggel

Ezenfelül, különösen itt Kantōban elterjedt szokás a kabutodíszítés (兜飾り) az Edo-korra (1603 - 1868) visszanyúlóan, melynek során a fiús családok otthonikat kezdték el miniatűr szamuráj páncéllal (yoroi, 鎧) és sisakkal (kabuto, 兜), valamint musha ningyo (武者人形) néven ismert szamuráj babafigurákkal dekorálni. Ezek a dekorációk általában a népmesék bátor harcosai, mint például Momotaro (桃太郎) és Benkei (弁慶) alapján készültek, de persze valós illetve híres történelmi személyek viselete alapján is készíthették őket, illetve készítik a mai napig.

Az meg van, honnan ered Vader sisakja?

Kabuto sisakot, noha jóllehet Rakutenen keresztül is tudunk rendelni, egy olyan hagyománytisztelő családban, mint a miénk, anyós természetesen már hónapokkal ezelőtt felkeresett egy nívós kabuto-készítő mestert, és hosszas diskurzus és sok száz modell megtekintése után a megfelelő darabot kiválasztva elküldte a rendelést, és röpke másfél hónap alatt elkészült az igen részletes Date Masamune (伊達政宗), a hírös hadúr sisakjának mintáját követő kabuto, melynek rendeltetése, hogy a kölök maga is olyan erős legyen, mint a sisak egykori viselője, Date maga.

kashiwa-mochi

Ilyenkor szokás enni chimakit (ちまき, rizsgombóc bambuszba csomagolva) és kashiwa-mochit (柏餅, anko babpaszta mochi, tölgyfalevélbe csomagolva) is, melyet anyós is hozott s majd jóízűen bepusziltunk. Sekku, és kodomono hi persze ezután is, minden évben lesz, koinobori is lobogni fog nálunk, de hatsuzekku, az csak most az egyszer volt!

Owari.

Kapcsolódó bejegyzések:

Okuizome - az első hamika

Omiyamairi - az újszülött első szentélylátogatása, az egyik első ünnep egy Japánban született baba életében

Hinamatsuri - babaünnep, azaz játékbaba ünnep na

Duānwǔjié (端午节) a szomszédban - Qu Yuan és a sárkányhajó fesztivál

Setsubun és ehoumaki

Japán újévi szokások - Oshōgatsu, vagy amit akartok

Hamaya - a démon zúzó nyíl

Shirasagi-no-mai - Heian-kori kócsag dance

Újévi mochi-burkolás

Doyou-no-ushi-no-hi - nyári unagi-burkolás

Uborka lovacska és padlizsán tehén

Shimokita Tengu-fesztivál - Jumbó Tengu-parádé

Hachioji matsuri - képekben gazdag bejegyzés a nagy nyári matsuriról

Fukagawa hachiman matsuri - szintén nyári vizes-pancsolós-felvonulós móka

Kanamara fallosz fesztivál - fertő Kawasakiban

Tōrō nagashi - lampionfolyam a Sumidán

Japán folkór sorozat - barangolás Japán igencsak gazdag hiedelemvilágában

Petite gitaigo (擬態語) kalauz második felvonása a fertelmes japánnyár apropóján, mely ismét kurtánk küszöbén nyáladzik, vad kegyetlen. Mint a szomszédban. A gitaigo afféle hangulatfestő kifejezések gyűjtőneve a japán nyelvben, nézzünk pár nyárra vonatkozót alább:

Jön a japánnyár

Mushimushi (ムシムシ)

A japán nyár nemcsak forró, de mushimushi (蒸し蒸し) is, azaz párás, füllesztő. Nagyon gyakran használt kifejezés, más nem is írja le jobban e nyomorult évszakot.

日本の夏はムシムシしてて嫌いだ

Utálom a fülledt és párás japán nyarat.

Giragira (ギラギラ)

Vakító, vibráló, égető, ilyesfajta érzetek kifejezésére használt gitaigo. Az ég tetejéről a juhászbojtárra lesütő Nap, na az giragira:

太陽がぎらぎらと頭上に照りつけた。

Tüzesen sütött le a Nap a fejtetőre.

holnap július...már késő...itt a japánnyár!

Gokugoku (ゴクゴク) és Gabugabu (がぶがぶ)

A nagy nyári hőségben az ember iszik mint a gödény. A hörpintés-nyakalás-vedelés, avagy a nagy kortyokban való ivás hangutánzószavai a gokugoku és a gabugabu, úgymint:

水をゴクゴクと飲んでいる。

Csak úgy hörpinti le a vizet.

ビールをがぶがぶと飲んでいる。

Csak úgy vedeli a sört.

Jirijiri (じりじり)

A nap égető érzését leíró kifejezés:

太陽がじりじり照りつける。

Éget a Nap.

japánnyár

Dakudaku (だくだく)

Ömlő, áradó izzadság (váladék, vér, etc.), magát a folyadék kiáradását kifejező gitaigo:

汗をだくだくかいていた。

Kiveri a víz.

De jöjjön pár kellemes szituációt körülíró kifejezés is:

Soyosoyo (そよそよ)

A soyosoyo (そよそよ) a lenge szellő, gyöngéd szél hangulatfestő szava, amiből lehetne több a japánnyár során is.

風がそよそよ吹いている。

Gyöngéden fújdogál a szél.

Nonbiri (のんびり)

Lazulni, chillezni, csöndesen, relaxáltan.

休みの日は家でのんびりしたい。

Szabadnapokon otthon szeretnék herézni.

Hinyari (冷んやり)

Ez nem annyira gitaigo, de benyomom ide a végére, kellemes hűvös érzést kifejező szó.

北海道は夏でも空気がひんやりしてて気持ちいい。Hokkaidōban nyáron is kellemesen hűvös a levegő.

Kapcsolódó bejegyzések:

Forró szószedet - kínaiul

擬態語 kalauz vol. 1

四字熟語 kalauz vol. 1 - 鬼哭啾々

Xiēhòuyǔ - next level kínai idiómák

クレイジーカタカナ

ギャル文字

Japán szleng vol.1. - Terminus technicusok cickóra

Kappás mondások

Ha kapásból két kínai folyót kellene megnevezni valami vetélkedőn, talán beugrana a Cháng Jiāng (长江), ergo a Jangce, meg mondjuk a Huáng hé (黄河), szittyásan Huai ho, a Kék-folyó, ami nem is kék. Amiről Kínában igazán ismert, vagy inkább hírhedt a Kék-folyó a történelem folyamán, azok a pusztító áradásai.

Azon a területen viszont, ahol a Nagy Kanális találkozott a Huái hé folyóval, egészen 1517-ig nem számított egy kiemelten árvízveszélyes térségnek. Ahogy arról azonban a Míng Shílù (明实录), a Míng-dinasztia igaz története című munka beszámol, 1517 július 7-én nem kevesebb mint kilenc sárkány ereszkedett N ánjīng (南京) városa fölé, sötétségbe borítva az eget. A sárkányok pedig elkezdték kiinni a vizet a Huái hé folyóból, óriási vízoszlopokban hömpölygött fölfelé a víz a behemót bestiák pofája. Egy hajót is magával sodort az égbe szökő vízörvény, de utasukat megkímélte az egyik sárkány és gond nélkül visszaengedte.

Nem volt ilyen szerencsés azon hajók sorsa, melyet három évvel később, három tűzokádó sárkány támadott meg a Jangce-delta környékén, emelett mintegy háromszáz házat is leromboltak, sok százan vesztették életüket, olyanok is voltak, akik a sárkányok puszta látványától szörnyethaltak félelmükben.

Alig egy évre rá, újfent egy tucat sárkány jelent meg az égen, vad harcot vívva egymással a Póyáng-tónál (鄱阳湖), mintha csak Zhū Yuánzhāng (朱元璋, aka Hóngwŭ császár, a Míng-dinasztia alapítója) legvérmesebb csatáit elevenítették volna meg újra. A sárkányharc ezúttal is özönvízzel, és a környező területek pusztításával járt.

Ergo az esetek többségében a sárkány-észlelés többnyire valamilyen kataklizmával járt együtt, legyen az imént említett özönvizek esete, de szélviharokat vagy vörös esőt és másegyéb természeti katasztrófákat is szintúgy a sárkányok megjelentésével hozták párhuzamba, mintegy száz alkalommal a Yuán-, (元, i.sz. 1271-1368) és Míng-dinasztiák (明, 1368 - 1644) időszaka során, számos forrás által megörökítve. Timothy Brook, a University of British Columbia professzora, a Míng-korszak szakértőjének érvelésében a sárkány-észlelés, illetve az erre utaló feljegyzések önmagában feltétlenül azt jelentette, hogy a korszak emberei valóban, azaz a saját szemükkel sárkányt láttak volna, vagy hogy egyáltalán hittek-e volna létezésében.

Jóllehet a késő császárkori Kínában (1368-1912) általánosan elmondható, hogy nem vonták kétségbe a sárkányok létezését, misztikus voltuk ellenére sem. Részletes beszámolókat ismerünk a sárkányok eredetéről, megjelenéséről, élőhelyeikről vagy éppen éppen étkezési szokásaikról. Noha számos egyelőre megválaszolatlan kérdés van lényükkel kapcsolatban, par exemple elevenszülők-e sárkányok vagy tojásból kelnek ki? De ennél is fontosabb, hogy hogyan lehet az, hogy a sárkányok tűzokádó képessége - mely extrém yáng (阳) paraméter - azzal párosul, hogy megjelenése viszont esőhöz, viharhoz és özönvízhez - vagyis egy erőteljes yīn (阴) dinamikához - kapcsolódik? Ezek további kutatások tárgyai.

Modern megközelítéssel élve természetesen a misztikus entitások észlelése egyaránt lehetett tömeghisztéria, vagy az extrém időjárás metaforája, nem nehéz egy természeti katasztrófát, legyen az áradás, tsunami, tájfun, földcsuszamlásokat, földrengéseket valamilyen természet fölötti erők működésének tulajdonítani. Még napjainkban is a világ valamennyi nyelvében előfordulnak a szélsőséges időjárást antropomorf jelzőkkel való leírásai, a magyar nyelvben is lásd üvölt a szél, szelíd hullámok, az ég haragos színei, őrült villámok, könyörtelen hőség, etc.

De visszatérve a kínai sárkánytámadások esetéhez, ha pusztán a rossz időjárás megtestesítőinek tartjuk őket, még ez esetben is számos adalékot nyújtani a kínai történelem megértéséhez, hiszen az időjárási viszonyok kezdetektől fogva az emberi létezés egyik alapvető eleme, mi több minél messzebb megyünk vissza az időben, annál fontosabbá válik az időjárás és az éghajlat a korabeli közösségek mindennapi túléléshez illetve boldoguláshoz.

Brooks szerint a sárkányok félelmetes természete azzal magyarázható, hogy a Yuán-, és Míng-dinasztiák periódusa számos nehéz éveket, számos kihívást adott a kor embere számára: az autokrácia vagy kommercializáció, illetőleg az új technológiák megjelenése egészen más méreteket öltött, mint korábban. A társadalmi szokásgyakorlatok jelentős változásokon mentek keresztül, a kulturális termelés új formákat öltött és új célokat is szolgált. A kor nagy gondolkodói elvetettek számos, a konficiánus gondolkodás alapkövének számító elgondolást. Vélhetően a Yuán-, és Míng-dinasztiák embere is ugyanúgy érzékelte a rossz időt, mint bárki napjainkban, ha viszont egy sárkányt láttak, az többet jelenthetett mint pusztán meteorológiai megfigyelést: a sárkány szimbolikája egyenlő volt a kozmikus zavarral.

A császár egy olyan hatalmas, hierarchikus rendszer feje volt, mely rendszer egyaránt biztosított számára omnipotens hatalmat, és ugyanakkor meg is kötötte azt számos szempontból. A sárkány pedig nemcsak a hányatott nép, de a császár számára is éppoly veszélyes entitásnak bizonyult.

Mivelhogy a császár, az Ég fia (tiānzǐ, 天子) egyfajta közvetítő is volt a természetfölötti és az emberek világa között, amikor viszont a nép elkezdett sárkányokat látni - ahogy említettük számos alkalommal a Yuán-, és Míng-dinasztiák alatt - az azt is jelentette, hogy a természetfeletti erők túllépték a megszokott határaikat, okozva szörnyű csapásokat előidézve ezzel, vagyis a császár rosszul mediált és így hatalma is megkérdőjelezhetővé vált. Ha viszont a császár képes volt uralkodni a sárkányok fölött, az legitimációját is biztosíthatta.

Hóngwŭ

A kissé paranoid, Míng-dinasztia alapító Hóngwŭ (洪武) császár példának okáért éppen azt bizonygatta, hogy ő is pórázon tartja a sárkányokat (és közben olyan föld, öntözőrendszeri, illetve árvízvédelmi reformokat vezetett be amivel háromszáz éven át uralkodó dinasztiát teremtett), és bár erre hivatkozott az utolsó Míng császár, Chóngzhēn (崇祯, 1611-1644) is, ez mégsem mentette meg szomorú sorsától, mivelhogy öngyilkos lett. Nem mellékesen, újabb kutatások szerint a Míng-dinasztia bukásához egy nagy kiterjedésű aszályos időszak is hozzájárulhatott, mely valamikor 1638 és 1641 között sújthatta Kínát, a legnagyobb pusztításokat az ország észak-keleti részén, Běijīng közelében okozva. Az aszály nyomán folyamatos parasztlázadások törtek ki, ami olyan társadalmi elégedetlenség generált, amely végül elvezettet a dinasztia végéhez is. Úgy tűnik teheát Chóngzhēn mégsem tudta pórázon tartani a sárkányokat...

Az utolsó "hivatalos" sárkány-észlelésre Kínában egyébiránt a XX. század elején került sor: 1905 novemberében, hat évvel azelőtt, hogy az utolsó kínai császár elvesztette volna a sárkánytrónt.

Forrás: James Carter: Not just a metaphor: Dragons of imperial China show us how people lived. The China Project. July 5, 2023

Kapcsolódó bejegyzések:

Namazu - földrengető harcsa a szomszédból

Az alvó sárkány legendája - városi legenda Shànghǎiból

Kínai kísértethistóriák

Császárok és sztorijaik

Az utolsó kínai császár

Míng királysírok

Kínai szuperhősök

Koxinga krónikája - Míng-lojalista sztorija

N ánjīng - minden bejegyzésem szeretett városomról

A hanok

Fejed vagy a hajad - a mandzsu frizkó története

Kúszó sárkányok - modernkori japán öngyilkos alakulat a második világháborúból

A képen szereplő mézes szappan hirdetés ártatlan kinézetű arca, Lí Lìlì az egykori ismert kínai színésznő a kínai hirdetésipar egy setét fejezetébe enged betekintést.

William Lever

A kontextus megértése végett jó messzire kell visszamennünk, egészen a mézes szappanok ötletének keletkezéséig, mely egy bizonyos angol üzletember, William Hesketh Lever nevéhez fűzhető. 1874-ben, Lever kereskedésében szerepelt egy Lever`s Pure Honey, vagyis Lever tiszta méze nevezetű szappan. A fő kortárs konkurens brandnek William Gossage & Son termékei számítottak, melyeket úgy neveztek hogy Fragrant Honey Soapés Family Honey Soap. 1919-ben aztán a Lever Brothers felvásárolta a Gossage & Sont, de az előbb említett három termék értékesítése változatlanul zajlott.

A cigaretta és a petróleum mellett a szappan vált az egyik leggyorsabban fejlődő fogyasztói termékké Kínában, melynek piacát kezdetben nyugati cégek uralták, mint az említett Lever Bros, a Gossage`s, az amerikai Procter & Gamble vagy éppen B.J. Johnson Palmolive samponja.

Kínai Gossage szappan mézes szappan

Mindazonáltal az óriási lehetőség egy egyre inkább kiélezett piac versenyt kezdett eredményezni, különösen, miután sorra jelentek meg a helyi kínai márkák, alacsonyabb áron, alacsonyabb minőségben, effektíve koppintásokkal. Példának okáért egy 1909-ben megjelent North China Daily cikk szerint egy bizonyos Lu Yunsheng nevű fószert azzal vádoltak, hogy logójuk a Gossage mézes szappanjának törtvény által bejegyzett, méhkasos jelképéről mintázták.

1919-ben a Shanghai Gazette egy újabb jogi disputát jegyez, miszerint a William Gossage & Son beperelte a Heng Li Soap szappangyárat az ők Fragrant Honey Soap hamisítása miatt. Az 1930-as években már notóriusnak számító Központi Szappan Művek （Zhōngyāng xiāngzàoguǎng,中央香皂广）számított a legfőbb hamisítónak, egyik példája ennek az 1931-ből származó vádirat szerint, mely eljárást az akkor Colgate-Palmolive-Peet cég kezdeményezte a "a csomagolás, a dizájn, valamint a felperes által készített szappanformák, különös tekintettel az ún. Palmolive (jogosulatlan) lemásolása" miatt. 1935-ben egy hasonló védjegy-per zajlott a Központi Szappan Művek és az Unilever között, utóbbi Lever`s Health Soup nevű terméke kapcsán.

Emellett ismert volt még a Központi Szappan Művek által 1928-ban piacra dobott termékének az ügye is, mely a francia Roger & Gallet 1895-ből származó szantálfa szappan ("Savon Bois de Santal") ötletét nyúlta le. A francia gyár szappanjának kínai koppintását angolul mint "Excellent Savon Bois de Santal" néven jegyezték be, míg kínaiul a Méhecske és virág（Fēnghuāpái 蜂花牌）márka néven futott. A csomagolás szinte teljese azonos volt az eredeti franciával, a csomag négy sarkába viszont méhecskék kerültek.

A Központi Szappan Művek érdekes módon mindig talált kibúvót a számtalan bitorlással kapcsolatos perből, és egészen a kommunista hatalomátvételigéletben maradt a cég, majd egybeolvadt az Univeler régi, Shànghǎiban található gyárával, majd államosításra került. A koppintott termékük egyébiránt a mai napig forgalomban van, Méhecske és virág szantálfa szappan (Fēnghuā tán xiāngzào, 蜂花檀香皂) név alatt, továbbra is nagyjából a Roger & Gallet védjegyezte, eredeti dizájnáját használva, 1928 óta globálisan értékesített termékként, jelenleg a Shanghai Soup (上海制造) forgalmazásában.

Na de visszakanyarodva egy kicsit a Qǐng-dinasztia-, illetve a Köztársaság-kori Kínára, a szappanháború nem pusztán nyugati és kínai szappangyárak között zajlott: az 1895-ös shimonoseki egyezmény - mely az első kínai-japán háborúnak vetett véget - lehetővé tette a japán cégek és kereskedőházak számára hogy kereskedelmi hajókat üzemeltessenek a Jangce-folyón, gyárakat hozzanak létre a korábban (még az ópium háborúk alatt) megnyitott kikötőkben, valamint további négy kikötő került megnyitásra a japánok számára.

Ennek kapcsán hamarosan a japán szappangyárak is megjelentek a kínai piacon, úgymint a Kao szappan, a Cow Brand Soap (Gyūnyū Sekken Kyōshinsha Kabushikigaisha, 牛乳石鹸共進社株式会社), vagy az egykori Harumoto Soap Factory (Harumoto Sekken Seizōsho, 春元石鹸製造所).

1931-ben aztán Japán megszállta Mandzsúriátés a következő évben létrehozta Mandzsukuo bábállamot. A japán helytartósági kormány két ötéves, az ipar és gazdaságfejlesztő tervezetet határozott el illetve valósított meg, melynek célja a gyarmat gyors iparosítása volt. Az agresszív iparosítás eredményeként rövid idő alatt Mandzsukuo Kelet-Ázsia harmadik legnagyobb ipari térsége lett, Japán és a Szovjetunió után. A bábállam komoly védővámokat vetett be a feljövőben lévő termékekkel szemben - úgymint a nyugati cigaretta és szappan - és ezzel egyidejűleg helyi gyárakat, külképviseletet hozott létre japán cégek, illetve kínai-japán részvénytársaságok részére. És masszív költöttek saját termékeik hirdetésére.

S e ponton érkezünk el a mandzsúriai mézes szappan (fēnghuā xiāngzào 蜂花香皂) hirdetéséhez. A brand angol elnevezése itt is ugyebár a korábban említett Lever valamint a Gossage mézes szappanjából származik, míg kínaiul Huāfēng pái (花蜂牌), vagyis "Virág és méhecske brand" néven futott - egyszerű csavar a Központi Szappan Művek Méhecske és virág brandjén -, a logón pedig egy virág és egy méh szerepelt.

Ergo ez az eset nem más, mint nyugati márkáktól eredeztethető, kínai hamisítók által terjesztett terméknek a mandzsúriai japán koppintása.

Mindez tetten érhető a Hoten Soap (Hōten Sekken Kabushikikaisha, 石鹼株式會社) Mukden várásából (ma Shěnyáng) származó hirdetés hátoldalán. Az 1930-as években a céget Nippon Oil & Fat Co. (Nihonyushi Kabushikigaisha, 日本油脂株式会社) óriásvállalat vásárolta fel, és agresszív hirdetőkampánya kezdett. A "Mézes szappanon" kívül számos egyéb koppintott márkát promotált, ilyen volt par exemple az Aranyfácán szappan (Jǐnjī xiāngzào, 锦鸡香皂) - ami az akkori Kínai Vegyi Művek (中国化成工業) ugyanezen elnevezésű szappanjának a kiköpött másolata volt, vagy éppen az Elefánt szappan (Xiàngpái xiāngzào, 象牌香皂), aminek kínai elnevezése igencsak hasonult a Procter & Gamble akkori flagship brandjére, azt 1895-ben bevezetett Ivory Soupra, mely kínaiul Elefántagyar szappanként (Xiàngyá pái xiāngzào, 牙牌香皂) szerepelt.

A Hoten Soap hirdetésének hátoldala

A Nippon Oil & Fat arcátlan húzásai nem értek ennyivel véget. Az egyik legmerészebb visszaélésük a kor egyik kínai hírességének, Lí Lìlì (黎莉莉) nevéhez köthető, ki az egyik legnépszerűbb színésznőként a "kínai Mae Westként" volt ismeretes. S mint valamennyi kortárs színész híresség, Lí Lìlì is jövedelmező reklámszerződéseket kötött, és ennek kapcsán lett az Unilever Lux szappanjának termékarca, ezáltal természetesen nem adhatta nevét bármely más cég szappan termékéhez.

Lí Lìlì

Ráadásul, a színésznő családi hátterét, illetve színésznői karrierjét szemlélve aligha elképzelhető, hogy valaha is egy japán termék hirdetéséhez adta volna arcát, hiszen olyan filmekben szerepelt, mint a Playthings (Xiǎo wányì, 小玩意, 1933), The Great Road (Dàlù, 大路, 1934) vagy a Storm on the boarder (Sāishàng fēngyún, 塞上风云, 1940), melyek akkori patrióta és erőteljesen japán-ellenes kínai nemzeti filmipar kasszasikernek számító művei voltak. Mindezen túl, Lí édesapja az a Qián Zhuàngfēi (钱壮飞) volt, ki titkos ügynökként a Kínai Kommunista Párt egyik első hősei közé tartozik (s mely nem mellesleg a közelmúltban az ország történetének 50 legfontosabb alakja közé emelte Qián Zhuàngfēit).

Qián Zhuàngfēi

Miután 1937-ben kitört a háború, Lí Lìlì belépett a Kínai Filmstúdióba (中国电影制片厂), Chóngqìng (重庆) városában - mely átmeneti fővárosként funkcionált egy ideig - és további kínai filmekben szerepelt. Ergo személyének felhasználása egy nagyszerű példája az politikai eszközök hirdetésekben való, félrevezető alkalmazásának: azáltal, hogy a Nippon Oil & Fat Lí Lìlìt használta fel termékének népszerűsítésre, mégpedig azon látszatot keltve a kínai illetve Mandzsukuo fogyasztóinak, hogy a népszerű, és patriótának ismert színésznő bizony egy japán állami cég termékének reklámarcává vált.

Lí Lìlì

Azt nem tudni, hogy Lí Lìlì tisztában volt-e egyáltalán a személyével kapcsolatos visszaélésről. Külön tragédia, hogy Lít patrióta volta, majd a kommunista párthoz való hűsége ellenére is meghurcolták, mi több megkínozták a kulturális forradalomban férjével együtt, úgy tudni egyenesen Jiāng Qīng (江青), Mao felesége "Madame Mao", illetve a Négyek Bandájának oszlopos tagjának utasítására. Ez utóbbi vélhetően egy régi sérelmen ért bosszú volt Jiāng részéről, hiszen egy alkalommal még egy közös filmben is szerepeltek (a Blood on Wolf Mountain, 狼山喋血記 nevű filmben), hiszen Jiāng maga is egy feltörekvő színésznő volt Lán Píng (藍蘋) néven, ám sohasem lett olyan népszerű, mint Lí Lìlì.

Jiāng Qīng

Lí férje meghalt a kínzásokban, ő viszont túlélte, és egészen 2005-ig, 90 éves koráig élt. A némafilmek korszakának utolsó csillagaként, valamint a régi Kína reklámarcaként fejezte be életét - mégha utóbbinak mandzsúriai fejezetéről nem is tudott talán.

A cikk és a fotók forrása: The Manchurian brand candidate: An Actress unkowingly caught up in soaped-up propaganda. Little Museum Of Foreign Brand Advertising In The R.O.C. bejegyzése.

Kapcsolódó bejegyzések:

Japán agresszió Mandzsúriában - a bábállam történetéről

支那 vs. 中国

Tōyama Mitsuru és a Sötét Óceán Társasága - a bábjátékos, aki háború sodorta Japánt

Makaót kilóra - Japán birodalmi törekvéseinek részeként tényleg meg akarta venni Makaót?

A 731-es alakulat - bevezetés a japán háborús bűnök legsötétebb bugyraiba, Mandzsúriából

Jiang Jieshi japán politikája, 1928-1937 - dolgozatom a témából

Mao Zedong és a KKP útja a hatalomig - dolgozatom a témából

Az utolsó kínai császár - ki Mandzsuko bábállam feje is volt egyúttal

Mao elit őrgárdája

A Guomindang reformkísérletei

Shanghai története podcastok formájában - hallgasd meg korábbi beszélgetéseinket

Az online vásárlás kínai szókészlete

A becses lótól a boldogság ízéig - nyugati márkák kínai fordításai vol.1.

Örömteli dolgoktól a fürge párducig - Nyugati márkák kínaira fordításai vol. 2

Azt mondják hogy a japán nyelvben több mint 150 kifejezés található a Holdra (月 tsuki, és mintegy 30 különböző kifejezés a különböző holdfázisokra, merthogy már az ősjapánok is végletekig elmélyedtek a részletekben, s felfedezték ama csodát a természet minden apró rendelésén (meg nyilván megmerítkeztek a szomszéd Kína kútfőjében is).

Na de mivel az idei őszközép ünnepéppen a mai napra esik, ha nem is 150-et, de legalább egy pár érdekesebb Holddal kapcsolatos japán kifejezést felvonultatok itt alább, saját a Hold készült fotóim kíséretében:

月代 tsukishiro
Amikor a keleti égbolt elfehéredik a Hold feljövetele során

ezt idén újév napján lőttem

有明の月ariake no tsuki
Amikor a hajnali s már világos égbolton még mindig látható a Hold

ezt meg tavaly, az erkélyről, látod a repcsit?

朧月 oborozuki

ez egy őszi este volt, jó pár éve, 2018 talán

Ködös Hold, ködben burkolózott hold, különösen tavaszi estéken

月虹gekkō
Holdszivárvány, egy ritka légköri jelenség

mivel ritka légköri jelenség, nincs is képem a gekkōról

月露 getsuro
Amikor a holdfény harmatcseppen csillan

江月 kōgetsu
Folyó fölött ragyogó Hold

egy néhai Szuperhold

潭月 tangetsu
Álló vízen visszatükröződő Hold

月影 getsuei
Holdfény, holdsugár

薄月 usuzuki
Amikor a Hold haloványon pislákol a felhők ölelésében

Ha tetszenek a képeim, vehetsz is magadnak magas minőségben az alábbi módon:

Doufukuai Darkroom oldal - igényes, professzionális kivitelezésben rendelhetsz képet, köztük az első Holdas képet is

Ko-fi Doufukuai oldal - itt folyamatosan, a blogon nem publikált, új fotókat tölthetsz le magas minőségben akár egyszeri támogatás alkalmával is

Kapcsolódó bejegyzések:

Őszközép ünnepi szokások - Kínából

Őszközép ünnep - Chang`e története vol. 1& vol. 2.

A tavasz első napja

Unagi burkolás - nyárközép ünnep Japánban

Ördögök és téli napforduló Kínában

72 japán évszak

Kínai ünnepek

Japán ünnepek

Kínai nyelv - minden témával kapcsolatos posztom

Japán nyelv - minden témával kapcsolatos posztom

Idén másodjára jártunk Naganóban, ezúttal a Kurumayamát (車山) kerestük fel a Japán Alpokban, mely egyébiránt nem túl ismert, de anyósék számára kedves hely, kifejezetten az ott található hütte, melyet már a kilencvenes évek óta rendszeresen látogattak, s töltötte ott gyerekkorának szép emlékeit asszony és a sógorok is.

A hütte tulajdonosa egy idős pár, ki már a család jó barátjává vált az évek során, és mivel elég idős házaspárról van szó, anyósék tudtára adták hogy jó lenne még az idén elmenni hozzájuk egyszer, mert nemsokára lelövik a rolót koruknál fogva. Szóval bepattantunk a kocsiba és irány a hegyek, 3,5-4 órás út Tōkyōból, és bár már végre felénk is beköszöntött a kellemes őszies idő, és végre hűvösebb van, itt a hegyekben 1915 méteren még délután is csak 7 fok volt.

Megérkezésünk után elmentem futni, hiszen ki kellett használni e kilátást a horizonton tespedő ormokra - a hírös ún. Venus Line (ビーナスライン), majd az ósdi, ám hangulatos hütte forró fürdőjében sous-videáltam magam kellemesen porhanyósra. Nekem mindegy, ha Japánban utazni megyek, csak egy jó fürdő, és lehetőleg onsen legyen a szálláson, aztán eshet, földrenghet, godzillázhat, kipusztulhat a világ mindenestül, de egy jó fürdő minden nehéz gondolatot, sőt a gondolatot magát is távol tartja az embertől.

Reggel azonban a csődör, aki meghágja a világot, vagyis a kisfiunk már jóval hat előtt kibaszott az ágyból, ha már ilyen kellemesen felébredtem gondoltam kimegyek fotózni egy kicsit, hiszen még tompán pislákoltak a reggeli fények. Egy hosszú ujjú pólóban mentem volna ki, de asszony rám erőszakolt egy bomberdzsekit, lévén csak 4 fok volt. Hozzám verbuválódott sógor, mert ő már úgyis mindig fent van ilyenkor. A hüttétől nem messze volt egy kis magaslat, ahova felmentünk, de az erdő és a fák miatt túl szép kilátásunk nem volt, pedig felhőtenger (雲海) borult a közeli Chino(?) városa felé, amire a hegyek mögött parázsló Nap egyre terebélyesebben ereszkedett.

És ha már egyébiránt a hegyekről beszélünk, akkor azt is megemlíteném, hogy a Kurumayamához számos, Tenguval kapcsolatos legenda él, melyeket többek között a Shinshū (信州) tartomány (mely a tulajdonképpeni mai Nagano) népmeséinek gyűjteményében című műben is bemutatásra kerültek, s melyek elsősorban a közeli Chino (茅野市) városából származnak.

Ohan asszony története (おはん女様)

Volt egyszer egy kislány, akit Ohan (おはん) néven ismertek, s nyoma veszett, miután egy tenguval találkozott. Ám évtizedekkel később ismét látni vélték a Kurumayamában. És midőn látni vélték, Ohan úgy ismertette magát, hogy immáron nem más, mint a tengu felhőkön szökkellő követe, és arra kérte az embereket, ha a Kuruma hegyek irányába érkező fellegeket látnak, gyújtsanak egy füstölőt.

A tengu tűzifája (テンゴン様のねじり木)

Egy másik történet szerint egy férfi egyszer éppen venyigét gyűjtött a Kuruma-hegyen, majd egy tengu arra kérte, hogy siessen tudtára adni a helybelieknek, hogy tűz ütött ki a szomszédos Yatsugatake-hegyen (八ヶ岳, pont ott jártunk pár hónappal korábban). Miután a férfi teljesítette a tengu kérését, kompenzáció gyanánt tűzifát kapott a harcias hegyi entitástól - aki vélhetőleg csak úgy saját erőből kitépkedte a fákat és meglehetősen durván összedarabolta őket - ebből adódóan pedig az alaktalan, slendriánul összevágott tűzifát a Tengu kicsavarta (tüzi)fának ( テンゴン様のねじり木) nevezi a legenda a helyi, Shinshū nyelvjárásban, de igazából egyáltalán nem használt fogalom hiszen az emberek manapság ritkán tüzelnek tenguk által kitépett fákkal.

Fukuji fergetege (福次荒れ)

A harmadik történet főszereplője a Kurumayamában dolgozó szénbányász, Fukuji, ki előtt megjelent egy tengu, és arra utasította, hogy most azon nyomban fejezze be a nagy füsttel járó munkáját, és hirtelen szörnyű vihar keletkezett, a folyó kiáradt, és Fukujinek nagy veszélyek közepette sikerült csak hazakeverednie. Ettől kezdve a hegyben támadt hirtelen viharokat Fukuji fergetegének nevezték.

Egy nagyon jó reggeli - én minden héten csinálok shokupant, de amit az öreg csinált, nagyon tuti volt, igaz, jól megvajazta - érzelmes búcsúzkodás következett az idős házaspártól és shiba kutyájuktól, hiszen már többet vélhetőleg nem jövünk ide, legalábbis az ő hüttéjükbe egészen biztosan nem. A hütte emlékkönyvében asszony gyerekkori rajzaitól kezdve számos nosztalgikus családi bejegyzés szerepelt, és a házaspár történetesen asszonnyal jó régen, több mint 10 évvel ezelőtt találkozott, és a néni emlékezett rá, amikor azon gondolkozott asszony hogy valahova külföldre kéne tanulni mennie, amiből aztán Shanghai lett.

Aztán még elmentünk a nem túl távoli Yashimagahara (八島ヶ原湿原) mocsárvidékére, mely szintén 1600 méteres magasságban található, s mintegy háromezer hektáron terül el. Én imádom a japán mocsarakat, járom-kelem, kívánomőket, minden évszakban, valódi mocsár fétisem van. A Yashima mocsárt nem tudtuk teljesen bejárni, az simán lett volna egy 3-4 órás túra, de bébivel a hátamon nem akartuk kimaxolni a dolgot, és az a kezdeti szakasz, amit bejártunk, az önmagából nem volt kifejezetten izgalmas, de azért csináltam pár fotót itt is.

Végül visszamentünk Chino városához, mert azt hallottuk a szállásadó nénikétől, hogy a Tsuruya nevű üzlet az a naganói Seijoishii, azaz egy jóféle, nívós szupermarket, hát nem szartam tőle össze magam, voltam már jobb szupermarketben is (ami a másik fétisem), bár vettem egy grúz bort, amikről Dan Saladino nagyszerű könyvében olvastam.

Majd hazaindultunk, és röpke 5 órás autópályás dugó után haza is értünk, megpocsíkolva, de azért szép emlékekkel. Egyre jobban szeretem Naganót!

Kapcsolódó bejegyzések:

Pokolvölgye majmai - Csita-jakuzzi Naganóban

Zenkōji - templomvadászát Naganóban

Okunoin - next level spiritualitás a Kōyasannál

Yamadera kolostor túra - Bashō, a bogaras költő kedvenc ormai

A majomsziget - majmok nélkül desukedo

Túrák Tōkyō körül - dizájner jégcsapok után Misotsuchiban

Takino-temető - sci-fi dómban trónoló Buddha-szobor Sapporóban

Kirifuri-felföld - vámpirpiócák a ködös felföldön

Nasu - barangolás a felföld van ormain s rejtélyes mocsárvilágában

Túrázás Japánban - bejegyzés-csokor szerte Japánból

Tengu-fesztivál a fővárosból

Takao-hegy, ahol hemzsegnek a tenguk

Luoyang - Tang-kori kő-catwalk, buddhista barlangszobrászat Henan-tartomány mélyén, Kína ősi fővárosában

Most hogy már végre ősz van, bemutatok pár jobb fajta kraftsör kocsmát Tōkyōban, amik bár nyáron se rosszak, sőt azt gondolná az ember nyáron jó ilyen helyekre menni, de az az ember még a globális felmelegedés előtti korszakban él vélhetően, amikor még ki lehetett mozdulni nyáron az ázsiai nagyvárosokban. Volt már egyébiránt szó szeszcentikus elukubrációimban fővárosi kocsmáról, lásd Vertere, de az oly messzi van Tōkyōtól, mint Makó Jeruzsálemtől.

Na de kezdjük mindjárt egy homályos emlékfoszlánnyal február havából. Történt az, hogy fiatalabbik sógorom shakaijin (社会人) lett, a vagyis a munkásosztály teljes jogú tagja. Az itteni fiatalok azonban végtelenül tudatlanok. Semmit nem tudnak semmiről, Gaikoku egy ismeretlen, nem is létező vidék tán, teli tökkelütött bunkó fráterekkel, furcsa ételekkel-italokkal, nem japánul beszélnek, a hajuk is milyen.

Gaikoku egy japán fiatal fantazmagóriájában

Mikkeller

Fiatalabbik sógor azt hitte, tudja mi az a sör, de én pontosan tudtam hogy csak hitte hogy tudja de valójában hogy a fenébe tudhatta hogy milyen az igazi sör, szóval mielőbb elkezdődött volna neki a nagybetűs élet, egy menő europoid kraftsör kocsmába mindenképp elviszem gondoltam, hogy a felelősségteljes ivásról is példát statuáljak egyszersmind. így kerültünk a Mikkellerbe, amit Európában élő sörkedvelő egyéneknek nem kell bemutatni, talán az egyik legismertebb kézműves sörfőzdék egyike, és van egy taproomjuk Tōkyōban, Shibuyánál.

Kis hely, kaja nem nagyon van, a hideg hónapokon túl nyitott oldalfalú, jó hangulatú hely tele gaikokujinnel meg azokkal haverkodni akaró bennszülöttekkel, mit lehetne mondani, nyilván minőségi a sör, kb. hetente változik a felhozatal, Mikkelleren túl számos helyi, és egyéb külföldi sörfőzdék termékei vannak csapon.

Ha utazni jövünk Tokyoba, és haverkodni akarunk a helyi fiatalokkal, jöjjünk ide. Apropó, aki azt mondja nekem, hogy a japánok titokzatosak meg zárkózottak, távolságtartóak, az nyilván nem volt még egy épkézláb kocsmában a szigetországban, hiszen minden normális helyen simán lehet cimbizni, japán tudás nélkül is. Ha japánul is tudunk, két sör után exponenciálisan fog nőni a japán BFF-jeink számra. Apropó a Mikkellerben fájdalmas kiadások elé nézünk, egy korsó 1500-2000 jenő között van.

Goodbeer Faucets

A lehető legrosszabb ötletek egyike, ha elkezdesz a Mikkellerben inni, és kitalálod, hogy menjetek át a Goodbeer Faucetsbe, hiszen egy zhejiangi fogatlan vámpír köpésének hatótávolságban (kb. 1,5 km) van egy másik ismert kraftsör kocsma, ami kliensem is volt egy időben egy projekt kapcsán. Itt számtalanszor megfordultam már, általában amikor ötlettelen vagyok hova menjünk egy haverral, akkor szoktam bedobni a Goodbeert, rövid verdikt: a kaja itt egész ehető, van normális konyhájuk, elsősorban helyi japán kraft sör főzdék portékáját kínálják, nem kiemelkedő, mediokratikus kézműves sörök gyűjtőhelye.

A söröket illetően ugyanis itt még egyszer se ért olyan elementáris mindfuck, hogy mintegy hideg eónokon át meredjek magam elé válaszokat keresve (ezt hogy az istenbe csinálták?) a gyönyörű pillanat végtelenségben megélt voltában. Apropó azon ominózus este fiatalabbik sógor totál kész lett, járni se bírt. Pürrhoszi győzelem volt bár, hiszen aznap én se saját lábamon jöttem haza. Egy jó asszony mindent megbocsát, érveltem másnap.

Antenna America

A tokyo-i pályaudvaron belül, lent az aluljáróban ihatunk az itt megölt japán miniszterelnökök emlékére, de ha van más apropónk, akkor arra is, több között az Antenna America fergeteges krimójában, ami egyszerre sörbolt, és egyszerre taproom.

Az Antanna America, pontosabban az azt üzemeltető Nagano Trading az egyik legnagyobb amerikai kraftsör importőr Japánban, és nem középiskolás fokú darabok közül válogathatunk mind a hűtőből, mind a csapról, a kaja pedig elég junk tex-mex, hotdog chitpotle mustárral, buffalo wings, és itt ettem először rántott, sajtos jalapenot, minő hamika.

A hűtőből sok száz fajta sör közül válogathatunk, a csapon is van kb. 10 rendszeres válogatásban.

Ha igazi amerikai kézműves sört akarunk inni a japán főváros közepén, akkor itt a helyünk.

Hitachino Brewing Lab Tokyo Station

A rossz ötletek lajstromán soron következő eset az Antenna America után átmenni a szintén a Tōkyō ekinél található Hitachno Brewing Labbe, ami az ibaraki székhelyű, tősgyökeres japán kraftsör egyik kihelyezett taproomja.

Elég kis hely, korlátozott férőhellyel, és a csapon kínált sörök száma is igen szegényes kizárólag Hitachnino portékára, de egy valamiért érdemes odamenni, és az a csapolt Hitachino Espresso Stout, na az a stout munkásököl, vasököl, udaüt, ahova köll. Más érdekes darab nem nagyon van itt, de ha japán kraftsörre fáj a fogunk, szintén nem kell messzire mennünk a pályaudvartól, a Yaesu kijárat közvetlen közelében van a hely, nem lehet eltéveszteni.

Futako Brewery

Ez a hely csak azért került e lajstomba, mert anno viszonylag sokat jártunk ide, amíg a Tama-folyó közelében laktunk, csak a másik oldalon, ugyanis a Futako Brewery éppenséggel Futakotamagawa (二子玉川) állomásnál található, ez pedig egy olyan állomás, amit úgyse fog felkeresni, ha csak utazni jössz Japánban, egyike a felkapott külvárosi részeknek, az itteni nouveau riche preferált zónája, de tényleg kellően divatos, nem olyan gyereknyálas mint Harajuku, s nem olyan öreges mint Ginza, éppen hogy elegánsan fiatalos városrész.

Az állomástól pár perc sétára, az általunk imádott zegzugos kajáldás övezet farvizén, kies és könnyen eltéveszthető mondhatni értelmezhetetlen helyen van a kis mikrosörfőzde, berendezéstül-mindenestül pár asztallal és székkel támogatva.

Általában 4-5 helyi főzetet kínálnak csapon, itt is történetesen a stoutjukat szerettem veszettül (nem kizárólag stout függő vagyok, de ha kettőt ki kellene emelnem akkor kapásból a Hitachino és a Futako Brewery stoutja jutna eszemben, már ami a bennszülött söröket illeti.

A sörök színvonala viszont nem túl konzisztens, volt hogy világbajnok volt a stout, volt hogy csak egykori önmagának árnyéka, vissza is kéne menni egy tesztre nemsokára. Egyébiránt azért is szeretem ezt a helyet, mert alig van itt valaki, menjél bármely nap bármely napszakjában, tökéletes egy csendes környezetben való dumáláshoz. Kaja van, hambi meg ilyenek.

PDX Taproom

Szintén Shibuya, ezúttal is amerikai sörkocsma, a Trunk hotellel szemben van a hely, a minap látogattunk el ide amerikai barátommal.

A PDX történetesen az oregoni repülőtér rövidítése, szóval itt csak és kizárólag Oregon állambeli sörök közül válogathatunk, nem túl nagy a felhozatal, de minőségi, nagyon is minőségi.

Igazából ennyi tudok mondani róla, itt sincs értelme hosszasan sorolni a felhozatalt lévén gyakorta változik a csapon kínált portéka, ha errefele járunk, akkor érdemes betérni.

Az erő és a jósör legyen veled!

Tap & Crawler

Ezt a picike korcsmát a minap fedeztük fel, mintegy véletlenül, de itt ittam egy olyan hazy ipát, ami totál mindfuck volt, komplexitásában a Be Easy Brewing NoresoreDDH Hazy IPÁját evokálta, citrusos, szaftos, krémes kortyérzetű, masszív alkoholfokkal, könnyem kicsordult.

De itt ittam először Rauchbiert is, ami voltaképpen folyékony füstölt kolbász. Itt is többnyire japán főzdék portékája van csapon, de japán kraftsör és kraftsör között is óriási különbségek vannak, és egy-egy ilyen kis bár elképesztően más karaktert tud felmutatni a csapon, ha tudja honnan, és mit kell beszereznie.

A Tap & Crawler csaposa pedig nagyon érzi, hogy mi az ami jó a japán kézműves sörökben, és nála csak minőségi dolgokat lehet kóstolni.

Egyelőre ennyi - persze, persze, a lista még korántsem véges, de lesz még folytatása. Addig is böngészd a korábbi releváns posztokat.

乾杯!

Kapcsolódó bejegyzések:

Sörfőző-szószedet japánul

Japán kocsmológia - Vertere, a hegyi kocsma

Japán kocsmológia - Sapporói sörmúzeum

Japán kocsmológia - Asahi sörgyár

Koreai kocsmológia - Booth Brewing

Japán kocsmológia - Nikka Miyagikyo lepárló

Japán kocsmológia - Nikka Yoichi lepárló

Japán kocsmológia - Mizunara tölgy

Japán kocsmológia- Whisky-szószedet japánul

Japán kocsmológia vol- Bar Caol Ila

Japán kocsmológia - Sültcsirke apoteózis atsukanon suhanva

Japán kocsmológia - Nonbei Yokochō, a pityókások sikátora

Japán kocsmológia - Omoide Yokochō, Shinjuku izakaya-labirintusa

Brewdog Kínában - ki az a Macsakirály és mi köze van az Elvis Juice kínai fordításához?

Mivanmivanmivan – milyen beszólások előznek meg egy verekedést Kínában?

Kínai sörtipológia

Jóllehet a blogon vissza-visszatérő téma a kocsmológia témaköre, a fajin dájning műfaját sem vetem meg, Tōkyōban pedig az főre eső Michelin csillagos éttermek száma toronymagasan vezet a világon. Szóval alkalmasint bemutatok majd 1-2 helyet jelen hasábokon is eme témakörben, kezdjük a Mazzal.

御持成

Tōkyō egy foodie főváros, szinte bármit ehetünk itt, bármilyen minőségben, egyszerűen jók az alapanyagok, képzettek a szakácsok, végtelen a kipróbálható lehetőségek tárháza, s mindehhez társul az omotenashi (おもてなし / 御持成) fogalma, amit úgy fordítunk mint vendégszeretet, de ez egy összetettebb fogalom annál, egyfajta princípium.

Maga a kifejezés egyes fejtegetések szerint a mono o motte nashi togeru (モノを持って成し遂げる) rövidítéséből származhat, ami valami olyasmi értelmet hordoz, hogy a vendéget a lehető legnagyobb empátiával fogadd s szolgáld ki.

Olyan, érzésem szerint némi belemagyarázás is van, miszerint az általában hiraganával leírt fogalomhoz tartozó írásjegy kombináció az omote-nashi表裏なし lenne, miszerint az emberek előtt nincs maszk, ergo teljesen átlátható és őszinte vagy, amikor vendégeket fogadsz vagy szolgálsz ki. De tény, hogy mindezek összessége, melyet ebben a formában vélhetően csak Japánban tapasztalhat meg az ember, igazi élményt adhat egy utcai kifőzdében vagy egyszerű fogadóban való étkezés is.

De Japánban tényleg nagyon sok, és nagyon sok jó hely is van, és ezek közül természetesen rengeteg nem japán kaja is akad. Minek egyen itt az ember olaszt, franciát, thait, ha egyszer a nyers hal is olyan finom - gondolhatnók, pedig akar olaszból, akár franciából, akár thaiból is olyan helyeket találhatunk itt, ami valódi élménnyel gazdagíthat. Ilyen hely a Maz is.

Virgilio Martinez

Nálam több főzőshowt, gasztro dokumentumfilmet senki nem néz a világon, és nagy rajongója vagyok a Netflix Chef`s Table sorozatának is, így ismerkedetem meg Virgilio Martinez nevével, aki a perui Cental alapítója szakácsa, ami nem mellesleg a világ 50 legjobb étterme közül jelenleg az első helyen van. Tavaly olvastam egy kósza hírben, hogy Martinez éttermet nyit Tōkyōban, és azóta követtem a helyet.

A Maz megértéséhez mindenekelőtt a Central koncepcióját érdemes tudni: a Central a perui biodiverzitás lehető legteljesebb bemutatására törekszik, és egy olyan gasztronómiai utazásra invitál, mely az ország legkülönbözőbb tájegységein keresztül vezet végig. Martinez azon újgenerációs szakások közé tartozik, akik modern technológiákkal egyrészről hagyományos, másrészről a legkevésbe sem hagyományos de a természetben fellelhető, és felhasználható alapanyagok felhasználásával kreál innovatív menüket.

A lelkesedése, hogy igazán elmélyedjen a tengerszinttől a magashegységig terjedő, diverz tájegységek nyújtotta alapanyagokban odáig vezette, hogy nővérével, Malena Martinezzel egy NGO-t hozzanak végre, ez a Mater Initiative, mely a perui hozzávalókat keresi, kutatja, és kísérlezetik velük, nem középiskolás fokon, hanem inkább úgy, mint a Noma laborja. Az NGO működésébe ugyanakkor antropólógusok, idegsebészek, biológusok, sőt, divattervezők és kerámisták is bekapcsolódnak, hogy új perspektívákon keresztül értelmezzék a természetet, és a sokrétű helyi közösségeket, melyek esetenként megtermelik eme alapanyagokat.

Maz

A Mazt Tōkyōban Martinez jobbkeze, Santigao Fernandez vezeti, aki korábban a Central kreatív programvezető szakácsa volt. A Maz Prince Gallery Kioicho hotel harmadik szintjén található, egy alig felfedezhető, enigmatikus embléma jelzi a helyet, de ahogy ama embléma közelébe éltünk már jött a pincér hogy már vártuk Önöket, Chouwen úr, na jó a becsületes nevemet mondta, és ahogy beléptünk az amúgy elég kis étterembe, egy hatalmas kőasztal fogad, majd egy kis áttekintés a pincértől a különleges perui hozzávalókról, melyek a menüben is helyet foglalnak.

Apropó menü csak egy van, illetve kettő, mégpedig a Vertical World, s annak vegetáriánus változata, mely nagyszerűen ötvözi a perui hagyományokat Japán adottságaival. A Vertical World nevéből is adódóan vertikális zonalitás jegyében indult a tengersztről az amazónai dzsungelen át az Andok magashegységéig, egészen fenomenális bor/ital párosításban (van alkoholmentes italpárosítás is). De miből állt a kilenc fogásos menü?

Leginkább ezekből:

Cold Rocks (-2 MBSL - 2 méter tergerszint alatt)

kagyló - kamanote (カメノテ) kagyló - alga
2023 idei szüretből készült alma cider a Matertől

Desertic Coast (185 MASAL - 185 méter tengerszint felett)

sütőtök - botan ebi (ぼたんえび) - shiro ebi (白海老)
2018 Collection Samilion Torontel, Lapostelle Chile

Water Current (-10 MBSL, -10 méter a tengerszint alatt)

fésűkagyló - ikura (ikra) - spirulina alga
2022 Pintom Subversivo Pinot Noir, Canpus, Argentina

Andean Mountain Range (3800 méter tengerszint felett)

marha pofa - gomba - choclo (az Andokból származó kukoricafajta)
2020 Pencopolitano Cinsault Pais, Pedro Parra, Chile

Fresh Water (225 méter tengerszint felett)

Pisztráng - kaki (datolyaszilva) -Physalis (zsidócseresznye vagy földicseresznye)
Amazóniai Spirit Cocktail, quince (birsalma) yuca (manióka), kadsura bors, Peru

Deep Sea (-15 méter tengerszint alatt)

uni (tengerisün) - tintahal - polipmáj
2017 Catena Alta Chardonnay, Catena Zapata, Argentine

High Meadow (3260 méter tengerszint felett)

kecskehús - gabonmix az Androkból - kecsketej
2017 Vineyard, Cabernet Franc, Garage, Chile

Jungle Slopes (1890 méter tengerszint felett)

ginko - édes burgonya - bahuaja mogyoró
2022 Symbosis Syrah, Stella Crinita, Argentina

Amazonia (750 méter tengerszint fölött)

chunco kakaó - macambo mogyoró - copoazu (trópusi gyümölcsfajta az amazóniai dzsungelből
Matacuy cokctail, Peru
2023, földszint, bebasztam

Persze, így leírva elég prosztó, de fenomenális, felejthetetlen élmény volt, és maximálisan ajánlani tudom, ha az ember Tōkyōban jár. Inkább nézd meg a videóm:

Összesen 6 vagy 7 asztal van mindössze a Mazban, a stáb hihetetlenül profi, maximális felkészültségű, maga Fernandez is felszolgált, és közvetlenül dumált velünk. Tőle tudtuk meg, hogy alapvetően szezonális a menüjük, évente 3-4 alakalommal frissítik az étlapot, szóval három hónap múltán már egészen más menün mehetnénk végig. És mennék is, de van még pár hely a városban amit le akarok csekkolni. Pár száz...

Az italpárosítás nagyszerű volt, voltam elég proli, hogy vivinózzam a portékát, de aztán megkaptuk az étlapot egy esztétikus kis ajándék keretében. A degusztáció végezetével a séf hozta ki a meglepetésdesszertet, amit külön rendeltem a különleges apropónk végett, de nem mondta el hány méterhez kell társítani a tengerszint felett és azóta tudatlanságom okozta szorongásom mint a titán mája, rágva újul végtelen.

Apropó, ha valami hasonló helyre szeretnénk menni a városba, akkor ajánlom a Tablecheck oldalát, itt lehet foglalni és böngészni izgalmas helyeket.

weboldal: Maz Tokyo

Kapcsolódó bejegyzések:

Ayu - az édeshal, fincsi mi?Doyou-no-ushi-no-hi - unagi-burkolás

Mochi - az elengedhetetlen újévi hamika

Oshogatsu - japán újévi kaják és szokások

Utazás a dashi körül - dokumentum filmajánló

中国菜 - a kínai kajáról úgy nagyvonalakban

Jiàng szószok - mindent, amit tudni kell a fermentált kínai szószokról

Kína és a forró víz

Nyomor, éhezés és császári luxus: a warabi kultúrtörténete

Kis koreai kajatörténet- összefoglaló a koreai konyháról az alapoktól a street foodig

Korabeli koreai zabálások - tényleg annyit ettek a régi Koreában? Mennyit?

A hegyi bálna - nem az aminek gondolod!

A részeg bálna - ez sem, vagy igen?

Peca a Fuji lábánál - fotókban gazdag poszt

Hoto-tészta - nem éppen nasi Yamanashiból

Amerika, a rizs országa - nem pedig a hambié, legalábbis a japánok szerint

Középföldi szleng - ha nem ízlik a hamika

Ragacsos rizst az ősöknek - Qingming ünnepi kaják Kínából

Ha pusztító betegségek után kutat az ember a történelemben, nagyjából arra a megállapításra juthat, hogy azok mindig a társadalom legszegényebb, marginális csoportosulásait sújtották leginkább. Az előkelő, vagyonos társadalmi csoportok ugyanis egyrészt sokkal magasabb minőségű élelemhez, illetve az adott korszak legfejletettebb orvosaihoz juthattak hozzá. A XVIII. század végén Japánban azonban egy olyan nyavalya jelent meg, amely kezdetben kizárólag az akkori társadalom csúcsát képző, fővárosi elit tagjait támadta meg. Még a császár és annak családja sem volt immunis a titokzatos kórral szemben.

Ennek kapcsán történhetett az 1877-ben, hogy a Meiji császárnak tehetetlenül kellett végignéznie nagynénje, Kazu hercegnő lassú halálát. A halál oka a rettegett kakke (脚気) betegség, mely fokozatosan, könyörtelenül leépítette a beteg szervezet: kezdődött beduzzadó lábakkal, majd a belassult beszéddel. Fokozódott a részleges bénulással, görcsrohamokkal, heveny hányással. Végül a halál végső oka számos esetben a szívelégtelenség volt. És hosszú ideig teljesen ismeretlen volt a kiváltó oka, jóllehet az ok maga sokkal hétköznapibb dolog volt, mint ahogyan azt korábban elképzelték.

Tulajdonképpen maga a császáréletét is végig kísérte eme nyavalya. Ezért rengeteg pénzt költött a betegség kutatására, hiszen a gyógymód megtalálása már saját, másrészről a császári família, illetőleg a japán uralkodói réteg túlélésének zálogát is jelentette egyben. Nem egyszerű feladat volt ez, hiszen azt megelőzően hosszú évtizedeken át az ország legnevesebb orvosainak sem sikerült megtalálni a megfelelő kezelést.

beriberi strawberry Edo agóniája

A kakke különcsége tehát, hogy kizárólag a japán városi, vagyonos, elit társadalmi osztályt tizedelte. Emiatt nevezték a betegséget más néven Edo-bajnak (江戸患い), korabeli főváros agóniájának. E sokáig kitartóan jelenlévő kór kiváltó oka pedig nem más volt, mint a fehér, hántolt rizs.

A ragyogó fehér rizs a kor státuszszimbóluma volt, minekutána elképesztően költséges és időigényes volt az előállítása: a rizsszemeket egyesével lehántolták és aprólékosan megmosták. Ezzel szemben a pórnép hántolatlan, barna rizst fogyasztott, egyéb szénhidrát-forrássokkal kiegészítve, úgymint édesburgonyával, vagy árpával kevert rizzsel. (Néha pedig saspáfrány gyökeret). Az arisztokrácia tagjai viszont - akik megengedhették maguknak - kizárólag ezt a fehér, polírozott rizst fogyasztották. Szó szerint: ez nemhogy étrendjük meghatározó részévé vált, ez lett az egyetlen dolog, amit ettek: nem szennyezték be a fennkölt betevőt bármi egyéb alantas hozzávalóval, csakis a lehető legjobb, legnemesebb, legtisztább fehér rizs lehetett kosztjuk.

És pontosan ez volt a baj forrása. Az egyik kvintesszenciális tápanyag, amire testünknek szüksége van, az a B1 vitamin, más néven thiamin. Amiben a rizs héja bővelkedik. A rizsszemek külső héjának eltávolításával ugyanakkor más fontos tápanyagokkal együtt éppenhogy a thiamint is kivonják. Thiamin nélkül pedig akár az emberben, de az állatokban is kialakulhat a kakke, melyet angolul, illetve a világ más részein beriberinek neveznek. Mivel a társdalom szegényebb részei számára elérhetetlen volt a hántolt rizs, így őket sokáig teljesen elkerülte a kakke. E tulajdonképpeni hiánybetegség kiváltó okát azonban nagyon nehezen sikerült felfedezni.

Ti amo, thiamin!

Sokáig többek között a nyirkos földön való alvással, illetve a nyirkos lakásokban való tartózkodással okolták a betegséget, és a legkülönbözőbb gyógymódokkal próbálták kezelni: egy korabeli orvos gyógynövénykúrávalés koplaltatással kezelt egy beteg szamurájt, ki utóbbi hónapokon belül meghalt. Egy másik orvos szárított fekete ürmöt égetett a páciensei testén, hogy stimulálja a qi-t illetve a vérkeringését.

Korabeli kuruzsló orvos gúnyos ábrázolása

Némelyik kúra egyébiránt hatásosnak bizonyult, még annak ellenére is, hogy a betegség valódi okát nem tudták. Egy bizonyos Katsuki Gyuzan (香月牛山), XVIII. századi orvos úgy vélte, a betegség forrása maga Edo. Szerinte a szamurájok a fővárosi talaj illetve víz miatt kapják el a kakkét. Ezért az általa kezelt szamurájokat és egyéb előkelőket arra utasította, hogy azonnal térjenek vissza vidéki rezidenciájukba, ami ideális esetben legalább a Hakone-hágón túl kellett hogy legyen, azaz kellően távol Edótól. A vidékre való visszatoloncolás "gyógymódja" csodával határos módon működött, bár korántsem azért, amiért azt hitték.

Chikako Kazunomizya

A gyógymódot egyszerűen az jelentette, hogy visszatértek a tápanyag-gazdag étrendhez, a hántolt rizs előállítsa vidéken ugyanis szinte lehetetlen volt, így a hazatért előkelők kénytelen voltak visszatérni a megszokott, barna rizshez, árpához, egyéb tápanyag forrásokhoz, és újra felerősödött a szervezetük.

Ezzel egyidejűleg, ha nem is tudatosan, de számos orvos írt elő árpát vagy éppen vörös babot kezelésként - történetesen mind a kettő tartalmaz thiamint. Mindazonáltal 1877-re a kakke már komoly problémává vált Japánban. Kazu hercegnő (和宮親子内親王, Kazunomiya Chikako naishinnō,) 31-évesen hunyt el beriberiben, tíz évvel korábban férje, a korábbi shōgun, Tokugawa Iemochi (徳川家茂) szintén eme ismeretlen kórban lelte halálát. Ahogy időközben a technológia is fejlődött, és feltalálták a rizshántoló gépet, a hántolt rizs a széles tömegek számára is elérhető vált. A Meiji-kormány erőteljesen költött a hadsereg és a haditengerészet fejlesztésére, a toborzást pedig többek között azzal népszerűsítették, hogy fehér rizst kaphatnak jutalmul a katonák, ami ugyebár eleddig egy afféle státusszimbólum volt, mai mércével mérve mint az iráni almas kaviár vagy az isztriai szarvasgomba. Emelett praktikus okai is voltak, hogy fehér rizzsel etessék a katonákat, mivel hosszabb ideig eltartható volt, mint a barna rizs (mi utóbbi a melegben könnyen megavasodott). Ennek nyomán nem meglepően a hadseregben és a tengerészek körében nemsokára felütött a kakke. Vagyis innentől kezdve a kakke már nem csak az arisztokrácia "privilégiuma", és nem is pusztán Japáné.

David Arnold, a Warwick egyeteme történészének tanulmányában, a British India and the Beriberi Problem, 1798-1942, arról ír, hogy mire a Meiji-császár elkezdte a betegség kutatásának támogatását, a kakke avagy beriberi már széles körben terjedt Dél-, és Kelet-Ázsiában, katonákon, tengerészeken, ültetvényeken dolgoztatottakon vagy akár rabokon keresztül.

Gróf mugimeshi

Ekkor került a színre Takaki Kanehiro (高木兼寛) tengerész-orvos, kit később csak a japán járványtan atyjának (日本の疫学の父) neveztek, ki 1872-ben csatlakozott a haditengerészethez és rövidesen feltűnt neki, hogy milyen kiugró a beriberiben szenvedő tengerészek száma. Ám csak később kezdett orvosi tanulmányaiba, ami felvértezte azzal a tudással, hogy kutatni is tudja a betegséget. Londonban végzett orvosi tanulmányait követően Japánba visszatérve a Tōkyō Tengerészeti Kórház (東京海軍病院) vezetője lett. A páciensek tanulmányozása során arra jött rá, hogy betegség eloszlása mintegy rangonként eltérő mértékű volt a haditengerészeten belül: legnagyobb arányban a rabokban, míg kisebb arányban a tengerészekben, alacsonyabb rangú tiszteknél jelentkezett, és legkevésbé a magasabb rangú tisztek esetében volt jelen. A legnagyobb különbség ezen emberek életében pedig alapvetően az étkezés, illetve a különböző ételekhez való hozzáférés volt.

S mivel az említett csoportok tehát egyaránt eltérő étrendet folytattak, ebből adódóan Takaki arra gyanakodott, hogy a kór forrása az étrendben található. És ebben tulajdonképpen igaza volt. A pontos oknak viszont a proteinhiány nevezte meg az alacsonyabb rangú tengerészek vagy éppen a rabok körében - ez pedig gyökeresen ellentmondott a korban közkeletű elgondolásával, ami szerint a kakke oka baktérium lehetett. Még a császárral is sikerült összehoznia egy találkozót igazát bizonyítva, mi több eltökélt nacionalistaként azt mondta neki: "nagyon szégyenletes volna, ha a betegség lehetséges okait nem Japánban találnák meg". Takaki megrögzötté vált, hogy ő legyen e betegség megfékezője, a felfedezés azonban még váratott magára. 1883-ban aztán még inkább sürgőssé vált a megoldás megtalálása, hiszen már átlagban minden 1000 tengerészből mintegy 120 beriberiben szenvedett!

Takaki azt is megfigyelte, hogy a betegség a külföldi, elsősorban nyugati tengerészek körében egyáltalán nem volt jelen. S ez csak tovább erősítette Takakit abban a hitében, hogy ez minden bizonnyal az étrenddel van összefüggésben, ám egy nyugati-típusú étrend bevezetése a tengerészetnél egyrészt túlságosan költséges lett volna, másrészt a tengerészek amúgy sem voltak hajlandóak kenyeret enni. Egy 1883-as szomorú incidens azonban lehetőséget biztosított Takaki számára, hogy bebizonyítsa igazát. Ez év végén ugyanis egy kiképző-hajó kadétokkal tele egy hosszú, Új-Zélandba, majd Dél-Amerikába vezető útján át végül Hawaiion keresztül tért vissza Japánba. A 370 tagú legénység 169 tagja kakkéban szenvedett, s közülük 25 elhunyt.

Takaki egy merész kísérletbe fogott. Egy újabb kiképző-hajót, a Tsukubát küldött az előzővel teljesen azonos útra, azonos számú legénységgel. Ergo minden paraméter ugyanaz volt, kivéve a kaja. Takaki ugyanis minden követ megmozgatott, hogy a Tsukubán kenyeret és húst is, nem csak fehér rizst vigyenek élelemként. Saját tudományos presztízsét tette kockára az orvos ezzel a kísérlettel, és aggódva várta a hajó visszatérését: ugyanis ha legénység tagjait továbbra is a beriberi tizedeli, bohócot csinált volna magából. (Sőt, később elárulta egy tanulójának hogy ha valaki meghalt volna a legénység közül, öngyilkos lett volna).

Viszont az út sikeresen zárult: a teljes legénységből mindössze 14 főnél alakult ki beriberi, mégpedig azoknál a tengerészeknél, akik nem követték az előírt étrendet. Jóllehet Takaki kórképe nem volt teljesen pontos, ergo nem a proteinhiány okozta a beriberit, de - mivel a hús túl drága volt - proteinben gazdag árpát tartalmazó étrendet írt elő a tengerészetben - mi utóbbi ugyebár szintén thiaminban gazdag. Szóval ha nem is elméletének megfelelően, de sikerült Takakinak megtalálni a gyógymódot. Nehezen fogadták el az új kosztot, de pár éven belül a beriberi szinte teljesen megszűnt a haditengerészetben.

Márpedig a japán honvéd rizst eszik. Pont.

Nem úgy a hadseregnél. Takaki 1885-ben már orvos tábornok volt a haditengerészetnél, és hiába tűnt el náluk a beriberi, számos orvos a hadsereg egyéb hadosztályain belül kétségbe vonta elméletét, és élesen támadta Takakit. Szóval míg a tengerészetnél rendesen fogyasztottak thiamin-gazdag árpát rizzsel keverve, a szárazföldi hadseregnél maradt a fehér rizs. Az egyéb, nyugaton modern orvosi tanulmányokat végzett japán orvosok számára egyszerűen nevetségesnek tűnt, hogy ilyen egyszerű étrendváltozatás útján kezelhető lenne a betegség, sokkal inkább afféle hagyományos, és lenézett japán vidéki orvoslás általi pongyola megoldásként tekintettek az árpára, és azzal vádolták Takakit, hogy meghamisította eredményeit, csak azért, hogy feljebb juthasson a katonai-orvosi ranglétrán. Ráadásul, a hadseregnél azzal csábították az újoncokat, hogy annyi fehérrizst ehetnek, amennyit akarnak. Ez pedig valóban csábító volt a szegény, gyakorta éhínséggel küszködő fiatal embertömeg számára.

Meg is volt az eredménye, hogy tömték magukba a fehér hántolt rizst. Az 1904-es japán-orosz háborúban 27,000 katonát vitt el a beriberi, ami irtózatosan magas szám, különösen annak tekintetében, hogy a tényleges harcoknak 47,000 halálos áldozta volt. Ennek hatására végül a hadseregben is bekerült az árpa az étrendbe. További kutatások során kisvártatva kiderült: a kakke, aka beriberi, Japán egykori uralkodói osztályát, majd modern katonaságát egyaránt súlyosan sújtó betegség valódi oka az ország legalapvetőbb tápláléka, mi több kulturális sarkköve nem más mint a rizs. A fehér rizs, amit igencsak traumaként élt meg a kor japán embere.

Dandárárpa tábornok orvos gróf generalisszimusz

Ekkoriban a vitaminok felfedezése bár még váratott magára, Takakit már hősként ünnepelték. Érdemeinek elismerésül a császár 1905-ben a saját családjának tagjává emelte, danshaku (男爵, kvázi báró) raggal. Nevét ezáltal később Japánban sokan úgy ismerték meg, mint mugimeshi danshaku (麦飯男爵), azaz árpás báró.

Forrás: Anne Ewbank: How Killer Rice Crippled Tokyo and the Japanese Navy. Atlas Obscura, 2018.

Nick Charlie Key: Japan's Accidental Killer Rice. The Fantasic History of Food podcast.

Kapcsolódó bejegyzések:

Rizstörténet - mindent, amit a rizsről tudni akarsz dióhéjban

Amerika, a rizs országa - nem pedig a hambié, legalábbis a japánok szerint

Nyomor, éhezés, császári luxus - amikor nem terem a rizs

Színes rizs az ősöknek

Betegség szószedet

Kínai füveskönyv

Fermentált ételek története vol. 1 - Jiàng 酱

Fermentált ételek története vol. 2 - Miso

中国菜 - a kínai kajáról úgy nagyvonalakban

Kína és a forró víz

Food Supply and Population Growth in Southwest China, 1250-1850 - egy korábbi egyetemi recenzióm

Běncǎo Gāngmù - füveskönyv

Kis koreai kajatörténet- összefoglaló a koreai konyháról az alapoktól a street foodig

Korabeli koreai zabálások - tényleg annyit ettek a régi Koreában? Mennyit?

A hegyi bálna - nem az aminek gondolod!

Hoto-tészta - nem éppen nasi Yamanashiból

Középföldi szleng - ha nem ízlik a hamika

Ragacsos rizst az ősöknek - Qingming ünnepi kaják Kínából

Muszlim piac - itt mondjuk meggondolnám, mit egyek...

Setagaya boroichi - gyere ide jóféle japán street foodért!

Yokohamai kínai negyed - itt is vannak ám finom falatok!

Gojira nénik fészke -viszont az univerzum legjobb sültcsirkéje márpedig itt van!

Doyou-no-ushi-no-hi - unagi-burkolás

Fotóm Mizonokuchinál

A testem a zenére hangolom. Még mielőtt kipukkadt volna a japán gazdasági buborék, egy új kifejezés jelent meg a köztudatban, ami a keményen átdolgozott munkás hétköznapok lezárását jelentő péntekre asszociált, ez volt a hanakin.

Fotóm Sanchában

花の金曜日

Úgy tartják, hogy a kifejezés maga a Hana no Kin'yōbi (花の金曜日) "virág péntek"összetétel rövidítéséből származik az 1980-as évekből, amikorra már Japánban is kezdett elterjedtté válni az ötnapos munkahét koncepciója, és az emberek (egyébiránt a Panasonic volt az első nagy japán cég, ami bevezette az öt napos munkahetet, 1965-ben, de csak az 1990-es években vált széles körben elterjedt gyakorlattá) megtanultak mulatni péntek esténkként. Miután az a bizonyos buborék kipukkadt, sokáig mintegy feledésbe meredt a hanakin koncepciója, de azért manapság sem tűnt el a köztudatból, sőt.

Fotóm a fene tudja hol, valahol Tōkyōban

Egyébiránt a 花金 klasszikus írásjegyváltozatban 華金 is feltűnik, utóbbit azzal magyarázzák hogy mintegy fennköltebb, fényűzőbb konnotációval bír, afféle pazar péntek, torkos péntek. Nem tudom ez mennyire igaz, de tény hogy a 華 olyan összetétekben is szerepel, mint a karei (華麗, pompás, nagyszerű) , gōka (豪華, luxus, extravagáns) vagy a seika (精華, esszenciális). Ezzel szemben eme fejtegetés szerint a sima virágos péntek 花金 csak egy lájtos TGIF.

Premium Friday (プレミアムフライデー)

A hanakin hagyományát hivatott reinkarnálni a 2017-es japán kormány kezdeményezte mozgalom, ami arra bíztatta a népet, hogy vegyék ki minden hónap negyedik péntek délutánját szabinak és szerencsétlen csinovnyikok végre töltsék inkább a családjukkal az időt de leginkább KÖLTSENEK PÉNZT, SOKAT, aztán hátba beindul a japán gazdaság. A purekinプレ金 nyilván halva született ötlet volt, aztán a covid el is temette a picsába.

eme fotóm is Mizonokuchi mocskos éjszakája vajúdta ki magából

Manapság úgy tűnik, a hanakin kifejezés ismét népszerűségre tett szert, azoknál a mai fiataloknál, akiknek mintegy újdonságnak hat szüleik egykori népszerű szlengje, s vele együtt a közösségi médiában is viszonylag elterjedt, népszerű kifejezés.

Kapcsolódó bejegyzések:

Japán kocsmológia - tudományos ismeretterjesztő sorozat

Kínai kocsmológia - tudományos ismeretterjesztő sorozat

Kraftsör Tōkyōban

Tokyo Whisky Library - a szeszkönyvtár

Shanghai Underground vol.5 - Arkham - amikor még a partik népéhez tartoztam

Shanghai Underground vol. 4 - Yuyintang - a jegesmedve harca a pszeudo-partiarcokkal

Shanghai Undergound vol. 3. - Dada - Hol Innercity-szintű partiaréna, hol girhes késdobáló

Shanghai Underground vol. 2. - Shelter, a particsakra

Shanghai Underground vol.1 - a csobbanás, rejtélyes partiodú zhejiangi minótauruszokkal

Amikor még csak szagolgattam a shanghai éjszakát

Bevezetés a japán sörök világába a kezdetektől a kisüzemi sörökig.

A japán sörkultúra kezdetei egészen a XVII. századra vezethető vissza, az Edo-korig (Tōkyō régi neve mint tudjuk), amikor is holland tengerészek nyitottak egy sörkertet Nagasakiban a Holland birodalom és Japán között furikázó matrózok számára. Tokugawa Yoshimune shōgun – aki sokat lazított a korábban teljesen bezárkózott, külföldi javakat megtiltó ország politikáján – felvilágosult nézeteinek formálásában egyesek szerint a sörnek is fontos szerepe volt, miután 1724-ben megízlelte a hollandusok különös italát.

Korabeli Sapporo sörreklám

1853-ban Koumin Kawamoto nevű japán orvos nevéhez fűzhető az első dokumentált sörfőzés Japánban, ami az előbbiek alapján nem meglepően szintén egy holland kézikönyv nyomán készült. A szigetország rohamos, nyugati mintájú modernizációja az ún. Meidzsi-korszakban ment végbe, ekkor indult be igazán a söripar is egyrészt külföldi sörfőző mesterek megjelenésével, másrészt pedig külföldön tanult majd hazatért japán mesterek végett – úgymint a Spring Valley Brewery Yokohamában 1870-ban az amerikai William Copeland által (ebből lesz majd aztán a Kirin, napjaink egyik legnagyobb sörgyára), vagy a Kaitakushi Beer Brewery 1876-ban Hokkaido szigetén északon (ami pedig a mai Sapporo sör elődje).

Taproom a sapporói sörgyárban

1901-ben aztán bevezették a söradót, és minimum 1,800,000 liter termelési kapacitáshoz kötéshez kötötték a legális sörfőzési engedélyezést, amivel effektíve kinyírták a kis és közepes méretű főzdéket, és csak olyan mega vállalatok maradtak talpon, mint az említett Kirin, Sapporo, vagy éppen az ōsakai sörművek, amiket egyébiránt ma Asahi néven ismerünk.

Korabeli Kirin reklám

Ahogy a japán gazdaság újjáépítésével párhuzamosan az 1950-es évektől kezdve a sörfogyasztás is jelentősen megemelkedett az országban, 1959-ben e nagy sörgyárak lobbijának köszönhetően évi 2,000,000 literre emelték a korábbi minimum termelési kapacitást az a sörfőzés engedélyezéséhez, hogy ezzel is bebetonozzák monopólium helyzetüket. Ami sikerült is, ezért van az a mai napig, ha bemész egy japán izakayába (legalapvetőbb japán vendéglátóipari egység, se nem étterem, sem nem kocsma, egy kicsit mindkettő) teljesen standard, hogy kérsz egy sört – de a pincér soha nem kérdezi meg, milyen sört, ugyanis egy helyen általában csak egy fajta van csapon – a már említett Kirin, Sapporo, Asahi vagy a negyedik nagy játékos, a Suntory.

Asahi sörgyár, Ōsaka

Visszakanyarodva a japán sörök evolúciójára, nem is változott a helyzet egészen 1983-ig, amikor is először kezdtek el külföldi sörmárkákat licenszelni illetve előállítani az országban. 1987-ben az Asahi állt elő a nagy sikerű “Super Dry” sörrel, ami alatt egy voltaképpen egy teljesen jellegtelen lagert kell érteni, a japánok szeretik a könnyen csúszó dolgokat, és a többi nagy márka is hasonló jellegű termékek piacra dobására kezdett. De szerencsére nem kell ennyivel megelégednünk, ha a japán sörökről van szó.

Ezzel tartsd a tempót...(Asahi sörgyár, Ōsaka)

E “karakuchi” azaz száraz ízvilággal rendelkező sörök termékfejlesztések mintegy mellékvágánya lett az ún. happoshu kifejlesztése is – egy olcsó, alacsony maláta tartalmú, sörszerű ital – illetve, ami pedig a kisüzemi főzdék szempontjából kulcsfontosságú jelentőségű volt, hogy a korábbi masszív ipari termelési kapacitás feltételét 1994-re megszüntették, és már pusztán 60,000 liter termelési kapacitás volt a sörfőzde engedély kiadásának feltétele, happposhu esetében pedig mindössze 6 liter, ez pedig magával hozta a japán söripar megújulását: egymás után pattantak ki a földből a kisüzemi sörfőzdék, 1999-re már 310 működött belőlük szerte Japánban!

Egy kis kiotói kézműves sörfőzde stoutja, egy oszaki kocsmában

A pszeudo-kézműves japán sörtől az igazi kézműves japán sörökig

E kisüzemi/kézműves sörfőzde buborék azonban hamarosan kipukkadt, ugyanis egyrészről elég vegyes színvonalú sörök lepték el a piacot, másrészről kezdetben a közönség sem volt meg hozzá: a nagy japán sörgyárak rendkívül alapos munkát végeztek a hosszú évtizedek alatt, hogy teljesen legyalulják az átlag sörivó igényét jobb minőségű sörök irányába, de így is több mint 200 kisüzemi főzde maradt talpon napjainkra, ebből pedig 20-30-ra tehető azoknak a száma, ami valóban világszínvonalú söröket készít.

Echigo Rise Up IPA

Az egyik legelsőnek tartott japán kisüzemi sörfőzde az Echibo Beer névre hallgat és büszkén viseli mindegy egyes dobozán hogy “Japan’s first microbrewery“. A japán kisüzemi sörfőzdék alapításának klasszikus képlete, hogy volt egy szaké lepárló, ahol 400 évig szakét (nihonshút) főztek ugyanannak a családnak a tulajdonában, aztán a legifjabb családfő egy külföldi útja során ivott egy IPÁt és előállt az ötlettel, hogy sört is főzhetnének. Az Echigo alapítójának esetében annyi csavar volt, hogy igazán jó sört először Németországban ivott, és hazatérve a német illetve cseh sörkultúrát tervezte Japánban elterjeszteni, a későbbiekben persze az amerikai kézműves sörfőző mozgalom által ihletett IPÁkkal bővült a termékpalettája.

1994-ben kezdett az Okhostk Beer fent Hokkaido szigetén, viszont csak helyi kocsmákban lett elterjedt és egyben népszerű is.

Kiuchi Brewery Espresso Stout

Az Echigóhoz hasonló szaké-lepárlós évszázados tapasztalatok után sörfőzésbe kezdő sztori volt a Kiuchi Brewery esete, ez már viszont egy nemzetközileg is jegyzett japán kisüzemi főzdét takar, legismertebb brandjük a Hitachino Nest, azon belül pedig talán a White Ale búzasör.

Bevallom eddig csak hasra ütve dobálóztam ezzel a négyszáz éves előzmény történettel a japán sörfőzdék esetében, a Mie prefektúrában található Ise Kadoya Brewery esetében viszont egészen pontosan egy 440 évesre tehető a család mocsi (rizssütemény) és szója-készítő üzeme, a 21. generációs örökös viszont hagyta az egészet a fenébe és sörfőzésbe kezdett, és termékeivel mára számos nemzetközi sörfőző verseny dobogós helyét bezsebelte.

Coedo Brewery Tsuyu Saison japán szilvával, chardonnay boros hordóban érlelve

Ma már valamennyi japán kisüzemi főzde bátran nyúl hazai fűszerekhez / aromákhoz, legyen szó juzuről, matcha teáról, sansho japán borsról, az “umami” íz világ egyéb alapanyagaihoz, viszont a fővárostól nem túl messze, Kawagoéban található Coedo Brewery volt az első kisüzemi főzde, aki tudatosan kezdett hazai mezőgazdasági termékek, példának okáért kintoki édesburgonyát felhasználásához a söreikben – ennek első megnyilvánulása volt az 1996-ban piacra dobott és a mai napig forgalmazott és népszerű Beniaka nevű sörök készítéséhez.

Kézműves sör kocsma, Sindzsuku, Tōkyō

Ōsaka környékéről mindenekelőtt a Minoh Brewery neve említésre méltó, az 1996-ban indult sörfőzde legismertebb, illetve elismertebb termékei stout illetve imperial stout típusú sörök, mi utóbbival többször is aranyérmet szereztek a World Beer Awards eseményeken.

A Yona Yona Ale újabban már a japán éjjel-nappali boltok polcain is megtalálható

De hogy külföldön melyik lenne a legismertebb japán kisüzemi/kézműves sör, az jó kérdés, az országon belül viszont nem is vitás, ez pedig a Yona Yona Ale, a Yo-Ho Brewery terméke. A Yo-Ho Brewery-t tartják Japán Sierre Nevadájának, aminek sörfőző mestere, Toshi Ishii az amerikai Stone Brewing-ben szerzett tapasztalatait kamatoztatja saját sörfőzdéjében. Apropó a Winkler által tesztelt japán kraft sörök lajstromából a Kizakura sörfőzde sörei mellett a Yo-Ho Brewery Tokyo Black porterje vehetőek　igazán számba, mint valódi japán kraft sör.

Baird Brewing Namazu Lager & Angry Boy Brown Ale

Nem mehetünk el szó nélkül a Japánban ténykedő külföldi sörfőzdék nélkül, akik közül sokan nagy hatással voltak a helyi kisüzemi / kézműves sör szcénára. Ezek közül talán a legkiemelkedőbb az amerikai Bryan Baird által alapított Baird Brewing Company, akinek már számos taproomja működik Tōkyōban is. Baird nagy szerepet vállalt a japán kézműves sörök iránti oktatásában, illetve a japán kézműves sörök imázsának növelésében.

Mindezek ellenére a japán kisüzemi / kézműves sörök piaci részesedése a teljes japán sör piacot tekintve továbbra is elenyésző, mindössze 0.8% (összevetés képen az USÁban mintegy 12%). De nem is érdemes a statisztikákkal foglalkozni, hanem magával a japán kraft sörök minőségével – amivel viszont érdemes – a következő epizódban górcső alá veszünk pár ismertebb darabot! Következő epizód.

Kapcsolódó bejegyzések:

Japán kraftsör Tōkyōban

Sörfőző-szószedet japánul

Japán kocsmológia - Vertere, a hegyi kocsma

Japán kocsmológia - Sapporói sörmúzeum

Japán kocsmológia - Asahi sörgyár

Koreai kocsmológia - Booth Brewing

Japán kocsmológia - Nikka Miyagikyo lepárló

Japán kocsmológia - Nikka Yoichi lepárló

Japán kocsmológia - Mizunara tölgy

Japán kocsmológia- Whisky-szószedet japánul

Japán kocsmológia vol- Bar Caol Ila

Japán kocsmológia - Sültcsirke apoteózis atsukanon suhanva

Japán kocsmológia - Nonbei Yokochō, a pityókások sikátora

Japán kocsmológia - Omoide Yokochō, Shinjuku izakaya-labirintusa

Brewdog Kínában - ki az a Macsakirály és mi köze van az Elvis Juice kínai fordításához?

Mivanmivanmivan– milyen beszólások előznek meg egy verekedést Kínában?

Kínai sörtipológia

Ha nyár, az egyúttal a matsuri szezont is jelenti Japánban július és augusztus során.

Tegnap négy év után először Tōkyōban is megrendezték a sumidai tűzijátékot, és valamennyi kis közösség, köztük a mi járásunk is megtartotta a saját nyári matsuriját, e videót egy pár perc sétányira lévő parkban lőttem tegnap este, bon odori pörgések és pár hideg sör társaságában.

A szomszédság apraja-nagyja összegyűlik, nagyjából minden önkéntes alapon működik, vattacukor árustól a szomszédokból verbuvált zenekarig, a táncosok enumerációja pedig a helyi iskoláktól a nyugdíjasklubig terjed.

Este is még fülled meleg, de már legalább a nap nem éget, kabócák ciripelnek vadul, szólnak a shówa slágerek, gyerekek szaladgálnak, anyukák táncolnak, apukák isznak, kijönnek azért a helyi tinik is mint anno mi egykoron kimentünk a kókai búcsúba dodzsemezni, valahol olyan ismerős, nosztalgikus hangulata van számomra a japán matsuriknak...

Kapcsolódó bejegyzések:

Kabóca-kódex

Hangulatfestés a japán nyárban

Duānwǔjié (端午节) a szomszédban - Qu Yuan és a sárkányhajó fesztivál

Setsubun és ehoumaki

Japán újévi szokások - Oshōgatsu, vagy amit akartok

Hamaya - a démon zúzó nyíl

Shirasagi-no-mai - Heian-kori kócsag dance

Újévi mochi-burkolás

Doyou-no-ushi-no-hi - nyári unagi-burkolás

Uborka lovacska és padlizsán tehén

Shimokita Tengu-fesztivál - Jumbó Tengu-parádé

Hachioji matsuri - képekben gazdag bejegyzés a nagy nyári matsuriról

Fukagawa hachiman matsuri - szintén nyári vizes-pancsolós-felvonulós móka

Kanamara fallosz fesztivál - fertő Kawasakiban

Tōrō nagashi - lampionfolyam a Sumidán

Japán folkór sorozat - barangolás Japán igencsak gazdag hiedelemvilágában

Eljött hát az idő, hogy kiválasszam az idei 15 kedvenc fotómat, immáron kilencedik alkalommal. Voltak évek, amikor azért lamentáltam, mert túl sok fotót készítettemés malenkij robot volt szortírozni is, voltak olyan évek, amikor meg olyan keveset, hogy még 15 darabot is nehéz volt összekotorni. Idén afféle semmilyen év volt, fotóztam is meg nem is, egy kicsit Tōkyōt, egy kicsit Kyōtōt, jártunk erre-arra, ergo van bőven anyag. Meglehetősen mediokratikus anyag bár, semmi kiemelkedő, amire elégedetten tudnék csettinteni, de már a szart is megtanultam értékelni. Na mindegy, vágjunk bele:

Az újévi Hold. Ezt idén újév napján készítettem, valami zsigeri intuíció arra biztatott, hogy jó ötlet magammal vinnem a 200-500 f5.6-os obimat a hatsumodéra, vagyis az újévi szentélylátogatásra. Estefelé mentünk, hogy elkerüljük a tömeget, és éppen a kékóra végezetével kezdett izzani a Hold, simán kézből állvány nélkül, a hihetetlenül tiszta újévi időben sikerült pár jó képet készíteni a Holdról, a kráterek is szépen látszanak.

Nem egy kifejezetten érdekes kép, de nagyon is a japán újévet szimbolizálja, ami szintén ezen a sétán készült. A kis robogós postások fotója kapcsán talán nem asszociálnánk azonnal az oshōgatsura, pedig bizony a postások a nengajōt (年賀状), azaz az újévi üdvözlőlapokat hordják szerte az országban, mivel annak pontosan január elsején kell, hogy megérkezzen.

Az elmúlt években, ha Japánban töltöm az újévét, január első napjaiban mindig elmegyek a Zenpukuji (善福寺) templomba, mert az ott található park és tavak az egyik legjobb hely a jégmadarak fotózására. Jó messze van tőlem a templom, illetve az azt körül ölelő park, ezért hajnalban kelek, és a cidri ellenére is kitörő lelkesedéssel vágok neki az útnak. A parkban mindig vannak fotósok, és nagyon segítőkészek is, az idén kezdetben nem találtam a megszokott helyen a jégmadarat, mire egy idősebb fotós nő odajött hozzám, kérdi: a jégmaradat keresed? Ott vannak a felső-tó végében! Oda is mentem is ott is volt. Nem a legjobb jégmadár fotóm, de tetszenek a kép színei.

A kedves kis pápaszemes madár (mejiro) lakmározik a szilvavirágból, itt egy közeli parkban, valamikor Február környékén. Előző sorozatokban már posztoltam egész alakos mejiro vs virág képeket, most inkább egy ilyen részletekbe menőt választottam.

Ezt a Fushimi Inari (伏見稲荷大社) szentélyben lőttem, Kyōtōban, még május elején. A legelső utam Japánba az történetesen még egyenesen Nánjīngból Kyōtōba vezetett, több mint 13 éve, és valahogy pont ilyennek képzeltem a fejemben Japánt, mint ami Kyōtō maga.

Meghatározó trip volt számomra, valahogy éreztem hogy egyszer még huzamosabb időt el fogok tölteni az országban. Azóta rengeteg sertésinfluenzával fertőzött disznótetem leúszott a Huangpu-folyón, már hosszú évek óta itt élek, de amióta ideköltöztem, egyszer sem mentem vissza Kyōtōba, nem tudom miért, pedig szép város.

Nyilván az embernek herótja lehet a folyamatos templomvadászattól, de egyszerűen a városnak vagy egy megkapó hangulata. A Fushimi Inari alapvetően elég trash, túlturizmustól szenved, a senbon torii (千本鳥居), vagyis az ezer torii kapu sétánya miatt minden bédekkerben kitüntetett helyen szerepel, egyszerűen alig lehet araszolni benne, olyan tömegnyomor van (legalábbis amikor mi voltunk), de azért van pár bájos eleme. Ennek a gyertyákkal megvilágított kis oltárszerűségnek különleges hangulata volt.

Na még egy Kyōtōból. A Ninenzakán (二年坂) keresztüli út a Kiyomizu templomhoz (清水寺), itt található a képen szereplő Yasaka pagoda (八坂の塔).

Benéztél már a Sensōji templom hatalmas lampionjai alá? Az egyikben pihen eme sárkány. Apropó, 2024 a sárkány év lesz!

Vissza Tōkyōba, életkép Asakusából. Skytree, aranyszar, urbánus alakzatok desu.

Ez a szép nagy fa valahol Yatsugatake hegyen (八ヶ岳) volt, Yamanashi és Nagano határán. Ennyi.

Yatsugatake fennsík egyik farmja, ahová bárányt meg kecskét mentünk simogatni a gyerekkel, 2000 méter magasan már nem volt olyan pusztító a hőség, ittam egy sört, aztán én is simogattam a bárányokat. De nem csak a legelőn voltak bárányok, hanem a felhők között is.

Ez pedig a ködfátyolba burkolózó Fuji, szintén Yatsugatakéből. A Fuji mindig felhők között pucsít nekem, ha olyan helyen járok, ahol a nagykönyv szerint tökéletesen tisztán kellene látni.

Egyetlen jó dolog van a japán nyárban, és az a matsuri. Ez augusztusban készült, itt a szomszédban volt a környék nagy helyi nyári matsurija, idén négy év után először tartották meg a nagy nyári fesztiválokat szerte Japánban. Valami furcsa pszeudo-nosztalgia kap el minden egyes alkalommal, talán az egykori kókai búcsúk emléke tör fel bennem, ha matsurin járok.

Irizáló fények egy forró szeptemberi nap végén. Igen, itt a szeptember még forró, mint a pokol tüze. Egyszerűen kinéztem az ablakon, megpillantottam az irizáló fényekben úszó felhőket, és jól lefotóztam őket. Varázslatos színekben úszott az ég.

Ez Októberben, a Kurumayama közelében található Yashimagahara (八島ヶ原湿原) mocsárvidékről. Én szeretem a mocsarakat, a japán mocsarakban pedig imádok túrázni. A Yashimagahara bár nem a legszebb mocsár, miben valaha jártam, de szódával elmegy. Még több fotó e tripről emitt.

A Gingko, vagy páfrányfenyő sétány Gaienmaénál (神宮外苑いちょう並木) ősszel gyönyörű látvány, a globális felmelegedés óta pedig télen is az, hiszen december az már csak télnek kellene hogy legyen. Ezt múlt héten lőttem amikor arra sétáltunk, még javában ragyogtak a sárga levelek a fákon, nagyon szép látvány.

Hát ennyi desu, ezek az idei kedvenc képeim. Nem túl különlegesek, elismerem, ezt dobta a gép. Jövőre majd jobban ganbaru, meg minden. Mivel ez az idei utolsó bejegyzésem is egyúttal, megragadom az alkalmat hogy ezúttal is köszönetet nyilvánítsak minden kedves olvasómnak a követésért. Jövőre is kövessetek, kommenteljetek mintha nem lenne holnap, és osszátok meg a posztjaimat, ha jónak találjátok.

Ha pedig valamilyen formában támogatni szeretnétek, amit csinálok, alapvetően két úton tehetitek meg:

Doufukuai Darkroom: ez a fotó best-of portálom, ahol profi kivitelezésben vásárolhatsz a fotóimból

Doufukuai Ko-fi: vehetsz egy sört nekem 500 yenőért, akár egyszeri, vagy rendszeres támogatóként. Cserébe számos olyan fotót megosztok ezen a felületen - akár egyszeri támogatóknak is - amiket a blogon, vagy a blog facebook oldalán nem.

Köszi még egyszer, és nyomassuk a sárkány évét is!

Na csá!

Kapcsolódó bejegyzések:

2022 top 15 - tavalyi termés

2021 top 15 - tavaly előtti termés

2020 top 15 - a terméketlen év

2019 top 15 - ez egy erős év volt

2018 top 15 - 2018 legjava

2017 top 15 - 2017 legjava

2016 top 15 - 2016 legjava

2015 top 15 - 2015 legjava

Az irori (囲炉裏) tipikusan egy 2X1 méter alapterületű, földbe vájt, nyitott tűzteret jelent a régi Japán lakóházainak főszobájában, aminek egy részét maga a tűzhely töltötte ki, s a körülötte lévő helyen foglal helyet a család, vagy a vendégség. Az irori a világítás és a fűtés mellett a sokoldalú főzés helyszíne volt, mindig készen állt rajta az öntöttvas vízforraló, de praktikus szerepe mellett a vidéki családi és társasági élet színterét is jelentette egyúttal. Erről fog szólni az alábbi bejegyzés.

Ezt valahol a Fuji lábánál, Aokigaharától nem túl messze lévő skanzenben lőttem

Akik olvassák a blogom, tudhatják, hogy semmit nem gyűlölök jobban, mint az évről-évre egyre elviselhetetlenebb japánnyarat, a legpusztítóbb évszakot az országban, meg úgy Kelet-Ázsiában úgy általánosságban véve. Na mármost ez tulajdonképpen mindig is így volt, azaz az emberek még a régi időkben is a nyár átvészelésére rendezkedtek be ország nagy részére kiterjedő, alapvetően párás, szubtrópusi klímával rendelkező területeken, ugyanakkor a tél is igencsak emberpróbáló dolognak bizonyult: még itt a főváros közelében is, Január környéken reggeli és esti órákban, ha mínuszok nem is nagyon vannak, gyakorta 1-5 fok között ingadozik a hőmérséklet, nyilván a hegyekben, meg fent északon még inkább hidegebb van. Ugyanakkor a zimankó még mindig sokkal könnyebben kibekkelhető, mint az irgalmat nem ismerő nyár, a korabeli japánok számára egyaránt.

Ez forró, fülledt nyári klíma eredményezte az ország híresen nyitott építészetét, kivehető tolóajtókkal, hogy a szél át tudjon fújni a házon, valamelyest enyhítve a hőséget.

Napjainkban természetes, hogy házainkon fényt áteresztő, de az időjárástól védő ablakok és ajtók vannak, viszont ez még a Meiji-korszak (1868-1912) során is rendkívül ritka volt Japánban. A japán hazai üveggyártás kezdete csak 1903-ra vezethető vissza, és csak ezután kezdtek lassacskán elterjedni az üvegablakok.

Tolóajtók egy régi rezidenciában, Kawagoéban

A klasszikus japán otthonokban tolóajtó választotta el a bel-, és kültéri részeket, ami lehetett egyaránt fából - ez az amado (雨戸) - vagy lakkozott keretű, átlátszó papírvásznas tolóajtók, mint a shōji (障子). Utóbbi könnyen sérült, szakadt, s fényáteresztő volt bár, az időjárás ellen vajmi keveset védett. Az amado ezzel szemben sokkal jobban használt akár hideg, akár az eső ellen, ellenben elzárta a fényt.

Ez a kialakítás tehát hasznos volt a forró nyári nappalok átvészelésére, ennek eredményeként viszont a telek viszont hidegek és sötétek voltak. A vékony tolóajtók semmilyen szigetelést nem nyújtottak, a tér fűtése csaknem lehetetlennek bizonyult, ergo az otthonokon belüli hőmérséklet a kintivel tulajdonképpen azonos volt: a víz ugyanúgy megfagyott lakáson belül, mint kint reggelre.

Egy amerikai tanítónő, Alice Mabel Bacon (1858-1918), aki éveken keresztül Japánban tanított így írja le lakhelyét az 1894-es A Japanese Interior című művében:

"Kis papírtolóajtós ebédlőszobám kényelmetlenül hideg, semmilyen fűtés nem áll rendelkezésre a hibachin kívül (a hibachi 火鉢, „tűzmedence” egy hagyományos japán fűtőeszköz, kerek, hengeres alakú, farönkből kifaragott, nyitott tetejű edényből áll, amely hőálló anyaggal van bélelve, faszén égetésére tervezték). A szoba két oldala teljesen papírból készült tolóajtó zárja, tehát nagyon is kitett az időjárásnak. Kívülről bár fából készült tolóajtók is vannak, azok teljesen elzárják a fényt, így csak lámpafénynél tudok étkezni, ha használni szeretném azokat. Megrendeltem az új üvegből készült térelválasztót, amivel a fényt beengedhetem, de a szelet kizárhatom, remélem ezzel kényelmesebbé teszem majd az ebédlőmet, egy hibachival pedig a pedig a legrosszabb időt is átvészelhetem."

Otthoni élet Tōkyōban (東京生活素描/Sketches of Tokyo Life) című, 1910-es művében Jukichi Inoue (井上十吉) író beszámol arról, hogyan küzdöttek a korabeli japánok a hideggel a vattával bélelt meleg ruháikkal (wataire, 綿入れ), hibachi fűtőtesteikkel valamint déli fekvésű hálóhelységeikkel:

Nagano hófödte hegyei közt

"A barbár népeken kívül nemigen van más olyan nemzet, mely annyira szabadtéri életet él, mint mi a fa házainkban. A papírból készült tolóajtóink, melyek az egyetlen védelmet jelentik a szél és a hideg ellen telente, a fényt s légáramlást is átengedik bár, magunk vagyunk a hideggel szemben vattával bélelt ruháinkban, hibachi felett görnyedve, míg nyaranta kivesszük a tolóajtókat és hagyjuk hogy a szél átjárja a házat. Ezért is annyira fontos része egy lakóháznak, avagy lakás választásának, hogy a fontosabb helységek nyitott oldalukkal déli tájolásúak legyenek."

東京生活素描/Sketches of Tokyo Life, 1910

Irori

Érdekes módon sem Bacon, sem pedig Inoue nem számolt be arról, hogy végső soron mivel próbáltak a korabeli japánok felmelegíteni otthonaik, szerte az országban, ami nem más volt mint az irori. Igaz, talán azért sem került említésre műveikben, mivel az irori már ebben az időben kezdett kiszorulni a városi háztartásokból, legalábbis a jelentősebb városokban egészen biztosan. Vidéken azonban továbbra is szinte minden háztartásban, fogadóban és másegyéb üzletekben is megtalálható volt.

Az irori különösen fontos volt az akkoriban még döntően földműves, sok milliós paraszti lakosság számára. Ez volt a háztartásuk elsődleges hő és fényforrása is egyben, itt főztek, itt ettek, ennek a közelében dolgoztak, pihentek, pletykáltak vagy éppen a ruháikat szárították. Hideg téli esték során sok család az irori közelében aludt is, ergo ezen évszak során valamennyi szempontból ide központosult a mindennapi életük.

Mindezt plasztikusan szemlélteti az 1962-ből származó minkáról (民家), vagyis a hagyományos japán lakóépületekről, földművesekről, és a társadalom egyéb szegmenseiről szóló dokumentumfilm záró jelenete:

A melegedés mellett, a hideg téli esték során szintén az irori volt az a hely, hol az összegyűlt kis közösség hallgatta a történeteket, a szülők, nagyszülők, vagy éppen a falu vénjeinek meséit, legendáit, és itt talált közönségére az éppen átutazó kereskedő, művész, vagy éppen szerzetes is.

Takeshi Nakagawa (中川武, 1944) építészet-történész, aki szintén egy irorival rendelkező háztartásban nőtt fel az 1940-es illetve 1950-es években úgy ír erről A Japán lakás: térben, emlékezetben és nyelvben (日本の家 : 空間・記憶・言葉) című művében, hogy számára az izgalmas történetek egy az egyben az irorihoz köthetőek:

"Valamennyi irorihoz kapcsolható emlékem közül az a legkedvesebb, mikor bátyámmal elbűvölve hallgattuk egy rokonunk elbeszélését a lovakról vagy éppen a szomszédságunkban történt különös dolgokról. Nem is tudom pontosan ki volt nekünk e rokonunk, de remek mesemondó volt. Igencsak megmozgató történetei valahogy minduntalan a tűzhelyhez kapcsolódónak emlékeimben, talán sehol máshol nem hallottam ennyire érdekfeszítő történeteket."

A Japán lakás: térben, emlékezetben és nyelvben

Az irori elhelyezkedése a lakáson belül is fontosságát hangsúlyozza. Az Edo-kortól (1603-1868) kezdődően a japán tanyasi házak alapvetően három megkülönböztethető helységgel rendelkeztek;

földes bejárati szoba (doma, 土間), 8-as szám az alábbi képen
nappali és ebédlőhelység emelt fa talapzaton (hiroma, 広間), 5-ös helység
tatamis szoba vendégek fogadására (3-mas)
háló helység (2-es)

Az irori nagyjából mindig a hiroma közepén helyezkedett el. Nagyobb épületekben esetenként további helységek is voltak, például a zashiki (座敷, 3-mas), vagy éppen a selyemhernyó tenyésztésére szánt szoba.

Az oldphotosjapan.com oldalról származó hagyományos minka alaprajza: 1. Tároló helység (押し入, れ, oshiire); 2. Hálószoba (納戸, nando vagy へや, heya); 3. Vendég fogadó szoba (座敷, zashiki); 4. Veranda (縁側, engawa); 5. Nappali és ebédlő (広間, hiroma or デイ, dei); 6. Irori; 7. Főzőhely (かまど, kamado); 8. Földes bejárat és munaka-helység (土間, doma). Persze ez csak általánosnak vehető alaprajz, ennek számos változata létezett országszerte.

Az irori legegyszerűbb formája egy földbe vájt téglalap (de négyzet is lehetett, némelyik fotón látszik is) alakú mélyedés, fával szegélyezve. E mélyedésben egy kővel körülvett tűzhely foglalt helyet, melyben tűzifát vagy esetenként faszenet tüzeltek. Egyébiránt az efféle primitív, elemi tűzhely minden nép történetében fellelhető, megtalálható még a Balaton felvidéki parasztházak nyitott kéményű konyhájában is.

Az irori tűzhely felett a mennyezetről lógott egy állítható magasságú bambusz edényakasztó, a jizaikagi (自在鉤). Erre függesztettek egy fazekot, főzőedényt vagy egy kannát a tűz fölé. Az akasztó tűz feletti magasságát egy kar, a yoyogi (横木) segítségével lehetett szabályozni, mely gyakran játékos dizájnt mutatott, mint például egy hal (ahogy a fenti fotóm is szerepel), kalapács vagy éppen tök.

Az irori hátulütői

Az irori tűzhely esetében a tűz tartóssága fontosabbnak bizonyult erejénél, ezért többnyire tűzifát égettek benne, már csak azért is, mivel akkoriban ritka és becses faszénnél sokkal elérhetőbb volt a fa. Gyakran rizshéjjal vagy hamuval hintették be a tűzifát, hogy elfojtsák az égést, és ezzel meghosszabbítsák a tűz élettartamát. A tűzifa égetésével viszont nagy mennyiségű füst keletkezik, ám az irorinál nem volt kémény, vagy más füstöt elvezető megoldás, ezáltal a füst szétterjedt a helységben és lassan a mennyezet, majd a tetőszerkezet hasadékain keresztül távozott.

egy hagyományos épület nádtetős szerkezete

Ez tulajdonképpen jótékony hatással volt a fa tetőszerkezetre, mivel a felszálló, meleg levegő kiszárította azt, lassítva annak rohadását, továbbá a füstben lévő kátrány távol tartotta a rovarokat a gerendákról és a nádtetőről, sőt, némileg vízlepergetővé is tette azokat. Mindazonáltal a lakótérben konstans jelenlévő füst problémákat is hozott magával.

Ilyen probléma volt a szembetegségek magas száma, illetve a korom. John B. Cornell (1921-1994) amerikai antropológus, aki 1950 és 1951 között tanulmányozta a falusi életet Okayama prefektúrában, kutatásában említette, a korom mintegy folyamatosan potyogott le a gerendákról. De ezen túlmenően is voltak vele gondok.

Japán tekintélyes része ugyanis hegyvidékes területet, az irori pedig korántsem volt tökéletes megoldás, főleg az északi országrészen, például a matagik földjén, melyet télen masszív hóréteg borít.

Ez különösen világossá válik az angol utazó és író, Isabella Bird (1831-1904) beszámolójában. 1878-ban utazott Japán elszigetelt vidékein, valahol leírja egy látogatását egy Niigata prefektúrában található faluban. A számára szállást adó házban a shōji tolóajtó szétszakadt papírjai a szélben lengnek, ami szabadon fújja az irori hamuját szerte szét a szobában:

"A japán időjárás nyáron nedves, télen pedig kegyetlenül hideg. A tél még mindig eléggé kényelmetlen a helyiek számára, akik átfázva jönnek be csak azért, hogy megmelegítsék az ujjuk végét az irori tüzénél, miközben fulladoznak a csípős füsttől. A páradús szél tépett papírdarabokkal játszik az ablakoknál, és a nedves huzatok szétterítik a hamut a tatamira, mígnem az egész ház éjszakára légmentesen lezárul.

Ezek az emberek sosem ismerik meg azt, amit kényelemként gondolunk, és a hosszú tél alatt, amikor a nyomorult lovagösvényeket a hó eltakarja, a fagyos szél erősen fúj, és a családok a szomorú andon halvány világításánál (az andon行灯, hagyományos, papírral körülvette olajlámpa) ülnek a füstös tűz körül, munka, könyv vagy játék nélkül, hogy reszketeg hidegségben töltsék el a hosszú estéket, és éjjel állatokhoz hasonlóan összebújjanak egymáshoz a melegért, az állapotuk bizonyára olyan elkeserítő, mint a mélyszegénység kőkemény valósága. "

Unbeaten tracks in Japan (1888)

És még ezzel sem ért véget az irorival kapcsolatos problémák listája. Ahogy említettük, az irori tűzhely a nappali/ebédlő helység közepén foglalt helyet, földbe mélyítve, könnyen megközelíthetően, ezzel hatalmas veszélyforrást jelentve kisbabákés kisgyerekek számára. Elég ha csak arra gondolunk, hogy a hideg helység egyetlen melegforrásaként, a lángok mintegy szikrázó, táncoló tűzliliomokként vonzónak bizonyultak, egyéb játékszerekként pedig ott voltak vaspálcikák, kannák, egyéb konyhai eszközök, melyek egyaránt voltak érdekfeszítőek egy kisgyerek számára, és egyszerre brutálisan forróak is...

Ennek ellenére a történelemkönyvek elég hallgatagok az irorival kapcsolatos baleseteket illetően, bár egyes modernkori külföldi antropológusok említést tesznek az égési sérüléseket szenvedett gyerekekről.

Van viszont egy országszerte ismert, igen híres eset, mégpedig a bakterológusHideyo Noguchi (野口英世, 1876-1928) kapcsán, kinek arca az ezer yenős bankjegyen szerepel 2004-óta, ő ugyanis köztudottan beesett az iroriban gyerekkorában. E balesetben elveszette bal kezének ujjait, de maradandó égési sérüléseket szenvedett mind a bal, mind a jobb kezén, és a bal lábán is. Testi sérülése egész életére kihatott, lévén a földeken nem tudott dolgozni, ezért anyja nagy gondot fordított a taníttatására. Már tinédzserkorában pedig, miután egy sebésznek sikerült kicsit helyrehoznia a kezét, eldöntötte hogy maga is orvos lesz.

横座に座るは猫か馬鹿

Csak a macska vagy egy bolond ül az úr helyén

Az irori meghatározta a család struktúráját is egyszersmind, minekutána minden egyes családtag előre meghatározott családi hierarchia szerint foglalta el helyét a tűzhely körül. Ez egyrészt visszatükrözte az általánosan elfogadott társadalmi gyakorlatot, de praktikus okai is voltak: a család fiatal nőtagjai a konyhához közel, míg a család ura a vendégszobához közel ült.

A családfő helye megkérdőjelezhetetlen volt, erre utal a mondás: csak a macska vagy a bolond ül az úr helyén. Par example ha a meny a családfő helyére ült, kapott is egy egyirányú jegyet vissza a szüleihez.

Midőn a fiú átveszi a háztartás vezetőjének szerepét, azzal együtt az apja által korábban elfoglalt helyre ülhet, míg felesége a rizs méréséhez használt spatulát kapja meg az anyóstól. „Ezt a szokást szigorúan betartották, és nem veszett ki könnyen az idővel” - mondta a neves japán néprajzkutató, Kunio Yanagita (柳田國男, 1875–1962), a modern japán néprajztudomány alapítója, kit már az Utsurobune és az idegen jó nők posztomban is idéztem.

Általában a háztartás leginkább alárendelt tagja az elsőszülött fiú felesége volt, ő volt az első, aki felkelt, és az utolsó, aki lefeküdt. Becses feladata a tűz "életben tartása" volt: tulajdonképpen ezzel bizonyíthatta megbízhatóságát.

Mint az első, aki felébredt, napját a tűz meggyújtásával kezdte. Utolsó feladata pedig, mielőtt lefeküdt, az égő parazsat eltemetni a hamuba, hogy a tűz ne aludjon el teljesen. Amíg a gyufa elterjedése körülbelül 1882-ben általánossá nem vált, ez volt az egyik legfontosabb feladat a házban. Később aztán gyakran az ő dolga lett a tűz eloltása lefekvés előtt.

Irori napjainkban

Jóllehet az irori egészen az 1960-as évekig fontos része maradt a vidéki életnek, de gyorsan eltűnt a mindennapi életből, amikor az elektromos illetve gázfűtés egyszerűen hatékonyabb alternatívákat kínált. A biztonságról nem is beszélve.

Ugyanakkor az irori nem tűnt el teljesen. A 90-es években látszólag bár a teljes eltűnés felé haladt, az utóbbi évtizedekben afféle óvatosan újjáéledése figyelhető meg.

Ezt Hakonéban, egy klasszikus ryokan előszobájában fotóztam

Számos étterem, fogadó, sőt néhány Airbnb szállás is az irorival promózza magát. Az ilyen restaurált helyek kominka (古民家, szó szerint "régi minka") néven futnak, van is egy ilyen FB csoport. De számos régies ryokan szállásnál is, ahol jártunk szerte az országban - én szeretem a ryokanokat - láthattam irorit, na meg persze a skanzenekben is.

Mióta az új építésű japán lakások is alapvetően nyugati stílusúak, és van (gáz)tűzhely főzésre, légkondi az otthon fűtéséhez, az irori teljesen elvesztette rendeltetését. Manapság ha létezik is olyan háztartás, ahol irori van, az simán közösségi sütögetésre, vagy szimplán a nosztalgikus hangulat teremtésére szolgál.

Forrás:

Kjeld Duits: Staying Warm in (C)old Japan. oldphotosofjapan.com bejegyzései.

Kapcsolódó bejegyzések:

Laoximen: egy lilong utolsó pillanatai

Sìhéyuàn - Běijīng hagyományos építészeti stilusa

Dòng cölöpházak - Délnyugat-Kína dòng nemzetiségének jellegzetes architectúrája

Míng-kori rezidenciák Ānhuīban - a Sárga-hegy lábánál

A shanghai urbanizáció története - A lilongokról bővebben

Hudec nyomában vol.1. - Normandie apartments

Hudec nyomában vol. 2. - Gongchengguang, Shanghai Jiao Tong University

Minoru Mori és a Sörnyitó története - egy japán ingatlanmágnás kalandjai Shanghaiban

Egy izakaya Lu-szájában

Indusztriális gyönyörök Yokohamában

Takino-temető: Beton kozmodrom és sci-fi Buddha

Shànghǎi vágóhid - I love beton

Dongademun Design Plaza - Szöulból

Zainichi koreaiak nyomában a japán fővárosban

Urbex-sorozat: városi felfedezések

A sárkány esztendőjébe (龙年) lépünk ezúttal, a kínaiak nem mellesleg a sárkány leszármazottjainak tekintenek magukat (lóngde chuánrén, 龙的传人). Jóllehet Kínában a sárkány motívumának használata igen régre tekint vissza, a sárkányt mint a nép képviselőjét igazából csak a XX. század 70-es éveitől kezdve kezdték széles körben alkalmazni. A császárkorban a sárkány elsősorban az uralom szimbólumaként szolgált, már Yuan-dinasztia (1279-1368) idejétől szigorú szabályozások tiltották a közemberek számára a szimbólum használatát. Habár a Qing-dinasztia (1644-1912) kormánya használta a sárkányt az állami jelképek részeként a kínai zászlón, csak a korai Köztársasági korszakban kezdték el a sárkányt használni mint a kínai civilizáció jelképét.

Akárhogy, a kínai holdújév apropóján előveszek pár sárkánnyal kapcsolatos mondást a kínai nyelvből, minthogy tesszük azt az állatövi jegyek esetében immáron sokadik alkalommal. Apropó hogy mit is jelentett a régi Kínában sárkányt látni, arról itt olvashatsz bővebben. Na de vissza a témára, vágjunk is bele:

龙争虎斗

Sárkány és tigris tusa

Lóngzhēng, hǔdòu mondás két, nagyjából azonos erő összecsapását fejezi ki. Meglehetősen sok, a sárkányt & tigrist egyszerre emlegető mondás létezik a kínaiban.

Tudniilik a kínai kultúrában a sárkány és a tigris egyaránt erős és szimbolikus lények számítanak. A sárkány alapvetően az erőt, a hatalmat és a szerencsét képviseli, gyakorta testesíti meg a császárt ahogy írtuk fentebb. A tigris pedig a bátorságot és erőt szimbolizálja, számos esetben a haderő megtestesítője. A sárkányt yang (阴) lénynek tekintik, ami a férfias energiát képviseli, míg a tigrist yin (阳) lénynek, ami ugyebár a nőies jegyek hordozója, ergo együtt úgymond az ellentétes erők egyensúlyát jelképezik a természetes világban, lásd yin és yang koncepciója. Egyébiránt a Sárkány közbelép Bruce Lee film kínai fordítása szintén lóngzhēng hǔdòu. Példa:

运动会上,大家龙争虎斗,都想取得好成绩

A tornaverseny során mindenki ádázul küzd, hiszen nyerni szeretne.

Na még egy pár sárkány-tigris kombó:

龙生龙，虎生虎

Sárkány fia sárkány, tigris fia tigris

Lóng shēng lóng， hǔ shēng hǔ, vagyis az alma nem esik messze a fájától (lehet 龙生龙子，虎生虎儿 is), apja fia.

龙归大海, 虎返深山

A sárkány az óceán mélyére, a tigris a bércek közé tér vissza.

A lóngguī cānghǎi, hǔrù shēnshān arra utal, hogy a tehetséges ember megtalálja a helyét, ahol kibontakoztathatja képességeit. Egy, a Vízparti történeten alapuló kínai tévésorozatban (水浒) hangzott el az alábbi mondat:

龙归沧海，虎入深山，各有所利而。不可在此久停，可上白云山聚义。

A sárkány az óceánba, a tigris a hegyek mélyébe tér vissza. Mindegyiknek megvan a maga előnye. Nem maradhatsz itt sokáig, elmehetsz Baoyun hegyeibe, megszervezni a felkelést.

Ez másik változatban úgy is ismert a mondás, hogy:

虎不离山，龙不离海

A tigris a hegyet, a sárkány a tenger nem hagyja el

Hǔ bùlí shān, lóng bùlí hǎi - ez kb. ugyanezt jelenti, ergo hogy otthonos pályán tudjuk igazán megmutatni valódi tehetségünk, erre is van egy példa a Kései Tang és az Öt Dinasztiák története (残唐五代史演义) című munkában:

龙不离海，虎不离山。陛下安居大位,岂可远离乎?

A sárkány nem hagyja el a tengert, sem a tigris a hegyeket. Felséged ilyen magas pozíciót szilárdított meg, hát mégis hogyan hagyhatná el ezt?

Apropó, nem érdemes szökni hagyni a tigrist a hegyekbe!

生龙活虎

Élettel (teli) sárkány s tigris

Shēng lóng huó hǔ, életerős, kirobbanóban jó erőben lévő, mint a kínai mitológia két prominens entitása. Példa:

他八十岁了，但还是生龙活虎。

Már több, mint nyolcvan éves, de még nagyon jól tartja magát.

画龙点睛

Szemet adni a festett sárkánynak

A huàlóng diǎnjīng mondás egy ismert sztorihoz köthető. Volt egyszer egy Zhāng Yànyuàn (张彦远, i.sz. 815 - 877) nevű köztiszteletben álló művész, ki négy sárkányt festett, szemek nélkül. Amikor megkérdezték hogy miért nem festette meg azok szemeit, azt állította, hogy a szemek hozzáadásával a sárkányok életre kelnének, majd az égbe szállnak, s csak üres vázlatokat hagyva maguk után. A történet azon princípium megtestesítésére utal, hogy az aprólékos részletesség bármibe életet lehelhet. Gyakorta szokták mint az utolsó simításokként fordítani.

这句真是画龙点睛。

Ez a mondat teszi igazán teljessé.

人中之龙

Emberek között a sárkány

Rénzhōng zhīlóng: kivételes, össze nem mérhető tehetség, vezetői képesség leírása. Példa:

少爷你果然是人中之龙，富贵命

Nos fiatal úr, maga valóban sárkány az emberek között, fényes jövő előtt áll.

群龙无首

Egy falka fejetlen sárkány

Qúnlóng wúshǒu pontosabban, egy falkányi sárkány fej nélkül, vagyis ez vezető nélküli csoportosulásra való utalás. Példa:

现在的曼联更衣室可谓是群龙无首。

A Manchester United öltözője a jelenlegi állás szerint mondhatni egy "falkányi sárkány fej nélkül" helyzetben van.

Fun fact: a mondás először a klasszikus kínai szövegben, a Yi Jing-ben (Változások könyve, 易经) jelent meg, kezdetben némileg pozitív jelentéstartalommal. Az eredeti használat állítólag olyasvalakit írt le, meglehetősen alkalmazkodó képes a siker érdekében, s ügyesen tájékozódik.

望子成龙

Sárkány váljék fiából

A wàngzǐ chénglóng áhítat, hogy sárkány legyen a gyerekből a szülők kívánsága, hogy a gyermekük sikeres legyen az életben, egyfajta jókívánság és reménykifejezés a gyermek jövőjével kapcsolatban:

许多家长望子成龙，希望通过各种方式来教育孩子。

Sok szülő szeretné hogy vigye valamire a gyereke, és reméli hogy minél szerteágazóbb módokon taníttathatja őket.

在外像条龙，在家像条虫。

Kint legyél sárkány, bent legyél féreg

Zài wàixiàng tiáolóng, zài jiāxiàng tiáochóng. Ergo ha kint vagy lehetsz tökös gyerek, ellenben ha otthon vagy, legyél kisangyal, vagy kisféreg. További változatokban:

吃饭像条龙，做活像条虫 (chīfàn xiàng tiáo lóng ，zuòhuó xiàng tiáo chóng )egyél mint egy sárkány, melózz mint egy féreg

下班像条龙，上班像条虫。(xiàbān xiàng tiáo lóng ，shàngbān xiàng tiáo chóng )meló után légy sárkány (ereszd el a hajad) meló közben mintegy féreg.

Kapcsolódó bejegyzések:

Hány ürege van a ravasz nyúlnak? Nyúllal kapcsolatos mondások a kínai nyelvben

Ha a tigris hátára ülsz.. - tigrissel kapcsolatos kínai mondások

Te patkányszemű - patkánnyal kapcsolatos kínai mondások

Kígyós kifejezések - nagyon kígyós kifejezések

A kecsebirka éve - kecske, birka, juh, vagy amit akartok!

Kecske vs. birka - az egyetlen mód az igazság eldöntésére!

Holdújévi szokások - 春节习俗 - Ki az a Tűzhelyesten és miért köp a Jádécsászárnak? Miért ne vágassunk hajat vagy vegyünk egy új pár cipőt a kínai holdújév idején?

Lámpás fesztivál - 春灯节 - A holdújév záró ünnepsége, mely bejegyzésből kiderül, mi is az a tigrisnyelv, és miért akarta az Égi császár lezúzni az emberiséget.

Kínai kapuőrzők - 门神 - 钟馗 in da house, rettegjetek démonok! Kik ezek a morózus figurák a kínai folklórból és hogyan lettek házi biztonsági őrből brókerarcokká?

年 Nián - avagy miért is kell annyit petárdázni újévkor Kínában - Mi az Nián és miért akart felfalni mindenkit? És miért kell petárdázni Kínában?

Holdújév - még-még-még holdújév, ennyi nem elég!

Chunyun - tavaszi népvándorlás Kínában

Császárok és sztorijaik - a legelsőtől a legutolsóig

Olyan közkedvelt japán finomságok, mint a tempura, a konpeitō keménycukorka, a puha castella piskóta szerte az országban elérhető éttermekben, éjjelnappalikban vagy éppen pékségekben. S talán nehéz elképzelni, hogy ezen ételek valaha a japánok számára is kuriózumnak számítottak, holott, az említett dolgok, és megannyi más első japán nyelvű említése egy XVII. századra datálható szakácskönyv kéziratára vezethető vissza, melyet Nanban ryōrishónak (南蛮料理書), vagyis a (Déli) barbárok szakácskönyvének neveznek.

Déli barbárok korabeli ábrázolása

E szakácskönyv, vagy pontosabban receptgyűjtemény számos szempontból meghaladta korát, és egyedinek mondható a kora újkori Japán kulinisztikai műveihez képest. Egyrészt új - legalábbis jelenlévő, de addig nem alkalmazott - hozzávalókat mutatott, új elkészítési eljárásokat, és már nem a korszak rituáléinak, illetve ceremóniához igazodik, hanem egyszerűen és lényegre törően mutat be új ételeket.

De kik azok a déli barbárok?

A déli barbárok alatt azon első Japánban érkezői európaiakat, elsősorban portugálokat értették, akik a 1543-ban érkeztek meg Japánba, és egészen 1639-es száműzetésükig igen nagy hatással voltak az országra. Voltak köztük kereskedők, misszionáriusok, akik nem csak a puskáikatés vallásukat, de még a kajáikat is magukkal hozták.

Portgálok korabeli ábrázolása

A kontextushoz dióhéjban annyi, hogy a hadakozó fejedelemségek véres évszázados belharcai (1467 - 1573) után, az 1603-ban létrejött Tokugawa bakufu alatt az egységesített Japán képest lett külföldi kapcsolatait is konszolidálni. A Tokugawa kormányzat alatt megteremtett békében a japán városok virágzásnak indultak, ezáltal maga a városi társadalmi rétegek is létrejöttek, mindez számos iparág, köztük a nyomdászat fejlődését is magával vonta, s ennek mintegy mellékvágányaként a korszakban számos szakácskönyv került megjelenésre.

A nanban konyha

A barbárok szakácskönyve egy érdekes átmeneti kapcsot képez a korábbi egyszerű receptgyűjtemények, és a későbbi szakácskönyvek között, és jól tükrözi azt a fejlődést, illetve a táplálkozással kapcsolatban változó időszakot, ami a késő XVI. és korai XVII. században végbement Japánban, hiszen az új hozzávalókon túl a korban innovatívként ható eljárásokat mutat be, melyek majd újraformálják a japán konyhát is.

részlet a műből

A szakácskönyv szerzőjének személye ismeretlen, a téma egyik kutatója, Eric C. Rath szerint minden bizonnyal az ibériai konyha ismerője, vélhetően spanyol vagy portugál illető lehetett. A sokáig - egészen a XX. századig - pusztán kéziratban szereplő műben 45 recept található, melyek közül több is a mai napig népszerűségnek örvendő nanban konyha ételeinek elődje is.

A mű első 18 eleme teljes egészében az ibériai-félsziget konyhájából származik:

keksz (bōro)
sült, fánkszerű sütemény (kosukuran)
sajttorta (kesachiina)
olajban sült, édes fánkszerű sütemény (haruteisu)
édes kenyér (oiriyasu)
kasztella sütemény, aka piskóta (kasute bōro)
szezámmag cukorba (chichira' ato)
alféloa (aruheitō)
karamell (karumeira)
konpeitō
színes rizsgombóc (kōren)
olajban sütött édesség (aburamono)
rizslisztből sütve készült, cukorszirupos édesség (hiryōzu)
tojásos tészta (tamago sōmen)
húsos pite (hasuteira)
kenyér (pan)
déli barbár gombóc (nanban mochi)
kemény keksz (bisukōto)

A mű szerzője nem adott meg fordítást a felsorolt ételek tekintélyes részéhez, ami azt indikálja hogy ezek egyrészről számára egyértelműek voltak, vagyis jól ismerte őket, másrészről mivel nem is volt hozzájuk hasonlítható étel a korabeli Japánban, így hozzájuk könnyedén társítható szavak, fogalmak sem álltak rendelkezésre.

kasutera piskóta napjainkban

E nanban, "dél barbár" konyha ergo olyan ételeket gyűjtött össze, amiket 1543-as első érkezésüktől kezdve hoztak magukkal a portugálok. A kortárs japán ételekhez képest a műben leírt ételek erősen fűszeresek, olajosak, húsban gazdag, és édesek is voltak. Ez utóbbi annak köszönhető, hogy a szerteágazó portugál kereskedelmi kapcsolatoknak révén a cukor sokkal könnyebben elérhetővé vált Japánban mint bármikor, különösen annak tényében, hogy korábban a cukor a szigetországban ritka luxusnak számított. Mi több, nem is elsősorban ételek hozzávalójaként, de inkább gyógyszerek alapanyagainak használták a cukrot. Édesítő gyanánt, nyílgyökér levélből (amazura) készült szirupot, rizsből kinyert cukorszirupot (mizu ame) illetve mézet használtak.

Cukorka Nobunagának

A receptgyűjteményben kiemelt szerephez jutnak az édességek. A karumeirának nevezett dolog, mely cukorral és tojásfehérjével készült, nem más mint a karamell. A portugál confeito (olaszul confetti) keménycukorka trikolór színű, fűszerezett cukormasszából készült, ez volt a mára retrónak számító édesség, a konpeitō elődje. Úgy tartják hogy egy portugál misszionárius a véres hadúr Oda Nobunagának is adott belőle, még jóval azelőtt, hogy a receptgyűjtemény elkészült volna. Ebből adódóan, a cukros édességek kisvártatva összekapcsolódtak a kereszténység koncepciójával Japánban.

Nobunaga, az állat

Érdekességképpen, a barbárok szakácskönyve a különböző keménycukorkák esetében a cukorszirup megfelelő hőfokának kiszámolására is tartalmaz tippeket. Par exemple, minél magasabb főfokkal készül, a cukor annál inkább besűrűsödik, és az elkészült cukorba annál keményebb, illetve ridegebb is lesz. Az aruheitō recept esetében a szerző megjegyzi, hogy a hozzávalókat forralásig kell hevíteni, amikor a cukor már kezd megkeményedni, akkor kell hozzáadni a vizet, és így még formálható lesz az állaga. Ehhez kapcsolódik a hideg víz-teszt, mely során a felhevült cukorszirupból egy cseppet hideg vízbe ejtettek, és az így lehűlt állapotából következtettek a keménységére, illetve az állagára. Ennek alapján, a rugalmasabb aruheitōhoz elegendőbb volt alacsonyabb hőmérséklet, mint mondjuk a konpeitō esetében, a karamell keménycukorka esetében viszont a konpeitō készítéséhez is magasabb hőmérséklet volt ajánlott.

konpeitō napjainkban

A receptek közt olyan japán édességek elkészítési módja is szerepel pár oldalon, melyek elképzelhető, hogy külföldi hatás eredményeként jöttek létre, de már akkoriban is évszázados hagyománnyal rendelkeztek, úgymint:

iurō mochi
bálnahús batyu (kujira mochi)
karasumi
ragadós "hó" rizsgombóc (yuki mochi)
yoromitsu
azuki babpaszta (yōkan)
levélbe csomagolt rizsgombóc (chimaki)
töltelékes édes sütemény (manjū)

Ezen közül az iurō mochit elsősorban teaszertartások során tálalták fel a késő középkori, kora-újkori Japánban, és már jóval azelőtt elterjedtek voltak, mielőtt az első európaiak megérkeztek volna az országba, példának okáért a chimaki már a Heian-korszaktól (i.sz. 794-1185) kezdve ismert dolognak számított, míg az iurō, a yōkan vagy a manjū Kínából származik buddhista szerzetesek közvetítésével még a Kamakura (i.sz. 1185–1333), illetve Muromachi-érákból (i.sz. 1333–1568).

Húsimádás a hústitalomban

A barbárok szakácskönyvének másik fele viszont sós, illetve fűszeres ételekből áll, főleg tojásos és húsételekből, mint akkoriban új, pontosabban nem éppen használt alapanyagnak számított. Japán különös faunája, mint mondjuk a hegyi bálnákóta tudjuk ugyanis, hogy a húsevés egészen az Edo-korig szigorúan tiltott cselekvésnek számított buddhista befolyás végett, ezért a gyűjteményben szereplő déli barbár csirkeétel - egy voltaképpeni csirkepörkölt, vagy egy rántott csirke étel, ami tenpurarinak neveztek igencsak borzolhatták a kedélyeket. Mindazonáltal e receptek korántsem kerültek feledés homályába, hiszen többek között e tenpurari a ma jól ismert és népszerű tempura elődje lehetett Ruth kutatása szerint, már ami az elkészítési eljárást illeti. Igaz, azt mindenestre meg kell jegyezni, hogy nem teljesen biztos, mit jelentett a tempura szó 1693-ban.

Edo-kori tempura árusok

Az Edo-korszak folyamán ugyanis, a tempura alatt két eltérő ételt értettek: a korábbi egy olajban sült, és levesben tálalt hal volt, míg a másik pedig egy mai fogalmakkal élve palacsintatésztába (legalábbis ahhoz hasonló) mártott, és forró olajban kisütött halas-zöldség keverék volt, ergo ez utóbbi áll közelebb a mai értelemben vett tempurához, és ebben az értelemben használva egészen az 1750-es évekig nem említik az ételt.

tempura napjainkból

A tojás használata ugyancsak domináns szerephez jut a műben szereplő receptekben, és az egy új hozzávalónak a korszak lakosságának számára, nem is beszélve az addig nem ismert elkészítési eljárásokról. Tudniilik a tojás, és a csirke maga egészen a XVI. század végéig nem képezte a kortárs konyha elemét, legalábbis az arisztokrácia számára biztosan nem, a fennmaradt szakácskönyvek pedig elsősorban a kor elitjének konyháját mutatták be. Az alábbi bejegyzésből tudjuk, hogy a japán elit előszeretettel evett hántolt rizs, és pusztult is bele. A nanban ryōrisho előfutára lesz a szigetországban később megjelenő, új szakácskönyveknek, melyek mintegy felfedezik a tojást, és annak széleskörű használatát, majd a késő XVIII. században.

A nanban konyha mai napig legismertebb ételének korbeli elkészítése alapján a trópusi fűszerekkel, mint fahéjjal, szegfűszeggel, gyömbérrel fűszerezett csirkét olajban kisütötték, majd gardénia virágban áztatott vízben színezték (a gardénia halványkék színt kölcsönözhet, bár ebben az esetben vélhetően inkább valami sárgás színezetet adhatott az ételnek).

Nanban csirke napjainkból

Mire a barbárok szakácskönyvének receptgyűjteménye elkészült, a kereszténységet már törvényellenesnek ítélték, és a legtöbb külföldit egyszerűen kitiltották Japánból. A nanban konyha azonban továbbra is fennmaradt, sőt, egyre nagyobb népszerűségnek örvendett az Edo-korszakban. Mi több, töretlen a népszerűsége egészen a mai napig, a chiken nanbant (チキン南蛮) például én is szeretem, hát még a tempurát (天ぷら)!

Apropó itt egy ma is elkészíthető recept, e mű alapján.

Felhasznált források:

Anne Ewbank: Inside a 17th-Century ‘Barbarian’ Cookbook From Japan. Atlas Obscura, 2018.

Eric C. Rath: Food and Fantasy in Early Modern Japan. University of California Press, 2010.

Kapcsolódó bejegyzések:

A japán kereszténység rövid története vol. 1

A japán kereszténység rövid története vol.2

Japán kovás puskák - Nobunaga nem csak cukorkát kapott a portugáloktól

A gyilkos rizs - miért pusztult be a korabeli japán arisztokrácia a rizsevésbe?